Zerza Béla Zoltán Szerző
Vezetéknév
Zerza
Keresztnév
Béla Zoltán
11 év 2 komment

Parizerszín? ég,  
rátelepszik a szívedre.  
Lomhán és lázasan,  
mintha ez volna utadnak vége.  
Közben egyre keskenyebb körök  
egy mindenhol rád nyíló határon,  
mint a szorongás csúcsrajáratott dinamói,  
tudatod poklában szándéktalanul forognak.  

És már foszlik a szádban az angyalgyökér,  
ahogy dolgozol magaddal gyönyörtelen.  
Fel sem éred, hogy valami idegen évszak 
jószándékod maradékából kivet.  
Miközben egyre élesebb érzékeid 
magaddal csomóznak össze. 
Mert hiába tart ez a nyúlékony keret, 
halottaid, csak ?k hagynak el.  

11 hónap 3 komment

Megfürödtem.
Megfürödtem az ? vízében.
Megfürödtem,
és a s?r? sár
szívemr?l lepattogott. 

A halott ott állt mellettem, de az
arcát  nem fordította felém.
Az ? vizében fürödtem , 
mégsem  kérdeztem t?le
semmit, és ? sem kérdezte
miért jöttem. 

Csak álltam  a folyóban,
és a hullámok tornájára
figyeltem.
Mint akinek elkészült a szíve. 

A folyót erd? ölelte körül.
A tájat,
az öröklét csendjének „párálló
mértana” megigézte. 

Igen megfürödtem,
és az önáltatás  sara,
mint elhasznált
fazékról a zománc
lepattogott. 

Így készültem el.
És most helyettem beszél,
ami eddig belülr?l figyelt. 

 

Kép: Tony Moore

11 év 4 komment

Az Ered? ember keresi magában a helyét,
szeretne megállapodni valamiben.
Túl a Nátha-folyón  és a Himl?-hegyen,
önmagát keresi magában az Ered? ember.

Fejéb?l kirepül egy „véletlen-galamb”,
elképzelt rokonok felé száll.
Mintha agyam helyén volna a szíve,
keresi magát bennem az Ered? ember.

Ideje volna elszakadni a múlttól,
befejezni végre egy befejezetlen szívet.
Keresem magamat az Ered? emberben,
hogy vén vénájában én lehessek a vér.

 

Kép:René Magritte

11 év 2 komment

Nevet és szívet adtam a halottnak.
Ahonnan elindultam, oda visszavezetnek
a nyomok. 
Álmomban színes kockákból
próbáltalak kirakni.

Majd a gyomromban voltál,
mint valami anyagtalan.

Kiradíroztad a szívem helyére 
rakott kavicsokat,
és az Ered?-ember hazajutott.

 

Kép: Francesco Clement

11 hónap 6 komment

Legyen a hajnal tökéletes,
sérülés nélküli táj.
Mint egy öngyilkos kör,
hogyha bezárul
a részekb?l
valami összeáll.

Bejut a szívbe a vérágakon,
a mindenség lüktet? ered?je.
Vibrál, szétáramlik és átalakul,
mint a kristály úgy mutatkozik meg.

A halott így lesz befejezve.
Akár egy régóta íródó mese.
Megfújom pokoli trombitámat,
és amit érzek, kap majd
egy m?köd? nevet.

 

Kép: Rufino Tamayo

11 év 2 komment

A sztereotípiák

költöz?madarak.

Nincs olyan, hogy

leradírozható manír.

 

A szerz? gesztus, modor

és önismétlés.

 

“Vigyázz, vigyázz.”

Amivel összekapaszkodsz

az közel van.

 

Kép: Kazimir Malevics

11 hónap 8 komment

Az els? utálat még a gyomoré, 
csak azután a szív, a keletkez?. 
Ahogy egy er?sebb kéz kiszakít  
minket a szeretetb?l, és a pokol 
elveszti végül a színeit.  

Pedig mennyi ötlet   volt ebben  
a szerelemben. 
Mennyi kéj, mennyi féltés
az ünnepi sebekben. 
Mintha egész kedvünk valami 
érzékeny szimmetriára lett volna bel?ve. 
És most minden olyan lehangolódott trotli.  

De ami nincs,
az nem pusztulhatott hiába
Cukrot dobunk a felhígult parákra, 
hadd hordja  el csalásainkat a tél. 

 

Kép: Miguel Barceló

11 év 8 komment

Lehet, hogy tévedtél,  
ez a kor nem az érzékenyeké. 
A legszentebb dolog is besározódik, 
ha az ember a szíve szerint lép. 

Vasárnap van, a templomig jutunk, 
a mennyei áldást, mint cukros kis parát 
úgy hordjuk haza. 
A szentimentalizmus nulla foka. 
Kiábrándulni fölösleges, mert ha van  
kezd?lökés, az már félsiker. 

Csak semmi összekapaszkodás a sárral.  
Ha tisztulsz, áss le a gyökerekig,
mintha vágyaid súlya volna ez az egész. 
 
Mert mindegyik megtalálja számításait, 
és ami elkészül, a legvégén elbocsát.

 

Kép: Miguel Barceló

11 év 3 komment

Holnaptól nem lesz több nekifeszülés, 
véget ér ez az egész idegtorna. 
Egyformák leszünk, akár az egypetéj?ek, 
két érzékeny pont ebben a galaxisban. 
Még nem tudom,  
hogy tesszük meg a maradék utat,  
hisz semmilyen bölcselet nincs,  
ami megállítaná a kett?s rontást.  
Az egyik a szívben él, másik a gyomorban, 
és egyszerre mozdulnak rá a húsra. 
Én kezdek hozzáidomulni neurózisodhoz,  
azóta, hogy felzaklatott a város részeges nyugalma. 

Éjjelenként, amikor bejössz hozzám,  
pulzáló szívemre hideget fújsz.
Letépem magamról az ellenmaszkot  
és közben arra gondolok,  
hátha a roletta apró résein  
beáramló leveg?t?l  kisebbek leszünk.

 

Kép: Egyed Tibor

11 év 8 komment

/garai péter sándornak/

van a szekrényemben egy fiók
ahova fejfájásaimat teszem
minden éjjel miel?tt elalszom
ellen?rzöm a falakat
nehogy elmásszon

megszokott helyér?l

valamelyik könyvben olvastam
álmában elfojtott szadizmusát
éli ki a tudat

 

 

kép: Dohárszky Béla

Zerza Béla Zoltán Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.