Bánfai Zsolt : Érkezés

2020.03.25. Bánfai Zsolt Vers 6
Azt mondtad, minden madár szép.
Pedig te nem a sirályok földjéről
és nem darutollakkal érkeztél.
De elhallgattad, hogy a vadludak
miért úgy siklanak, akár a nyilak,
mint záporban a szürkén csillanó acél.
Én hangjukat csak álmomban hallottam –
olyan volt, mint a bárányok sírása
nagy árvizek idején.
Utoljára rigókkal ébredtem.
Azt mondtad, a gyökereket érezni kell –
karjaim fákká nőttek, s a fásult városok
mind bennem süllyedtek el.
Lélegzésem haldokló tavak csendje.
Mostanában sziklákon ér az este,
s mint Santiago, oroszlánokkal álmodom.
Hajnalban megérzem fényedet –
vitorlát bontasz a hullámzó ágakon.
Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Bánfai Zsolt 10 Írás
Bánfai Zsolt vagyok, 1965-ben születtem Mohácson. Itt jártam a Kisfaludy Károly Gimnáziumba, majd Pécsett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára, később a Bánki Donát Műszaki Főiskolára Budapesten, végül ugyanitt a Közgazdaságtudományi Egyetemre. Német szakos műszaki tanár, nyelvtanár és szakfordító vagyok. Életem meghatározó részét jelenti a zenén és természetszereteten kívül a szépirodalom, ezen belül is a versek. Rengeteg verset olvasok, tisztelem a magyar költészet nagyjait, számomra meghatározó József Attila, Pilinszky és Nemes Nagy Ágnes életműve. 2018 augusztusától kezdtem magam is verseket írni, megjelentem már számos magazinban, néhány folyóiratban és több irodalmi portálon, valamint nyomtatásban is. Dolgozom az önálló kötetemen.
Honlap

Hasonló írások

Vers

Mindig volt egy

2020.03.08. Kováts Péter Vers Mindig volt egy bejegyzéshez komment írás-olvasás csak tagoknak

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Mindig volt egy…

Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.

És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.

Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,

kiért sírtam fogcsikorgatva,
átkokat mormoltam szerelméért,
felmásztam volna a Himalájára
egyetlen őszinte csókjáért.

Mindig volt egy,
ki nevetve kikosarazott,
s volt ki sírva búcsúzott.

Mindig volt ki szeretett egem,
s olyan is, akit csak én szerettem.
Küzd’tünk egymásért külön világban,
vágyunk magányt szült a valóságban.

Mindig volt egy,
kiért érdemes volt élni,
a soros keserűségét elviselni.

És volt egy kinek megfogadtam,
vele maradok holtomiglan,
de mégis szépen búcsúzott,
a hibás nem csak én vagyok.

Mindig volt egy,
kiért imádkoztam,
s volt kiért a pokolra szálltam.

Volt ki színes álmokat adott.
Láttam a kék madár szárnyalását.
S volt ki annyi fájdalmat hozott,
hogy vágytam létem elmúlását.

Most van egy,
Ki hajdan elvarázsolt,
Ki mindig megbocsátott.

De tudom, hogy jön majd
egyszer egy éjszínű angyal,
ki átöleli elárvult lelkemet,
S a végtelen létbe átvezet.

S ha majd a hangom elakad,
És tollam is árván pihen
Mindig lesz, ki olvassa majd
A neten szétszórt álmaimat.

Legutóbb szerkesztette 2020.03.08. @ 19:57 – Nagy Horváth Ilona

Vers

három sorosak lélekről és elmúlásról

2020.01.08. Szulimán Eleonóra Vers 6

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

Vénülő idő

arcomra karcolja az

emlékeimet.

 

Anyám rózsái

elnyíltak, de illatuk

lelkemben örök.

 

Nagyapám csillag-

fénye ablakomon át

álmomba ragyog.

 

Nap-mosoly surran

erdőszéli kis házba

magányt oldani.

 

Házak falára

holdfény rajzol gömbölyű

lombkoronákat.

 

Fényt fon a hajnal

a vacogó fák fölé

téli reggelen.

 

Puha hópelyhek

téli világunk legszebb

teremtményei.

 

Legutóbb szerkesztette 2020.01.08. @ 18:53 – Szulimán Eleonóra

Vers

Figyeltelek

2020.02.29. Kiss-Teleki Rita Vers Figyeltelek bejegyzéshez komment írás-olvasás csak tagoknak

.fb_iframe_widget span{width:460px !important;} .fb_iframe_widget iframe {margin: 0 !important;} .fb_edge_comment_widget { display: none !important; }

 

 

A tükörképed figyeltem

miközben hajat szárítottál,

ahogy az arcod elé kószált

néhány őszes hajszál.

Érdekes, mikor nincs rajtad szemüveg

mennyivel fiatalabbnak látszol,

én negyvenöt, te negyven,

és most ebből a távolságból

még nagyobb a különbség,

úgy figyeltem az arcod,

mintha elköszönnék.

Figyeltelek – máshol jártál,

a tekinteted ijesztőbb volt

minden hallgatásnál.

Legutóbb szerkesztette 2020.02.29. @ 11:59 – Nagy Horváth Ilona