Major Mária-Brigitta Szerző
Vezetéknév
Major
Keresztnév
Mária-Brigitta
10 év Nincs Komment

Vak tükör el?tt állok

 

Vak tükör el?tt állok,

Folyton a semmit bámulom.

Békességet sehol nem találok,

A lelkem tükrét látom.

A lelkem látom, hol semmi sem tiszta,

Világok keverednek bennem összevissza,

Csodálkozom, miért nem ért senki?

Mi akar ez lenni?

Mi akar ez lenni…

A lelkem olyan, mint egy vak tükör,

Homályos, áttetsz? kuszaság.

Néha bánat, olykor-olykor gyönyör,

Váltogatja egymást a fény és a vakság.

Vak tükör el?tt állok,

Folyton a semmit bámulom.

Békességet sehol nem találok,

Lelkem tisztulását várom.

                          Major Mária-Brigitta

 

——————————

 

 

Brigitta, el?ször is, bár már jelezve lett neked, addig nem publikálunk szerz?t?l írást, míg egy fényképet fel nem tesz magáról, így vállalva fel írását…

1.

A versed már rögtön az els? versszakban beleszalad egy képzavarba.

Vak tükör el?tt állva, a semmit bámulva, lelked tükrét látva — ez így nagyon sok „információ”, nem „életképes” gondolatok.

 

2.

Az els? versszakban már megírtad, hogy lelked látod. Itt felesleges újra leírnod. Hidd el az olvasó nem feledékeny.

Nem kellenek azok a kérd?jelek. Nem s?r?n használunk versben kérd?jelet. A gondolat magában hordozza a kérdést, természetesen, ha jól van feltéve.

Nem értem miért ismétled az utolsó el?tti sort. Ez nem egy dal, melynek refrénje van ( szerintem )

 

3.

És újból a vak tükör,  és a újból itt a lélek.

 

Sok ez így.

 

A szórendre érdemes, s?t nagyon is oda kell figyelni.

A szóismétlések, és a ragrímek elcsúfítják a verset, és csak kesze-kusza gondolatok lesznek, maradnak bel?le.

Nével?t csak ott használj, ahol „kér” a vers.

Ne gyötr?dj a versben.

Lehet fájni, lehet sírni, de mindezt szépen is meg lehet tenni, úgy hogy elhiggye az olvasó, hogy érezze, általad, veled.

 üdv.

10 év Nincs Komment

 

Halott vágyak

 

Fekete alakod közeleg az éjben,

Halott vágyak csillognak szemében.

Álmodott szerelmet,

H? lányt,gazdagságot,

De szerelme a bánat lett,

S nem lelt szabadságot.

 

Megálmodott engem,

S most eltaszít,

Már nem látod

könnyes szemem,

A düh, s a bánat

elvakít.

 

Ajkaid hidegek lettek,

Melyek remegve

csókoltak hajdanán,

Szemeid eljegesedtek,

Néznek de

nem találnak rám.

 

Szeretlek, s bár már

lelked megfagyott

Én mégis megpróbálom

felébreszteni,hisz

A szíved nem halott.

 

Gyönyör? szemeid,

Angyali arcod látom,

amint felém közeleg,

T?r szeli ketté szívem,

S lassan meghalok

Veled.

———————————————————

Néhol ragrímelsz, máshol viszont gyönyör?, tiszta rímeid vannak. Az írást egy igen kellemes ritmusú sorral indítod, meglesz tehát itt a verszene el?bb vagy utóbb, hallásod, érzéked van, ez nagyon fontos. 

Tehát az els? sorod igen jó ritmussal indul, a második sorral viszont csacsisággá teszed az egész versszakot. 

Az alalnyod ugyanis a versbéli kedves alakja a szövegértelmezés szerint. Egy alaknak (hacsak nem tekintjük szlenges szónak), hogyan van szeme, hogyan álmodik… stb. 

A harmadik szakaszodat a sok e hangzó teszi komikussá, mekeg az egész. 

Aztán ott van még ez a teátrális stílus. Halál, halál, halál. Annyiszor sütöd el, hogy teljesen erejét veszti, immunisak leszünk rá, pont ett?l a nagy hatni akarástól vész el a dráma. 

Összességében tehát: ne akarj ránk ekkora hatással lenni, hidd el, hogy a kevesebb sokkal több lehet. 

                                                       

10 év Nincs Komment

 

Isten képmása

 

Láncok tartják fogva testem,

Kampók hatolnak húsomba,

Lassan kitépik a karom,

S meghalok saját börtönömben.

 

Állj! Elég legyen, itt én vagyok az úr!

Vagy már elfelejtettétek ki adott nektek életet?!

Alantas szolgák, csúszómászó-férgek,

Hát nem tudjátok, hogy t?lem kaptátok fényetek?!

 

Akár a kutyák! Azt támadjátok ki kedves hozzátok,

S annak engedelmeskedtek, ki láncot dob rátok!

Leszálltam a keresztr?l, most megtisztítom a világot,

Kitépem szívetek, mert „halált”,

Mert minden pap pusztulást prédikált!

 

Itt vagyok, ez a sorsom, elveszem t?letek az életet,

Ti nem láttok, sötétben lépkedek,

Azt hittétek, Isten tért vissza,

Azt hittétek, anno meghalok értetek,

De halálom a poklot hordozta,

Most elveszem mindenetek!

 

Nem vagyok, már csak egy szempár mosolyog az éjben,

Nem vagyok itt, és eddig sem léteztem,

A történelemkönyvek mégis lejegyeztek engem,

Lapjaikon, mint holokauszt szerepeltem.

 

                                                        Major Mária-Brigitta

                                                           2010-12-18

————————————————————————————

Az els? versszak még jó. Azután átmész egy hatásvadász zajongásba, pedig volna egy-két kép, ami egy megfelel? környezetben nagyon profi hatást érne el. Egy figyeleméhes, lázadó kamasz. Ez jutott eszembe err?l az össze írásról összességében. 

A gondolatmenet sem világos, ami viszont kiviláglik bel?le: az Istenkáromlás és némi antiszemitizmus. Az els?nek itt nem örülünk, a második egyenesen tilos, mindegy hány esztend?s alkotó teszi elénk. 

 

Major Mária-Brigitta Szerző még nincsenek barátai.
Minden szerző, lektor, adminisztrátor csoportja.