A tájat, hol mostanában járok, ritkán sebzi emberi lábak nyoma. Ziháló mellkas halmai itt a dombok – hófödte paplan alatt a vasárnapi simogatások – gyerekkorunk törékeny hajnalán amint tüdőnk légpárnái emelik az égbe, akár a félénken hullámzó erdőket – A [… Tovább]
Azt mondtad, minden madár szép. Pedig te nem a sirályok földjéről és nem darutollakkal érkeztél. De elhallgattad, hogy a vadludak miért úgy siklanak, akár a nyilak, mint záporban a szürkén csillanó acél. Én hangjukat csak álmomban hallottam – olyan volt, [… Tovább]
Anyám úgy mosta a hegyeket, hogy minden egyes érintése zöldellő réteket teremtett a hideg sziklák közé. Háta ráhajlott a hullámzó erdőkre. A madárdal ilyenkor felolvadt az ágakon. Amikor szomorú volt, a patakok megáradtak és mindig elöntötték az udvart. Nehéz estéken [… Tovább]
Talán túlléptem már a tejfogakkal kőbe harapás elkerülhetetlen időszakán s a szorítás is enyhült – ha láthatnád értelmezhetetlenül megkínzott testem – az alvadt vérrel kifestett térképen a főbb azonosulási pontokat – fél évszázad nyomát kitapinthatnád elrendezett évgyűrűimet állok mint döntésre [… Tovább]
Dór dalia vagyok, végül dísztelenné érett férfioszlop. Réveteg pillér a főtemplom lépcsőin. Mily rozsdásra vált köröttünk a lugas – te belül és mögötted én. Fásult redőkbe bújik arcunk. A szív túlcsordult kőedény. Szóval tartalak, mint akkor, az utolsó vacsorán. Látod [… Tovább]
Köztünk él és elkísér. Arcán hűvösen lebbenő fátyol, át nem látható. Jószándékkal övezett pályán kőmadarak repülése. Paradicsom helyett alma. A Nap hajnalt olt ma a kormos villanykörtékbe. Kinyújtott kezedben fehér gyolcs, lágy korbács, bőrkötésben levendula. Vesztőhelyek téli illata. Bűnben állok, [… Tovább]
ez egy kihűlt fémes éj csak üres rácshelyek a csillagok fémgőzökben párolódnak az álmok mint a kövek – közéjük ékelődve hallgatok a hold most úgy tolat az égen mint a rák rettenetes szájszervükkel sziklák talpát rágják a bogárarcú éjszakák minden [… Tovább]
Nem kell, hogy az ember bevallja. Belül mindenki egyedül van, akár az imából kiforduló arca, tétova – és olyannyira gyámoltalan. Elől a megváltás némasága, mögöttünk a fájdalom evez. Mosolyod kövekbe mártod – gyönge vagy. Ajkaidra kavicseső permetez. Én nem érzem [… Tovább]
nézd víz alatt ím e gyöngyöző kő fentről szürke rétegfelhő grafitja miként csorog – körötte a hűvös homokban üveghalak olvadt lábnyomok tegnap még a vulkán járt itt idők előtti lávafolyóban lebegő ékszerpárna – kővé érett bazaltok riolitok szuronyokkal alusznak a [… Tovább]
Úgy látom, ma sem jött el a világvége. Vállamra passzátszél és halcsont tapad. A tenger sós vize felragad az égre és örökkévalóságig lassul egy mozdulat. Hullámmezővé érik most a felszín, lebegő tányérok a liliomok – játszanak mint megsemmisülésig a hínárillatban [… Tovább]
