Szekeres Kató Szerző
Vezetéknév
Szekeres
Keresztnév
Kató
10 év Nincs Komment

 

El?szó 

Szekeres Kató verseihez

 

A szerz? szellemvilága kett?s vetületben szövi át verseit. „Elmönt a Király!” – még akárki lehet, valódi uralkodó, államférfi, tudós, m?vész, mesterember… „Thália papja – közelít rá, hogy színházi nagyságról van szó. „Élete rövid lött” – fiatalon ment el, „Basszust énekölve”. A negyedik versszakban, a vájtabb fül?ek már rákérdeznének, de akinek még kétségei vannak, a 12-ben az „énekös Józsi” – végképp megadja a bizonyosságot, miközben a szerz? bevallja: „Bár… nem láttam sokat színpadon él?n”, de személyes találkozásuk volt Rajkin suszternál, akir?l megtudjuk: „Ã?° is mestör volt”, „Énekös tisztölte”. A közös pont: „Égy helyre jártunk cip?t javítani”.

A versben egyszer sem szerepel Gregor József vezetékneve, de benne vannak titulusai: operaénekes, díszpolgár. Benne vannak mindennapi kedvtelései: „Önni is szeretött”…”Étvágyat gerjesztött”.

Keresi a magyarázatot a karizmatikus m?vész korai halálára. Találgat: „Hogy mért hagyta el az árnyékvilágot? Tán égi temploma basszusára vágyott”.

Szekeres Kató az „Az énekös halála” cím? verse így állít emléket a szellemvilágba távozott, immár halhatatlanná vált m?vésznek.

„A tenger ereje” c. versnek a szellem – mint lélek – a f?szerepl?je. „Dühös tenger habja nyaldossa a partot és hogy nem bír véle, fúj visszakozót.”

Ehhez hasonlóan rázzák meg a lelket az élet megpróbáltatásai:

„Lelkemet mardossa élet tenger búja”, „Régen volt kedvem, hatalmas szívem, ma egy beteg testben szomorkodik lelkem.” Látszólag egyes számban megírt személyesnek t?n? vers, ám a valóságban sokak – talán mindannyiunk – problemáit fogalmazza meg, a lélek és a természeti er?k párhuzamában.

Sajátos dialektika t?nik ki a kötetb?l.

A konkrét, megfogható, létez? személyek szelleme és az általános emberi szellem megjelenítése.

„A prímás szerelme” c. vers  melyet – ifj. Lakatos Géza  emlékére – alkotott, balladai ihletés?, ugyanakkor a Gregor József szellemét idéz? vershez hasonlít.

A „Tiszavirág” c. vers, ismét a természethez fordul. Látszólag nincs köze a szellemhez, de elmélázva rajta, kit?nik bel?le az élet relatív rövidsége: „Tetszhalott bábúból életre ébredt, pár órácskára, szabadon repkedett.” De… „Nagy árat fizetnek rövid bujaságért, tömegesen hullnak, a vízre halottként.”

Szellemvilágból érkezve, életünket leélve, ismét a szellemvilág vár ránk.

Egy általános tulajdonság csendül ki az „Asszonyszokás” cím? versb?l.

„Nem tagadom cserfes vagyok, a beszédért élek halok.” Hogy ennek mi köze a szellemvilághoz? Kiderül az utolsó versszakból: „Eljön egyszer az az id?, néma leszek, mint egy sírk?. Hangom többé nem hallani, írásaim fognak szólni.”

Ismét az élet és a szellem összehasonlítása.

Legyen az élet akármilyen hosszú, a szellem él tovább.

 

Nos, ízelít?ül, talán ennyi is elég.

Arra biztatom a Kedves Olvasót, hogy mélyedjen bele a „Faragott szív” c. kötetbe, fedezzen fel újabb összefüggéseket, amelyekhez kalauzul ajánlom a „Riói karnevál”, „Elég volt?” és a „Béke” cím? verseket.

 

Szeged, 2009. 10. 02.

 

   Dr Szalay István prof.

 A Szegedi Közéleti Kávéház

 Kuratóriumának Elnöke

 

Tiszavirág

 

Húzódik Tisza mélyen a medrébe,

Cserepes partja kíséri széltébe.

