Könyves Tóth Enikő Szerző
Vezetéknév
Könyves
Keresztnév
Tóth Enikő
10 év 5 komment

In memoriam Finta Béla

Te tudtad…

mi ketten sohasem búcsúzunk.

A végtelenbe zárt árva szívünk

együtt már békésen nyugodt.

Rózsád szívemben él? mosolyod,

mint az ég kékje itt ragyog.

Ma érted mond imát

minden, mit Isten teremthetett:

a harmatos Föld, a Nap, a Hold,

a tengerbe hulló megkésett Csillagok.

Fénybe borul az él?k temploma,

s megkondul a harang…-,

temet?be szorult néma sikolyokban

a b?n csendben meglapul.

A  lélekhang könnyeidben

földi boldogságot hozott,

s az öröklét titkaiban tovább bolyong…

10 év 8 komment

A.A.G-nek

 

Összekulcsolt kezünkön a pecsét

Forró áramlatok pengéi villannak

Fehér inged szentként villámlott az égen

Rózsáid ontották illlatukat felénk

Szemed kékjében fürdött a lelkünk

Szívünkben lüktet?en eggyé vált a perc

S a remény

Mit nem választhat el a messzeség.

 

Még egyszer nyisd ki felém az ajtót

Szívem újra virágként bomlik eléd

Pihe könny? ébredéssel

Itt a hajnali álom

Az örök vágy kiapadhatatlan hitében

Hisz bizonyosság van

A szerelem egy utolsó életért.

 

2010. aug. 17.

 

10 év 7 komment

Ma is eljött e nap, mint mindig 53 éve, sápadt koszorúba vonva a nyarat. Kezem imára kulcsolom, szemem lehunyom, s álmodni vágyom világodat Anyám. Hol járhatsz, s lehetsz-e a titkok tudója a holtak világában, ahol nagy udvara van a Holdnak, ezüstjén csillog az örök éj, vagy nappal? Az elnyúló árnyak, kik valaha szerettek, szenvedtek, vétkeztek s egykoron Isten szolgáiként a templom chorus smaragdjában megfakult szentek káprázatot hozó fénypalástján üdvösségért könyörögtek: Istenem-uram bocsánat!

Pillantásom messze esik ma a der?s világtól, de a természet gyönyör? varázsa kényszerít, hogy széttekintsek, ahogy bennem létezel, s általad látom szépségét e Földnek. Igézlek szavaimmal, nesztelen lépteimmel a Szentföldön, védem lelked relikviáit, s kristályos gyertyám lángjánál vallom a megáldott bizonyosságot, ki voltál és vagy Édesanyám.

Haifa, 2008.június 11.

10 év 9 komment

Titok mi hozza a tavaszt
zöldjeit a rétnek,
nyíló virágok szivárványát…
Távoli hegyek kékjének füstjét,
tenger fehérjében lebukó napkorong biborát,
lelkünk bolyongó cseppjenek percnyi dobbanását
Ember és Isten felé

[…]

Látni, hallani, érezni, hinni, élni, valahol…

11 év 9 komment

 

 

A nedves kapualjban a gyér fény eltakarta a körülötte elhaladó emberek megvet? pillantását, kábultan ébredt. Egyetlen értéke a b?rtáskában lapuló szivacs, egy váltás tiszta ruha. Óvatosan összehajtogatta a nylon zsákot, amin aludt. Az apró szivaccsal er?tlenül próbálta kitörölni arcából a belevés?dött port. Testében egy mozdulatra is éles fájdalom hasított, de ez semmi sem volt a lelkében ül? mély sebeknél. Hosszú percekbe került, amíg magához tért, s elvánszorgott a legközelebbi szemetes tárolóhoz. Mohón és gyors mozdulattal vette el a kuka tetejér?l az ételmaradékot. Hálás volt, hogy már nem undorodott, így legalább ételhez jutott egyszer egy nap.           

