Neogrády Antal : A VÖRÖS DOMB LEGENDÁJA

 

  A VÖRÖS DOMB LEGENDÁJA

 

 

 

                   1.

 

 

Odalenn a sziklamélyben

Tajtékot vet a Tybiskus,

Aki fentről alátekint

Halkan mondja: Jézus Krisztus.

 

Átellenben összecsobban

A Nagy Ág sebes vizével

Habra hab dől hófehéren

Fülsiketítő zenével.

 

A fellegvár tornya körbe

Fürge ácsoktól tolakszik,

Asszony, gyermek mind követ hord

Mert a várúr megharagszik.

 

Itt a pórnak nincs nyugalma,

Tart a tűztől, tart az ártól,

De egyiktől se oly szörnyen,

Mint magától a tatártól.

 

Huszthy vajda szeme villog,

Lépteit úgy szaporázza.

Mi lesz, ha a tatár megjön,

Rémmesékkel magyarázza.

 

Batu kán a horda élén

 -Menekülni már hiába –

Könnyű győzelmet remélvén

Betört Transsyilvániába.

 

Kürt rivallik, mén nyihordul,

Sürgölődnek a cselédek,

Hadba vonul Huszthy vajda,

Mert a tatár már temérdek.

 

Vonulásra kész a hadnép,

Bár a gyermek nem akarja,

Huszthy vajda felesége

Csaba úrfit vígasztalja.

 

Kapu zárul, kész a torlasz,

Elsáncolják az erődöt,

Ember által nem hatolhat,

Az őrség is megkettőzött.

 

                    2.

Száldobosnál Huszthy vajda

Négy csatlósát odainti.

Testvérének mondja őket,

Bár egyik se vérszerinti.

 

Ilonát, a szemem fényét

Elviszitek az anyámhoz,

Őrzésére ott maradtok.

Hasonlítson konyhalányhoz,

 

Hívd cselédnek, vagy húgodnak,

Csak ne tudják kinek vére,

Leányságát, biztonságát

Ne bízzátok szerencsére!

 

Csókot lehel homlokára

Míg a had nyugatra fordult,

Nem láthatta, csak sejtette,

Édesanyja könnye csordult.

 

Most pediglen át Szatmárba,

Szatmárból meg át Szabolcsba,

Fegyverekkel és ruhákkal

Felmálházva, felpakolva.

 

A Tybiskus mocsarában

Gázolván akár a gólya

Találnak rá a seregre

És a vérvizű Sajóra.

 

Tüzes nyilak és rakéták

Repkednek a levegőbe.

Egyik ordít: Vissza! Hátra!

Másik mondja: Nem! Előre!

 

Templomosok, kun dzsidások

Esnek el a forgatagba

Lánggal égő nyíl záporzik

Nyomorú magyar lovakra.

 

Kaffognak a kőhajítók,

Váltogatva kén esővel,

Huszti vajda vezényelne

Hogyha bírná levegővel.

 

Kössétek a ló szemét be,

Át a tűzön és a hídon,

Nehogy ez a tüzes kénpor

Embert, lovat megvakítson!

 

Jön a tatár, mint az ördög,

Bőrsisakban, feketében,

Mindegyiknek szurokfáklya,

S buzogány van a kezében.

 

Rácok, szlávok, hegyi mócok

Menekülnek a mocsárba,

Aki nem a vízbe fullad,

Azt lenyomja egy-egy sárga.

 

Huszthy vajda menekülne

Hogy ne lássák, szinte lopva,

Se csatlósa se vitéze,

Mása sincsen, csak halottja.

 

Oldalából kiszakadva

Bökdösik a bordacsonkok,

Utat keres tapogatván,

Mint egy elkaszált vakondok.

 

                  3.

 

 

Lánggal ég még Nagyböszörmény

Ispotály lett Hímesudvar

Útonállóé a törvény

Baj fenyeget minden úttal.

 

Mind bakondás aki eljött

Mármarosból vagy Beregből,

Alig maradt lábon ember,

Hadraképes a seregből.

