Nagygyörgy Erzsébet : Csak állok itt a menny alatt

Ma hangtalan, s oly pillekönnyen
peregnek énreám a csendnek szirmai.
Mióta elmentél, halványabb lett a Holdnak fénye is,
s a téli éjszakák sötét brokátja,
most dörzspapírként sebzi arcomat.
Sziklányi kín ül lelkemen,
ki tudja, tán a bánat völgyéből
görgette rám a szélvihar.

Rég elmúlt, s eljövendő szép nyarakról,
beszél a fenyves.
Reményt nevelgetek szívem mezején.
Kivénhedt, ősz varázslóként
csak állok itt a menny alatt,
suhintva megfáradt pálcámmal,
rád várva, hátha itt teremsz.

Legutóbb szerkesztette - Nagy Horváth Ilona
Szerző Nagygyörgy Erzsébet 168 Írás
Kedves Szerkesztőség, és Tagok! Köszönöm a bizalmat, és igyekszem rászolgálni. Irodalmat kedvelő, verseket írogató, ember vagyok. A lírai hangvételű írások állnak közelebb hozzám. Szeretem érezni, ahogy a vers homokszemei peregnek az ujjaim közül... Nagygyörgy Erzsébet