 

Szúnyogok hada tömegben röpködnek,

Zavarva nyugalmát sejtelmes ártérnek.

 

Oda ugyan horgász nem merészkedék,

Mert biz’ a vérszopók leterítenék.

 

Visszah?költ folyó megalázkodott,

Párája átjárja a s?r? bozótost.

 

Vadszeder indája életmagra kapott,

Felmászott ágakra, dzsumbujba sarjadzott.

 

Kopasz fák ága mélán meredez,

Víz már nem nyaldossa, újra rügyezhet.

 

Némiken lengedez kérész fátyola,

Eldobott élete, bábos páncélja.

 

Tetszhalott bábúból életre ébredt.

Pár órácskára szabadon repkedett.

 

Légies kérészek víz felett lebegnek,

Nem is táplálkoznak, csakis szeretkeznek.

 

Mennyei mámor, mennyei élet.

A szerelem rövid örömében élnek.

 

Nagy árat fizetnek rövid bujaságért,

Tömegesen hullnak a vízre halottként.

Ezernyi násztáncos Tiszának virága

Lelte halálát folyónak habjába.

 

Sodorja folyó haldokló kérészt,

Némelyik tüllszárnya er?tlen búcsút int.

 

Temeti sodró víz picinyke h?söket,

Szerelem gy?zött, életük nem kellett.

 

  

Szeged, 2007.02.07.

Maruska sorozat

 

 

Temet?ben jártam

 

Halottak napján, temet?be járván,

Olyan csend fogadott, csak léptem kopogott.

 

Pedig ott voltak mindnyájan a holtak.

Látni nem láttam, éreztem, hogy vannak.

 

Pár percig zavartan egyhelyben topogtam,

Aztán megszoktam, s elindultam lassan.

 

Arra gondoltam, mindent tudnak rólam.

Mohás sírok felett, nekem integetnek.

 

Mint délibáb utakon, a forró napokon,

Viharvert fedélen, szellem a légben.

 

Ugyan mit akarnak t?lem a halottak?

Arra nem felelnek, ott fönt van-e élet?

 

S ha van is, milyen? Szebb, mint idelent?

Vagy pokloknak poklát izzadják odaát?

 

Kérdezem mindet. De ?k csendre intnek.

Biz’ a képzeletem, játszadozik vélem.

 

Gyertyámat meggyújtom, csend ül a sírokon.

Szell? sem kódorog, lángja mégis lobog.

 

Megérinti vállam, kiért imádkoztam.

Ijedten rebbenek, csak sárgult levelek.

 

Mért félünk elmenni? Hisz temet? teli.

Odaát tengernyi, a hely itt tenyérnyi.

Csakhogy nem az fáj ám, hogy világot váltám.

A kérdés a hogyan! Csak… méltóságosan.

 

Szenvedve születünk, sírva éledünk.

Fájdalmas elmúlás, közötte kínlódás.

 

Mi hát a nagy ok? Ha mindegy, itt, vagy ott?

Nagy titkát éltednek, lázasan keresed.

 

Mi az, mi marasztal? Hisz itt csak vendég vagy.

Mint a barátodtól, haza kívánkozol…

 

Makacs emlékezet, hív szép emlékeket.

Közben fájdalommal, nagy útra biztatnak.

 

Még keményen törekszel, jobban, hogy öregszel.

Buzgón bizonygatod, nem rég ember voltod.

 

Ám, eljön az id?, kedvenc helyed h?l?.

A megszokott széked, hintázik nélküled.

 

Lassacskán, szépen, feledésbe vészel.

Nem is emlegetnek, kik eddig ismertek.

 

Széthordják rokonok, kínlódott vagyonod.

Szerény hálájok, unott látogatók.

 

Egy napján az évnek, hunytra emlékeznek.

Sír hervadt virága, szellemed vigyázza.

 

 

Szeged, 2006.ll.01.

Maruskába

 

  

Sorsod meg van írva

  

Az élet értelmén

Sokan gondolkodnak,

Bárhogy törik fejük,

Biz’ sokra nem jutnak.

