Parizerszín? ég, rátelepszik a szívedre. Lomhán és lázasan, mintha ez volna utadnak vége. Közben egyre keskenyebb körök egy mindenhol rád nyíló határon, mint a szorongás csúcsrajáratott dinamói, tudatod poklában szándéktalanul forognak. És már foszlik a szádban az angyalgyökér, ahogy dolgozol magaddal gyönyörtelen. Fel sem éred, hogy valami idegen évszak jószándékod maradékából kivet. Miközben egyre élesebb érzékeid magaddal csomóznak össze. Mert hiába tart ez a nyúlékony keret, halottaid, csak ?k hagynak el.
Megfürödtem. Megfürödtem az ? vízében. Megfürödtem, és a s?r? sár szívemr?l lepattogott. A halott ott állt mellettem, de az arcát nem fordította felém. Az ? vizében fürödtem , mégsem kérdeztem t?le semmit, és ? sem kérdezte miért jöttem. Csak álltam a folyóban, és a hullámok tornájárafigyeltem. Mint akinek elkészült a szíve. A folyót erd? ölelte körül. A tájat, az öröklét csendjének „párálló mértana” megigézte. Igen megfürödtem, és az önáltatás sara, mint elhasznált fazékról a zománc lepattogott. Így készültem el. És most helyettem beszél, ami eddig belülr?l figyelt. Kép: Tony Moore
Az Ered? ember keresi magában a helyét, szeretne megállapodni valamiben. Túl a Nátha-folyón és a Himl?-hegyen, önmagát keresi magában az Ered? ember. Fejéb?l kirepül egy „véletlen-galamb”, elképzelt rokonok felé száll. Mintha agyam helyén volna a szíve, keresi magát bennem az Ered? ember. Ideje volna elszakadni a múlttól, befejezni végre egy befejezetlen szívet. Keresem magamat az Ered? emberben, hogy vén vénájában én lehessek a vér. Kép:René Magritte
Nevet és szívet adtam a halottnak. Ahonnan elindultam, oda visszavezetnek a nyomok. Álmomban színes kockákból próbáltalak kirakni. Majd a gyomromban voltál, mint valami anyagtalan. Kiradíroztad a szívem helyére rakott kavicsokat, és az Ered?-ember hazajutott. Kép: Francesco Clement
Legyen a hajnal tökéletes, sérülés nélküli táj. Mint egy öngyilkos kör, hogyha bezárul a részekb?l valami összeáll. Bejut a szívbe a vérágakon, a mindenség lüktet? ered?je. Vibrál, szétáramlik és átalakul, mint a kristály úgy mutatkozik meg. A halott így lesz [… Tovább]
A sztereotípiák költöz?madarak. Nincs olyan, hogy leradírozható manír. A szerz? gesztus, modor és önismétlés. „Vigyázz, vigyázz.” Amivel összekapaszkodsz az közel van. Kép: Kazimir Malevics
Az els? utálat még a gyomoré, csak azután a szív, a keletkez?. Ahogy egy er?sebb kéz kiszakít minket a szeretetb?l, és a pokol elveszti végül a színeit. Pedig mennyi ötlet volt ebben a szerelemben. Mennyi kéj, mennyi féltés az ünnepi sebekben. Mintha egész kedvünk valami érzékeny szimmetriára lett volna bel?ve. És most minden olyan lehangolódott trotli. De ami nincs, az nem pusztulhatott hiába Cukrot dobunk a felhígult parákra, hadd hordja el csalásainkat a tél. Kép: Miguel Barceló
Lehet, hogy tévedtél, ez a kor nem az érzékenyeké. A legszentebb dolog is besározódik, ha az ember a szíve szerint lép. Vasárnap van, a templomig jutunk, a mennyei áldást, mint cukros kis parát úgy hordjuk haza. A szentimentalizmus nulla foka. Kiábrándulni fölösleges, mert ha van kezd?lökés, az már félsiker. Csak semmi összekapaszkodás a sárral. Ha tisztulsz, áss le a gyökerekig, mintha vágyaid súlya volna ez az egész. Mert mindegyik megtalálja számításait, és ami elkészül, a legvégén elbocsát. Kép: Miguel Barceló
Holnaptól nem lesz több nekifeszülés, véget ér ez az egész idegtorna. Egyformák leszünk, akár az egypetéj?ek, két érzékeny pont ebben a galaxisban. Még nem tudom, hogy tesszük meg a maradék utat, hisz semmilyen bölcselet nincs, ami megállítaná a kett?s rontást. Az egyik a szívben él, másik a gyomorban, és egyszerre mozdulnak rá a húsra. Én kezdek hozzáidomulni neurózisodhoz, azóta, hogy felzaklatott a város részeges nyugalma. Éjjelenként, amikor bejössz hozzám, pulzáló szívemre hideget fújsz. Letépem magamról az ellenmaszkot és közben arra gondolok, hátha a roletta apró résein beáramló leveg?t?l kisebbek leszünk. Kép: Egyed Tibor
/garai péter sándornak/ van a szekrényemben egy fiókahova fejfájásaimat teszemminden éjjel miel?tt elalszomellen?rzöm a falakatnehogy elmásszon megszokott helyér?l valamelyik könyvben olvastam álmában elfojtott szadizmusátéli ki a tudat kép: Dohárszky Béla