Minden erejét összeszedve elindult a Körúton, hogy elkerülje, a forróságot mire felér a budai hegyekbe. Látogatási napja van a lányánál. Titokban, pár óra enyhülés. Már maga sem tudja mikor is, 10-15 éve omlott össze az élete. Matematikát tanított egy gimnáziumban, a felesége tehetséges közgazdász és külkereskedelmi szaktekintély az els? adandó alkalommal külföldre szerz?dött, ahogy letette az asztalra a gimnáziumi elbocsátó levelet. Egyedül maradtak a lányával, a családi örökség évr?l-évre apadt a lánya tanulása, majd az esküv?je felemésztette az összes tartalékot. Pár évet a fiataloknál lakott, de veje gúnyos megjegyzéseit már nem lehetett tovább t?rni. Ekkor még szerencse is érte megbízást kapott egy kísérleti kutatócsoporttól. Nagy reménnyel nyújtotta be dolgozatát. Legközelebb már az intézetbe sem léphetett be, a portásfülkénél nem jutott tovább.

De rég volt, amikor találkozott a n?vel, aki egy ideig befogadta és dolgoztatta a házánál. Drága emlék? édesanyjától ellesett emlékképekb?l ízes, magyaros, finom ebéd került az asztalra. Látszatbiztonság és rend a lakásban. Furcsa páros voltak ?k. A n? elégedett, de boldogtalan, évek óta f?nökének szeret?je, hogy állása megmaradjon. Hamar eljött az id?, amikor az ital lett „az úr házban”. Megalázó helyzetéb?l az utcára menekülhetett, ívott, rossz hír? n?kkel fetrengett, csak élje túl a napokat.

Két évig befogadta egy egyházi felekezet, megtanulta a k?m?ves mesterséget, abban a reményben, ha felépül a ház, kaphat egy szobát, közel a szeretethez, újra kezdhet mindent. Keményen dolgozott szigorú szabályokat betartva, de hamis prófétákhoz került, innen is kidobták.

A fájdalom marta a lelkét, keze görcsbe rándult, de nem nézett az emberekre a fal mentén lassan bandukolt a múltba révedve, sós könnyeit visszafojtva dadogta er?tlenül:

EMBER vagyok.

 

 

 

 

11 év 7 komment

Májusi orgonaillat, madárdal,
édes tavaszi zsongás,
illatok, ízei egy más világnak…
Fájdalmad téli jege messze már;
Golgotán lépteid súlya rajzot vont köréd,
fenn a Carmel hegyen láttad
a tengerben: ott élnek vágyaid tovább.

Egykoron, mikor felnéztél az égre,
a Ferenciek tere felé haladva
a templomban csend és néma áhítat,
óarany fényben láttad a hazát.
Biztál és hittél még:
eljön egy új, jobb világ.
Ekkor szerelmet álmodott szíved,
lelkedben tavaszi fényesség?
zene békét és nyugalmat hozott.

Újra beragyogja ablakodat a Nap.
Belépve hozzád, szívem csendben vár.
Puha, finom por színezüstbe vonva
öriz mindent, mi kedves Neked.
Igézö szépsége csak pillanat.

Már nincs remény
Napok romjain halad holnapunk
Egyszer, még lehullnak földre a csillagok.

11 év 18 komment

Szemében ott izzik a kép, percek történése.

 

Aaron ujjai végigszántják hosszú, fekete haját. Magas homlokán verejtékcseppek, még egész testében remeg. Szemében ott izzik a kép, percek történése.

Felgyorsítja lépteit az enyhén meredek zegzugos úton. Egyre távolabbról hallja a piac élénk, semmivel össze nem hasonlítható zsivaját. Megáll egy percre a Szaléziánus kolostornál. Óvatosan kikerüli a lehulló buganvilia virágait, ami jó darabon beborítja az utat. Innen a legszebb Názáret. Nézi, a Galileai hegyek zöld lankáit. A sok piros háztet? összevisszaságából kimagaslik az Angyali üdvözlet templomának kecses sokszög? tornya, finoman körülcizellált, hófehér kerete messzire világít. Sokszor vés?dött már szívébe e látvány. Szereti városát.