 

S ha már megszülettünk,

Járjuk kirótt utat,

Magáért a létért

Vállaljuk sorsunkat.

 

Köröttünk mint szirén,

Természet táncot rop.

Kábít énekével

Fülünkbe viaszt dug.

 

Viaszt töm fülünkbe,

Kend?t tesz szemünkre.

Bajt és bánatot

Tömjénnel el?zve.

 

Kend?n látni enged,

Tüllb?l fonja körbe,

Csábító szép világ

Szemünk el?tt lengve.

 

Füled sem döngöli

Résnyire hagyja,

Bódító muzsikát

Füled, szemed lássa.

 

  

Kényszerb?l járjuk

Kirótt rögös utat,

Botladozó lábunk

Sokszor el-, elakad.

 

Hagynád már többit

Mi, még el?tted van,

Más is próbálkozzon,

Talán er?re kap.

 

De… nem úgy van megírva

Élet nagy könyvébe’

Mindenki saját

Útját kell kövesse.

 

Szétnézel, mi van? Mért

Szenvedni érdemes.

Mely az a cérnaszál?

Mit… elvágni nem lehet.

 

Eddig is természet

Csábított kacéran,

Megcsalt f?vel, fával

És mézes madzaggal.

 

S te, mint egy részeg,

Szédülten követted,

Mételyt, mit csepegtet

Kortyonként lenyelted.

 

  

Azt hitted nektár.

Hisz, színe mint a méz!

Áttetsz?n incseleg,

S te, utána mész.

 

Ez hát a titok!

Mivel elcsábított.

A megfoghatatlan,

Mivel csalogatott.

 

Kapkodsz hát utána,

Tán’ mégis megfogod!

Ám…ez a délibáb,

Mi nesztelen elrobog.

 

Amikor elmúlik

Tünemény egészen,

Napod sivár lesz,

Érzed, hogy öregszel.

 

Úgy tartod ezentúl,

Pokolban is jobb!

Éltedr?l te döntesz,

Mint rongyot, eldobod.

 

Ám az Úr, fennen szól:

Élet, leger?sebb!

Bármit is tervezel,

Ellen nem szegülhetsz!

 

  

Szolgáló id?d,

Ki kell töltened!

Csak ezután jöhet,

Ki, nyomodba lépeget.

 

Így aztán, hiába

Próbálkozol néha,

Megírott Sorsod

Nem kerül el soha…

  

Szeged, 2007.02.20.

Maruskába

 

  

Faragott szív

  

Árnyékos ligetben

Diszkrétek a fák,

?rséget állanak

Mint a katonák.

 

Dúsan lombosak

És t?level?ek,

Egymással békésen

?k biz jól megférnek.

 

Korhadt kid?lt fákat

Apróra vágtak,

Helyükre illatos

Rózsákat plántáltak.

 

A szerelmes párok

Édes örömére,

Varázslatos illat

Kering?zik körbe’.

 

A koronás ágak

Lassan összeérnek,

Megnyúlt karjaikkal

Híven ölelkeznek.

 

Forró nyári napon

H?s árnyékot adnak,

Pajkos szell?cskével

Vígan huncutkodnak.

  

Nyári éjszakákon

Hold, árnyakkal játszva,

Ágaik között

Lopva kukucskálva.

 

Sok bájos titoknak

Voltak ?k tanúi,

Szerelmetes vágyak

Gondos ?riz?i.

 

S?r?n hulló könnyek,

Vidám kacagások,

Törzsükbe faragott

Vágyak, édes álmok.

 

Kik, nyíllal átl?tt

Szíveket karcolták,

Neveik kezd?

Bet?it otthagyták.

 

Az id? elszállt.

?k, megöregedtek.

Vagy, réges-régen

Mindent elfeledtek.

 

Fák is megvénültek.

Karcolást cipeltek.

Durva, kemény kérgük

Félig behegedtek.

  

Megcsonkított törzsük

Magasra n?ttek,

Minden egyes rovást

Id?nek ?riztek.

 

Korán jött ?sznek

Pajkos kedve támadt,

Karneváli színbe

Öltöztette fákat.

