A nyarak zsákból öntötték a napfényt,
s valaki izzó, azúr-kék alapként
húzta fölé a félgömbnyi eget,
a szél egy bokor alján pihegett.
S míg futottam a disznóhizlaldákig,
kis szívem gyorsult néhány dobbanásnyit,
az izzadt szagban döngtek a legyek,
és rajzott tőlük az egész telep.
A tébolyult had össze-vissza röpdült,
az arcomon a szétmaszatolt könny ült,
de visszaálmodnám az éveket,
mert boldog voltam. Porlepte gyerek.
Öreganyám konyhája óriás volt,
öregapám kint húzgálta a ráspolyt,
s én bámultam, mint földbe vert cövek,
hogy boldogul a sorssal két öreg.
S két nyálkás légypapírra zsúfolódva,
csak himbálóztak, lengtek mélybe lógva,
mint döntő csatát veszített sereg,
a feketéllő, ragacsos legyek.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:06 :: Böröczki Mihály - Mityka