Újra hevesebben dobog a szíve, felelevenedik a pillanat. Beleborzong e szépségbe. A templomból kilép? pár, kicsit visszahúzódik az er?s nap fényét?l. Mögöttük áll a lány. Hosszú vörös haja lágyan omlik a vállára. Halványzöld ruháján apró gyöngyszemek csillognak. Vékony ujjai kecsesen fogják a hosszú mennyasszonyi fátylat. Karcsú alakja szikrázik az éles fényben. Lélegzetvisszafojtva nézi a lányt. Aki el?bb lesüti a szemét, de a földöntúli er? mégis parancsolt; egymásba fonódott a tekintetük. E perc törtrésze alatt már mozdult is a lány felé.

– Ani ehake lah mahar kan be saa arba. – Holnap négy órakor itt várlak – szakadt fel ajkáról a szó. A lány arca lángol, pici mosoly szája szögletében, egy pillanat csupán, s már elt?nt a szeme el?l az esküv?i forgatagban.

Aaron érzi a forró könnycseppet a kezén, megállíthatatlanul zokog. Könnyei összemosódtak az emlékképpel. Visszaindul Fels?-Názáret irányába a zsidó negyed felé.

Leila még soha nem érzett ilyen izgalmat. Maga el?tt látja az arcot, érzi a b?rén még a meleg édes pillantást, ez a szerelem? Nyugalmat parancsol magára. Elhalad a Mária szobor el?tt. Kellemes h?vös van az Angyali üdvözlet barlangjában. Térdre borulva imádkozik. Csak még egyszer! Uram! Végigsimítja reszket? kézzel az oltárt, Verbum caro hic factum est – és az Ige testté lett.

Mindjárt 4 óra…

 

11 év 10 komment

Lelkemben békét szül a csend…

 

Nagyszombat van.
Virrasztok…
Pislákoló gyertyám ónsugarában
bénultan keresem a szentek hangját,
hisz Te nem látod,
riadt szívem koldusrongyba öltözötten,
nincs hangom, fülem nem hall, szemem nem lát,
ki?zetett lettem a Kegyelemb?l,
vonszolom néma sikolyom.

[…]

Holnap hitet teszek,
s az elém gurult tükörcserepekben
még egyszer álmodom
a ragyogásban született testvért.
Lelkemben békét szül a csend.
Jézus feltámadt égi fényével
a világosság mámoros öröme
felold és befogad,
eljön végre a szeretet
mindenekfelett.

 

 

11 év 20 komment

Titok…

 

Titok… mi hozza a tavaszt?
Zöldjeit a rétnek, nyíló virágok szivárványát,
távoli hegyek kékjének füstjét,
tenger aranyában úszó napkorona izzó hevét,
lelkünk bolyongó cseppjeit,
a percnyi dobbanás-e szívünk zenéje
Ember és Isten felé.

Látni, hallani, érezni, hinni,
élni, valahol…

 

11 év 8 komment

lelked rejtekében ott lapul

az elt?n? Fény szikrapora

 

Megrekedt mocsokban,

sodró viharú télben,

havas fekete lucsokban,

sárban meglapult köveken,

Esthajnalcsillag árnyain,

kiáltásod elhaló csendjében,

sötét tekintetek s?r?jében,

érzed-e még emlékét a Napnak?

Hisz nappal és éjjel,

foglya vagy a létnek.

 

Lázadó önmagaddal viaskodsz,

hited t?zében égve,

lelked rejtekében ott lapul

az elt?n? Fény szikrapora,

tudod, így nem élhetsz,

de álmod kísér tovább,

hogy ne félj, és reménykedj!

 

 

Debrecen, 2009. március 11.

 

Könyves Tóth Enikő Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.