 

Jobbra-balra sírkeresztek,

Hogyha áll még, ég a várrom,

Ungon Bergen át kell jutni,

Hazamenni minden áron,

 

Tarpa, Uszka, Királyháza

S araszolván fokra fokról

Huszth vára már fölsejlik a

Nagy Szőlősi havasokból.

 

Veresmart egy óra járás

Annak, aki járni képes,

De most az út némasága

Fenyegetően beszédes.

 

Fenn a várfal mozdulatlan

Fedélszéke porig égve

Tudor íves ablakából

Átlátni a puszta égre

 

Huszthy ott áll megkövülten

Senki sem siet elébe

Máskor kinn az úton várta

Számadója és cselédje.

 

Kérdez erre, kérdez arra,

Rémült ajkak csak rebegnek,

Heges helyét mutogatják

Égett, vágott, szúrt sebeknek.

 

A tatárok ami kincs volt,

Egy halomba összehordták,

Csaba úrfit és az úrnőt

Láncra verve elrabolták.

 

Minden asszonyt és cselédet

Felkutattak mindeközbe,

Ordibálva verték őket,

Lovaikra felkötözve.

 

Huszthy ott áll, pallosára

Homlokával ráborulva,

Bárki várna jajszavára

Gégéje is elszorulna.

 

Suttogás és könnytelen könny

Bujdokol most minden ajkon,

Míg a várat elborítja

Részvétével künn az alkony.

 

                 4.

 

Ahol majdnem ezred éve

Éltek szorgos onogurok,

Batu kán az irgalmatlan

A kegyetlen lett az úr ott.

 

Föld színéig romboltatta

Ogúzok és gúzok házát,

Hogy a messzi Volga parton

Berendezze új szeráját.

 

A fogolyként érkezőnek

Fogalma sem volt mi vár rá,

Korbáccsal és botütéssel

Alakították tatárrá.

 

A leánynak együtt kellett

Hálni tatár ágyasokkal

De a fogoly fiú gyermek

Hétköznapja sem jobb sokkal.

 

Csaba úrfi új nevet kap:

Egyszerűen Artakínnak

Kell nevezze édesanyja,

Tűnjék a szó bármi kínnak.

 

Kardra, késre úgy nevelték

Penge éles volt a szerszám,

Volt is rajta felszakadt seb

Begyógyultan is ezerszám.

 

Anyja napról napra látta

Beállni védekezésbe,

S gyermekének vérét látva

Belehalt a szenvedésbe.

 

Úgy maradt hát gyámolatlan

Artakín, ki Huszthy vére,

Aki ért a magyar szóból,

Se barátja se testvére.

 

Csak egy öreg nagybajuszú

Csúnya tatár szolga, bár…mint,

Botjában a véset írja

Írástudó, s neve Bálint.

 

Odakünn az őrtüzeknél,

Azt mesélte minden este,

Van egy ország a Volgán túl

Napnyugatra messze, messze.

 

Artakint is rábeszélte

Nem telne egy kurta évbe

Ha az ifjú elkísérné,

Könnyűszerrel hazaérne.

 

Vándorútjuk „kurta éve”

Betorkollott két tavaszba,

Tatár Bálint mezítláb volt,

Artakin szép cifra vasba.

 

Cifra vasja elkopott már,

Marta eső és a rozsda

Amikor a rút öreggel

Felértek Máramarosra.

 

Pirkadatkor fenn a csúcson

Hunyorgott a két öreg szem

Meglátom e Huszth magassát,

Mire végleg megöregszem?

 

Ám a pára lassan oszlott

Bálint ment a sűrű ködbe,

S köd előtte, köd utána,

Nyoma veszett mindörökre.

 

                    5.

Huszt várától Bereznáig

Nem nagy az út, de az erdő,

Akár fenn a havasokban,

Embervesztő nagyra megnő.

 

Sok az árnya, sok a vadja,

Sok titka van, sok meséje,

Egyik hiszi, más tagadja,

Mi lakik a belsejébe.

 

Szép Ilonka már megérett,

De az erdőt ő is féli,

Szigorúan lenn az úton

Csalámbozik megígéri.

 

Megígéri Kond – a várnagy

Esküvéssel, hogy vigyázza,

Bajnak, búnak, szenvedésnek,

Épp elég Ilonka gyásza.