 

Az öreg varázsló

Szemet kápráztat,

Ruhát, sárga piros

Színekben pompáztat.

 

Megújult a liget

A színorgiáktól,

Öröme korai,

Vedlenek ágaktól

 

Csak a t?level?k

Állanak kevélyen,

Palástjuk örökzöld,

Nem változik télen.

 

Hulló falevelek

Susognak avarban,

Ligetbe’ csoszognak

Öreg lábak lassan.

  

Deres apó, anyó,

Szívük egyre verdes.

Régen jártak erre,

Ötven éve is lesz.

 

Egymás kezét fogják

Szorosan kulcsolják.

Szemük könnybe lábad,

Fákat úgy bámulják.

 

Itt kell neki lenni

Öreg er?lteti.

Ezt a vastag törzset

Szívvel véstem teli.

 

Párja, az anyóka

Elnéz?n mosolyog.

Nem olyan nagy baj

Hogyha nem találod.

 

Búslakodik öreg,

?sz fejét ingatja,

Úgy emlékszem rája,

Mintha ma lett volna.

 

Megizzadt apóka

Sapkáját leveti,

Nedves homlokára

Levél pottyan néki.

  

Felnézett az agg úr

Égig ér? fára,

Szeme megakadott

Azon, amit láta.

 

Örömében olyat

Rikkant mint egy gyerek,

Tudtam, hogy meglelem

Egyszer hinnél nekem!

 

Arra! Arra, föntebb!

Ujja oda bökte,

Fa n?tt meg ennyire…

Vagy mi mentünk össze?

 

Izgalmában arca

Pirosra váltva

Szökött feje búbra

Magas vérnyomása.

 

Tudtam, hogy baj lesz!

Sopánkodott párja,

Gyere ülj le hamar,

Itt a padnak rácsa.

 

Te is emlékezel?

Suttogta elhalán.

Vizeny?s szemében

Megjelent egy leány.

  

Milyen szép is voltál…

Hajad mint az éj.

Én sem voltam nyeszlett,

Inkább deli legény.

 

Vén öreg apóka

Utolsó szó jogán,

Faggatná a párját,

Hang nem jön a torkán.

 

Zokog az anyó.

De kemény volt fejed!

Én szívem kevés volt?

Kett? kellett neked?

 

Itt hagytál magamra

Egy faragott szívért,

Enyémnek is kéne

Meghasadni ezért.

 

Ráborult párjára.

Így találtak rájuk.

Utolsót ütött

Nékik az órájuk.

……………….

 

Tél után, mint szokott,

Tavasz tolakodott.

Felébredt minden fa,

Nagyot nyújtózkodott.

  

Amikor a fecskék

Hangjukat hallatták,

A megduzzadt rügyek

Levelet bontották.

 

Lombos lett a liget,

H?vös árnyat adva,

Bevésett szíveket

Gondosan takarva.

 

Magasra n?tt fának

Vésett szíve régi.

Félig már összeforrt,

Újat nem ró senki.

 

Régen nem divat már

Fába szívet vésni,

Ezért e faragást

?rizni kell néki….

 

 

Szeged, 2006.02.19.

Maruskába

„Faragott szív”

  

Urbanizált világ, ó!
11 év Nincs Komment

Mottóként versrészlet:
“…Ma eldobsz egy zacskót,
holnap a zsákját,
ma portád szemetes,
holnap az ország…”

Szegényes parkok,

Pusztulva sivár,

Elt?n? ligetek,

Allék, termetes fák.

 

Egykoron ligetbe,

Mint egy nagy terembe’

Áhitattal léptél,

Sejtelmes szentélybe.

 

Még néhány óriást

Ugyan ki tiszteli?

Meghitten, csendben áll

Szell? sem lebbenti.

 

Némán várakoznak,

Foghíjjas sorban.

Érzik pusztulásuk,

Reményük oda van.

 

Aztán, jön f?részes

Ki építésre vár,

Fák helyén házak

És szemetes táj…

————————————————

 inkábba naplódba ajánlom, sokszor megírt odamondogatós.

