Petz György : Széppoétika hozott anyagból

Sokáig úgy voltam, hogy szépnek kell lenni, 
mert volt valami elvont képem az emberről, 
“ami” szép, s erről tananyag, sem a megélt 
valóság el nem téríthetett, “cselovék éto velikolépno” – 
hangzott a “mélyből” a méltóság szárnyas igéje, mielőtt 
inni ment a színész, én meg a piát se szerettem, a függőség 
füstös-szeszes kábulatával nem éltem, csak a társbérlet 
próbált rontani szárnyaló szabadságomon, dörömbölés 
a közös vécé ajtaján, “mi van, papnak készülsz, megint olvasol, 
azt hiszed másnak nem kell?” – szóval szabadnak-igaznak- 
szépnek lenni, ahogy talán csak partizánok lehettek, 
“bátor emberek”, sőt, a rendezői utasítások előtt és túl is, 
mert filmnél is több az élet, és olyan szépnek kell lennie, akár 
egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozásának a boncasztalnál, 
melyen a patológust szemlélik, s nem  varrnak zsebet 
halotti ingére, és nem is kérdik, miért nem. 

Legutóbb szerkesztette - Petz György
Szerző Petz György 1167 Írás
Sose feledd a gyermeket, aki voltál; benne a kulcsa annak, aki ma vagy. Középiskola: biológia-kémia tagozat; novellaírás, versek; kézilabda. Egyetem: 1974À“1979 Szeged, magyarÀ“történelemÀ“Latin-Amerika speciális képzés; összehasonlító világirodalom szakkör, versek; kézilabda. Lakás: Békásmegyeren. Családi állapot : nős; három fiú, egy lány (27, 15, 9, 6). Tanítás: szakmunkásképzőtől az egyetemig hét éven keresztül Szegeden, Budapesten; tolmácskodás. Tíz évig szerkesztés, irodalmi vezetés könyvkiadóknál (Gondolat, Babits, Göncöl), majd újra tanítás a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban, majd a Fazekas Mihály Gyakorló Gimnáziumban; valamint szerkesztés, könyvírás. Bolha a világ ura (gyerekkönyv), Te is Az vagy (versek), Maga a tettes (krimiparódia és rádiójáték), Murphy-kötetek, Szerelmem, Mexikó (regény), Az ecetfa illata (regény; a Konkrét könyvek pályázatán NKM-különdíjas ), Kérdések és válaszok a görög mitológiából; Kérdések és válaszok a Bibliából À“ ÃÅjszövetség (ismeretterjesztő könyvek), Irodalom feladatgyűjtemény és Tanári segédkönyv (CD) Madocsai László gimnáziumi tankönyveihez. Üzenet társainak - az Alföld Kulturális Egyesület novellapályázatán II. díj 2006-ban.