Abszurd

Tiszaparti

Állunk a Tiszánál.  Mellőled költözöm parti fákba,  kő-mellvédbe,  a folyó lusta hullámaiba.  Lombok áttetsző zöldjéből  ragyogok feléd.  Ágaim közt búvó madarak  trillájával hívlak.  Simogat kavics-néma csend. Hűs szellő szökik szoknyád alá,  felkacagsz.  Arcod ilyenkor elragadó!  A nap verejték-aranyat fakaszt nyakadon: [… Tovább]

Abszurd

Otthon

Vonatról, buszról leszállunk,  kéz a kézben megyünk  a házamig.  A köszönés mögött lapulókat szemeik pontosan
 mutatják. Kattan a zár, kitárom az ajtót  gyermekkoromig.  Belépsz, készülsz átöltözni. Látom a gyermeket,  aki voltál — mondod. Elhiszem, a szoba belakható lett újra,  nem [… Tovább]