A feny? /fasirató/
11 év Nincs Komment

Versrészlet egy versért:
“…Ma kivágsz egy vessz?t,
holnap egy erd?t,
s némán szemléled
miként fogy leveg?d…”

Egy óriási feny?fa

Ráér?s utamat állja.

Amúgy is csak sétálgattam,

Gyökeret vert most a lábam.

 

Reá ámulva bámulok.

Pedig sokszor láttam már ott.

Messzebbr?l is próbálkozom,

Kissé tán nagyobbnak látszom.

 

Megdöbbent? csodálatom

Festeném, de béna karom.

Mily jókedve természetnek,

Hogy ily magasra n?hetnek.

 

Emberekre letekintnek,

Mellette porszemnek t?nnek.

Mégis…karácsony tájékán

Pusztulásuk ?k! – okozván.

 

Fejszét vágnak óriásnak,

Halálukat nem sajnálnak.

Szeretettel…így kívánnak…

Boldog karácsonyt… egymásnak.

 

Szeged, 2008. december

—————————————————-

Kató kedves, a ragrímekkel megölted a versed

 

11 év 7 komment

Drága meglév?, h?tlenked?, hezitáló, er?sen kételked?, vasakarattal hív?, rendületlenül bízó, kedves és kedvetlen, biztató, köteked?, /nincs miért/irigyked?, csodáló, bámuló, megvet? és szeret? BARÁTAIM! Remélem megbotránkoztatást váltok ki egyesekb?l. De mindenki óvakodjon az elsietett el?ítéletekt?l, mert én is csak olyan /író/ versíró ember vagyok mint a többi. Csak mást írok és másképpen. Kató

 

 

Gyülekezik sok-sok puskás,

Bandázik a rókavadász.

Térdes csizma, “bézbol” sapka

Kezükben a gyilkos puska.

Csaholnak az agarak

Rókák odúba bújnak.

Óvatlanok kiugranak,

Erd?ben messzire futnak.

Bundájuk mint vörös posztó,

Farkuk lompos zászlótartó.

Ingerlik a rájuk rontó,

Magukat h?snek tartó,

Torkukat ír “vyski”-vel

Locsolgató,

Rikoltozó hajtókat.

 

Mire ez az ?rült vágta?

Róka b?rét ki kívánja?

Ennyi veszett üldöz?!

Róka szíve dübörg?.

 

Fel kéne tán lázadni!

Odúból mind kibújni.

Lovakat vadítani,

Hátasukat ledobni…

 

Legalább egy este,

Minden fordítva lenne…

Rókák hada összegy?lne s

Üldöznék a vadászt körbe.

11 év 2 komment

Talán tenni is kellene valamit a környezetünkért nem csak beszélni róla. Nem tudok úgy kimenni az utcára, hogy ne botlanék kutyába és gazdájába. S még jó ha ott van az utóbbi. És nem tudok úgy kimenni az utcára, hogy ne lépnék bele kisebb vagy nagyobb rakásba. A lakóterületemen a 8 év alatt csak egy! /1/ gazdit láttam felszedni a kutyagumit. Szemérmesek vagyunk? Akkor szagoljuk és tapossuk…Kató

 

Séta közben az utcán,

Kutya szaglász a járdán.

T?le kilenc méterre,

Póráz gazda kezébe’

Szabadon jár a pitbull.

Hát ez éppen nem kisnyúl.

Fel- felnéz a szimatból,

Nyomot hagy nagy csomagból.

Apró gyerek topogva

Belelép a rakásba.

11 év Nincs Komment

Halottak napján kinn a temet?ben,

Krizantém díszlik a k?rengetegben.

 

Ki fedél alatt nyugszik, örök pihen?ben,

Gondozója gyászol a lelkében mélyen.

 

Némelyik helyen, hervadt virág hanton,

Néhol meg pazar koszorú a tartón.

 

Virít a sok színes, mint egy tarka mez?,

Mégis a nagy fehér, ami szembeötl?.

 

Van aki csokrát hivalgón helyezi,

Van aki pár szálat, szerényen leteszi.

 

Sokan motoszkálnak portát takarítva,

De temet? néma, mintha kihalt volna.