 

Esküvéssel, hogy vigyázza,

Ámde koslat nyakra-főre,

Lépten-nyomon utalást tesz…

Egy közelgő esküvőre.

 

Bereznától mély az erdő,

Félelmetes, és nem túlzok

Rikoltoznak és hörögnek,

Vadmacskák, medvék, hiúzok.

 

Ariadné fonalának

Itt leled meg földi mását,

Csak követned kell a széles

Nagy Ág hömpölygő folyását.

 

Artakin is így követte,

Kitartóan tartva délre,

Nehogy fenn a havasokban

Kelljen meghúzódni télre.

 

Isten útja, vagy véletlen

Hogy a percben jára ottan,

Mikor szörnyű jajkiáltást

Hall a mélyből szaggatottan.

 

Lánysikolyra medve bődül

Vászon posztó hasad széjjel,

Vészt jósol az erdő mélye

Sűrű, sötét, mint az éjjel.

 

Törne át a málnabokron

Ahonnan a hangot hallja,

Kardcsapással, ordítással

A vadat magára csalja.

 

Jön a medve át a bokron

Másfél embert is kitéve

Szája tátva szemfogában

Ing darabja van kitépve.

 

A fiú a balkezével,

Mint a gondos jó seborvos,

Rátapint egy bordaközre

Ami zsírt, és húst se hordoz.

 

Handzsárját egy gyors döféssel

Belelöki pont a szívbe,

Hogy a medve piros vére

Kispriccel hatalmas ívbe.

 

S megy sietve a leányhoz,

Szántva véres hordalékban,

Ki mint holt leánykökörcsin

Fekszik sápadt, elaléltan.

 

Tiszta vízzel fellocsolja,

Itatja bölcsős kezébül,

Ám Ilonka panaszolja,

Lába reszket, feje szédül.

 

Már a nap is lemenőben,

Mikor Huszt alá beérnek,

Az emberek itt is, ott is

Medvekalandról mesélnek.

                                                        6.

                                       Új pártázat, szuroköntős,

Szinte fénylik fenn a várfok

Bévül körbe gyilokjárda

Hókagátas dupla árkok.

 

Dulfalváról, Száldobosról

Ércsisakban áll az őrség,

Ablak ajtó rácskeresztes,

Sehol sincs sebezhetőség.

 

Huszthy vajda áll a téren,

Harci díszben, várnagy, ispán,

Sorban állnak a vitézek,

Aki beteg még az is tán.

 

Titkos jelre harsonások

Versenyezve vad dobokkal,

Törvényhirdetésre hívnak,

Sejti szolga, úr, hogy okkal.

 

Mármarosi havasbíró

Földig érő kutyabőrrel

Áll a magas dobogóra

Balján, jobbján egy-egy őrrel:

 

„Máramaros, Huszt, Visk, Técső

És az öt koronaváros

Hagyta jóvá ezt a törvényt

S holnap reggeltől hatályos:

 

Aki bárhol, bármi okból

Tatárforma embert talál

Kivégzése kötelesség,

Egy ítélet él, a halál”.

 

A vár népe összehördül,

Kit e törvény felcsigázott,

Míg a vajda nyomatékul,

Lefejez egy szalmabábot.

 

A káponna ajtajából

Kigördűl sok gyertya fénye,

Csaba úrfi s édesanyja

Szobra áll ott mintha élne.

 

Szép Ilona két kezében

Értük lángol egy-egy mécses,

Fényes könnye gyöngykaláris

Attól lesz az arca ékes.

 

               7.

 

Száldobosnál száll a gólya

Hírnöke a kikeletnek.

Kirándulni messze mennek

Kik nyugatnak, kik keletnek.

 

Míg Ilonka Artakinnal

Apró szamócát szemezget,

Kond várnagyot gond emészti,

Ezzel ő nem versenyezhet.

 

Lábnyomukra kémeket küld:

Mit pusmognak, mit beszélnek?

Ezüst pénzzel jutalmazza,

Ha besúgnak a cselédek.

