Májusi orgonaillat, madárdal,
édes tavaszi zsongás,
illatok, ízei egy más világnak…
Fájdalmad téli jege messze már;
Golgotán lépteid súlya rajzot vont köréd,
fenn a Carmel hegyen láttad
a tengerben: ott élnek vágyaid tovább.
Egykoron, mikor felnéztél az égre,
a Ferenciek tere felé haladva
a templomban csend és néma áhítat,
óarany fényben láttad a hazát.
Biztál és hittél még:
eljön egy új, jobb világ.
Ekkor szerelmet álmodott szíved,
lelkedben tavaszi fényesség?
zene békét és nyugalmat hozott.
Újra beragyogja ablakodat a Nap.
Belépve hozzád, szívem csendben vár.
Puha, finom por színezüstbe vonva
öriz mindent, mi kedves Neked.
Igézö szépsége csak pillanat.
Már nincs remény
Napok romjain halad holnapunk
Egyszer, még lehullnak földre a csillagok.