 

Senki sem szólít, hogy csendet kérünk,

Némaság az úr itt, mély tiszteletül.

 

Odébb az úton dübörg? forgalom,

Itt megkövült élet, békesség, nyugalom.

 

Tenger a  virág, tenger a fájdalom

Sóhajok hídja ível át holtakon.

 

Csíp?s szél futkos. Sírok közt tekereg.

Apró lángot borzol, mi világol felettek.

 

Olvasót morzsol öreg néne, mormol.

Fia megel?zte, bár ? lett volna soron.

 

Gyorsan sötétedik. Lángok sem rebbennek.

Számtalan ?rködnek holt lelkek felett.

 

 

 

 

11 év 3 komment

Szél úrfi játszott, déli napsütésben,

Lengette a fákat, hervasztó melegben.

 

Egyszer egy madárka szél útjába tévedt,

Az megfricskázta tollát, tréfált egy keveset.

 

Csip-csiripp t?rte, hogy tollát felborzolja,

Bogarakat onnan, alapost kifújja.

 

Billegett erre, billegett arra,

Fürödni estére nem kell – úgy gondolta.

 

Lábat sem akart mosni a kis lusta,

Aztán a porba, kicsit beledugta.

 

Ám estére mamája rendesen vizsgálta,

Azonnal küldte mosdani tisztára.

 

Lekéste harangszót, puha meleg fészket.

Lustasága miatt egészen eltévedt.

 

Hosszú volt éjszaka. Szemét le sem hunyta.

Folyton megrémült –  ágreccsenést hallva.

 

Másnap fáradt volt. Borzos és riadt.

Egyre bizonygatta, ezután szótfogad.

 

Azóta Csip-csiripp idejében fürdik,

Hamar lefekszik, kukacról álmodik.

 

11 év 4 komment

Ha ezen az es?s, pityerg?s napon mindenkit ihletés ért, hát nem állom meg, beállok a sorba.

Sivít az alma parázson sütve,

Birsalma illata lengi körbe,

Szilva lekvárja rottyan az üstbe’

Száraz fa szikrája, pattog a t?zbe’.

 

Színes falevél pottyan a földre,

Felkapja szell?, s röpíti körbe,

Itt van az ?sz, kajánul nevetve,

Vándor madarak vonulnak délre.

 

Hajnali köd ereszkedik földre,

Nyirkos a faág s a levél t?le,

Korai sötét borul az estre,

Álmos a város, zsivajnak vége.

 

Héjas sült krumpli emlékünk ebédje,

Fázós kezünket melegíti közbe’

Gyerekkort idézi szorongó szívünkbe,

Legördül életünk gyorsuló kereke.

 

Fogom a kezed pamlagon ülve,

Izgató vágyak messzire kerülve,

Valami mégis megmaradt bel?le,

Szeretet, szelíd melege örökre…

11 év Nincs Komment

Szerz? kérésére el?szavát töröltem. A m? ígyis önmagáért beszél

Juhász László, szerk.

Bokor alját locsolgatva,

Kis rigóra találtam ma.

Mért álldogál egyvégbe?

Talán sérült szegényke?

Hála az ég semmi gond.

Fiókáját ?rzi ott

Ki a magas f?zre,

Pihen?re talált ülve.

Most tanul repülni,

Gyenge szárnyán megülni.

Anyja csettegve bíztatja,

Most! Most!… hívogatja.

Végre nekibátorodva,

A fióka repül újra.

11 év 3 komment

Hátaslóhoz nem mérhet?,

Kutyának sem megfelel?.

 

Kedve tartja meg sem mozdul,

Úgy akarja, vígan indul.

 

Menetközben meg-megáll,

Bunkós ugrál a hátán.

 

Szürke színe ködbe vész,

Makacssága mily merész!

 

Háza deszka kajiba,

Be sem megy a csacsika.

 

Vitába ? sosem száll,

Csökönyös, hisz ? a szamár.

 

Ha közeleg a társa,

El nem indul, bevárja.

 

Orrlika két karika,

Szerelmes a csacsika.

Szekeres Kató Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.