Könyves Tóth Enikő : Ã?Å¡ttalan utakon

 

 

A nedves kapualjban a gyér fény eltakarta a körülötte elhaladó emberek megvet? pillantását, kábultan ébredt. Egyetlen értéke a b?rtáskában lapuló szivacs, egy váltás tiszta ruha. Óvatosan összehajtogatta a nylon zsákot, amin aludt. Az apró szivaccsal er?tlenül próbálta kitörölni arcából a belevés?dött port. Testében egy mozdulatra is éles fájdalom hasított, de ez semmi sem volt a lelkében ül? mély sebeknél. Hosszú percekbe került, amíg magához tért, s elvánszorgott a legközelebbi szemetes tárolóhoz. Mohón és gyors mozdulattal vette el a kuka tetejér?l az ételmaradékot. Hálás volt, hogy már nem undorodott, így legalább ételhez jutott egyszer egy nap.           

Minden erejét összeszedve elindult a Körúton, hogy elkerülje, a forróságot mire felér a budai hegyekbe. Látogatási napja van a lányánál. Titokban, pár óra enyhülés. Már maga sem tudja mikor is, 10-15 éve omlott össze az élete. Matematikát tanított egy gimnáziumban, a felesége tehetséges közgazdász és külkereskedelmi szaktekintély az els? adandó alkalommal külföldre szerz?dött, ahogy letette az asztalra a gimnáziumi elbocsátó levelet. Egyedül maradtak a lányával, a családi örökség évr?l-évre apadt a lánya tanulása, majd az esküv?je felemésztette az összes tartalékot. Pár évet a fiataloknál lakott, de veje gúnyos megjegyzéseit már nem lehetett tovább t?rni. Ekkor még szerencse is érte megbízást kapott egy kísérleti kutatócsoporttól. Nagy reménnyel nyújtotta be dolgozatát. Legközelebb már az intézetbe sem léphetett be, a portásfülkénél nem jutott tovább.

De rég volt, amikor találkozott a n?vel, aki egy ideig befogadta és dolgoztatta a házánál. Drága emlék? édesanyjától ellesett emlékképekb?l ízes, magyaros, finom ebéd került az asztalra. Látszatbiztonság és rend a lakásban. Furcsa páros voltak ?k. A n? elégedett, de boldogtalan, évek óta f?nökének szeret?je, hogy állása megmaradjon. Hamar eljött az id?, amikor az ital lett „az úr házban”. Megalázó helyzetéb?l az utcára menekülhetett, ívott, rossz hír? n?kkel fetrengett, csak élje túl a napokat.

Két évig befogadta egy egyházi felekezet, megtanulta a k?m?ves mesterséget, abban a reményben, ha felépül a ház, kaphat egy szobát, közel a szeretethez, újra kezdhet mindent. Keményen dolgozott szigorú szabályokat betartva, de hamis prófétákhoz került, innen is kidobták.

A fájdalom marta a lelkét, keze görcsbe rándult, de nem nézett az emberekre a fal mentén lassan bandukolt a múltba révedve, sós könnyeit visszafojtva dadogta er?tlenül:

EMBER vagyok.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Könyves Tóth Enikő
Szerző Könyves Tóth Enikő 18 Írás
Debrecenben születtem, 1953-ban, neves református dinasztiában. Több mint 20 évig tevékenykedtem a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, ahol élénk szellemi és kulturális élet résztvevője voltam. Hivatásom: könyvtáros. A művészetek, elsősorban az irodalom szeretete végigkíséri életemet. 1997-től Izraeli tartózkodásom során, érintett meg újra meg újra az alkotás semmihez sem hasonlítható varázsa, az öröm adni a versek üzenetén át a szeretet lélekhangjait. "...Várni kell, hogy emlékezni tudjunk... De még az sem elég, ha vannak emlékeink. Ha megsokasodtak, meg kell tanulni, hogy mindent elfelejtsd, és várni kitartó türelemmel várni, hogy feltámadjanak megint... - akkor talán az emlékek méhéből valamely ritka órában feltámad egy vers első szava és elkülönül." - Rainer Marie Rilke