 

S mit tesz Isten, néha van mit

Szószátyárnak elfecsegni,

Gyakran látni  Artakinnal

Ilonkát együtt csevegni.

 

Nem gyalázat megmutatni

Térdecskét, aprócska  mellet,

S a legendás szépségpöttyöt

Jobbra fenn, a válla mellett.

 

S Artakin a szúrt sebek közt

Szintén mutat egy hasonlót,

Ugyanúgy a válla mellett

Három barna színű borsót.

 

Hangja színe ismerős volt,

Mintha csak az apja volna,

Kételkedést, kutakodást

Már semmi sem indokolna.

 

Lonka kérdi: Mondd ki vagy te

Ily sudáran, ily jelekkel?

Harci virtus, vagy erőszak

Borított be sebhelyekkel?

 

Sanyarú sors szakított el

Réges régen az atyámtól,

Tatár lettem, s gyalog jöttem

Egyenesen Batu kántól.

 

Szó se rebben, jaj se jajdul,

Titok zárul nyílt titokra.

Vér szava és véres törvény

Hogyan keljenek birokra.

 

                 8.

Rácok, gácsok, bunyevácok

Tőrbe annyit sose csaltak,

Mint amennyi magyar ember,

Gáncsot vetni tud magyarnak.

 

Éjfélt kong a vár harangja,

Kond, a várnagy mégis ébren,

„Ez a nap, az utolsó nap,

Hogy a lány szívét kitépjem…

 

Ez a harcos ismeretlen,

Ám külsőre mégse szolga,

De ha tatár, halál fia.

Ezt a törvény parancsolja”.

 

Őrt állít az éjszakába

(nem azért mert jő az ellen),

Arany tallér lesz a bére

Artakinra kell figyeljen.

 

Bántódása úgysem eshet,

Tatárt ölni kötelesség,

„Jól vigyázz, hogy el ne vétsed,

Itt a juss előre, tessék!”

 

Odalentről kürt rivallik,

Huszthy vajda érkezőben,

Vérmes, vad vizslák csaholnak

A visszhangban elveszően.

 

Lajtorjás hosszúszekéren

Máramaros minden vadja,

Nincsen olyan jégverem se,

Mi a nagyját befogadja

 

Pirkadatra már felérnek,

Vérbe fürdik fenn a hajnal,

Csaba úrfi szemfedője

Küzd a csapzott szélviharral.

 

Fáklya lángja leskelődik

Itt is, ott is felzokognak

Huszthy vajda vak törvényét,

Nevezik meg bűnös oknak.

 

Szép Ilonka körbe táncol,

Lett légyen a gyásza mégoly,

Szemeiben már piroslik

Irgalmatlan, szörnyű téboly.

 

                   9.

Odalenn a sziklamélyben

Tajtékot vet a Tybiskus,

Rosszallása zúg az éjben,

Óh, Mária benedictus.

 

Bár a hajnal kukorékol,

S a szélkakas megcsikordul,

Mégsem akar megvirradni,

Sötét felhők járnak zordul.

 

Fenn a várban kaput nyitnak

Megszeppenve a cselédek,

Huszthy vajda pillantási

Tőrdöfésekkel felérnek.

 

Ott a gyermek kiterítve,

Mongol kopja rajta jelnek,

Vállán ott a Huszthy-billog,

Mégsem kaphatott kegyelmet.

 

„Atyaisten ott az égben

Nem volt elég vér e tájon,

Hogy e drága gyermekemnek

Vérét ontani muszájjon?

 

Lássuk akkor, hogy megy együtt,

Vér a vérrel folyjon egybe,

Ifjú vére az öreggel

A Nagy-ágba mint megyen le!”

 

Hosszú kése vadra fenve

Gyorsan fordul meg kezében

Pillantás alatt vörös lesz,

Ami fém volt, ami ében.

 

Huszthy vára már elomlott,

Térdre hulltak fenn a tornyok,

 Néha napján napnygatkor

Mégis vannak furcsa dolgok.

 

Valóság-e, vagy legenda?

Szájról szájra úgy öröklik,

Hogy a domb Ilonka napján

Éjféltájban felvöröslik.

 

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 11:56 :: Neogrády Antal