Hegedűs Adriana : (K)érdem

„Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?”
Talán ha trillázva énekelne
a mondatok néma zuhataga.

Mit ér a térben élő ember,
van-e súlya ékes szavának?
Felsikít-e az értékrendszer
a hibák lázas korszakának?

Sír a kín, de szólni nem mer,
talpak alatt futnak el az évek.
Mit ér a cifra jogrendszer,
jut-e szerep a lángelmének?

Minden leírt szó üt és éget,
könnyűnek találtatott az elme.
Feledtük rég az istenképet,
de sír az ego, már vezekelne.

A gondolat villámként cikázik,
hátrahagyta nehéz bilincsét.
Miközben testünk bőrig ázik,
kinyitjuk lelkünk zsilipjét.

(Az idézet József Attila: Ars poetica című verséből való.)

Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Hegedűs Adriana 6 Írás
Az internet adta lehetőséget kihasználva több helyen megjelentek a verseim és jó pár antológiában is. 2019-ben jelent meg egy önálló verseskötetem, mely a "Sorsutas" címet viseli. Fontos dolognak érzem az írást, mert úgy gondolom, hogy minden egyes vers lenyomata az emberi léleknek és remélem azt, hogy amit közvetít találkozik mások gondolatával, érzésvilágával.