M. Fehérvári Judit : Vörös és ibolya*

*

 

 

 

Valakinek, Aki nagyon fontos nekem, s akit éppen ezért oly sokszor méltatlanul bántok.

 

 

Úgy szeretnék hitet önteni Beléd! Reményt, hogy biztosan tudd, az Élet nem egy olyan sakkjátszma, amelyben a Te királyod marad mindig védtelenül a táblán, bármilyen színű is a bábod! Hiszen a valóság nem csupán fekete és fehér, hanem a szivárvány színében feltündöklő sárgák, kékek és mindenféle szikrázó részecskék árny-és fényjátéka.

Ha néha úgy érzed, elfogy a levegőd, gondolj erre, s ne belső poklod grádicsain lépkedj tétován szűnni nem akaró fájdalommal!

Tudom, hogy Te bölcs vagy! Nem gondolod ugyan, de világok tudása gyűlik össze elmédben, hogy szíved takarója alól a kétségek reménytelen óráiban képes legyen felbukkanni az a szentencia, amely a lényedből áradó szeretetet-mohákkal tarkított utakat teszi Örökké a másik ember lelkében is.

Bántottak? Az tette ezt Veled, akiben kimondatlan testvéri esküvel bíztál? Ne feledd, a kicsinyek menedéke a vádló szó és tekintet, az értelmetlen gesztikuláció és habzó lélek. Nem a kisdedek arcmásaié, hanem a kicsinyes ármányé, amely gúnyt űz önmagából is. Ne vedd ezt észre, élj Tyr** módjára, akinek a vad farkas, Fenrir ugyan leharapta a karját, de mégis egyedül Ő volt méltó arra, hogy az isteni thingben elnököljön.

Te tudod, hogy a valóban fontos órákban minden letisztul, s oly simává, áttetszővé válik, akár a nagy tavak vize a holdsugaras nyári éjszakákon, s nem kell félned a remegéseitől és az áradásoktól sem.

Szabad vagy, s mert nem akarod óráid a megingó hegyek és a térdre boruló sziklák káprázatában élni, képzeletbeli szárnyaid hófehér pajzsa mögé rejted angyali erőd.

Nem támadsz, nem védekezel, csak kérdezel, s Önnönmagad okolod azért, mert megbicsaklottak a szavak és tompaságukban is szalmalángként törik ketté mindenféle ámítások büszke cédrusait. A becsület hátán felhők száguldoznak sötét függönyöket vonva a napsugaras múlt elé, s az apokalipszis villámai pusztító tűznyelvekkel hamvasztják a másik emberbe vetett tegnapi hited. Némaság dermeszti szíved magányos félelmeit, miközben a letaposott pázsitok remegései mégis Hozzád kiáltanak.

Bensődben végtelen fájdalommá kristályosodik minden szó, s mégis boldogság jár át, mert a fondorlatos ravaszságokat nem ismered, s a fájdalommal szemben védtelen vagy, noha az ürességeket Te töltöd be térrel, s meg tudod állítani az idő múlását, csak akarnod kell. Ma másképpen, mint eddig, mert az igazság nem veszhet dadogó indulatkorbácsok céltalan kakofóniáiba.

Fogd vissza rosszérzéseid! Hadd feszüljenek ércszobrokká a kerubok, s hadd álljanak mozdulatlanul a percek! Nézd a másik embert! Szívd Magadba egeinek suhogását, életének pulzáló szívveréseit! Cövekké roskadtak benne is kimondott szavai, s hiába figyelnek fülei, most némaságba torkolnak tegnapi viharzásai, mert megismerni és tudni akart ugyan, de bánatában olyanná vált, akár a koporsók fedele alatti éjszaka a testnek. Hideg és csönd feszíti pókhálóit a halotti lepel bakacsinjában. S már érzi, hogy a félelem bátorságával nem csupán elszökni, de Feléd fordulni is lehet az élet tövisbokraiban.

Minden barátságban eljövendenek a próbatételek kemény órái. A világmindenség tovatűnő füstfelhőiből alágördülnek a lélek könnyei, a megbánás öblének fodrozódásai. Ekkor tudjuk csak igazán kezünkbe fogni szívünket, s mégis megtartani azt az óra homokszemének pergésével együtt lelkünk ifjúságát. És feledjük korábbi haragunk által dacossá feszített nyakizmaink, mellkasunk sebekkel szántott üregének megtiprott szépeit. Újra csak a fényes csillagok ujjongása tölti be óráinkat, s tudjuk, a csodák bennük vannak, s értünk születtek létezni. Így könnyű elszakadni a kételyektől, a kiáltásoktól, a remegő ajkaktól, önmegtagadásaink kapuitól, mardosó féltékenységeinktől.

Néha be kell vallanunk magunknak is esendőségeink, hogy megszabaduljunk néma vergődéseinktől, felesleges várakozásainktól, dacos viaskodásainktól, mielőtt kitörnének belőlünk esztelen kiáltásaink, melyeket tomboló szeretetünk indukál.

Pallossá emelném soraim, hogy csatáid előtt mindig Előtted legyenek, s megvédjenek mindenféle ármánykodástól, s hogy a nap sugarai csillogó zubogásban omoljanak lábaid elé, ha megrettensz, s hogy az Égre mindig felfessék szövetségünk hét színben fénylő, boldogságos szivárványait.

 

 

 

M. Fehérvári Judit

 

 

* „A szivárvány olyan optikai jelenség, melyet az eső- vagy páracseppek okoznak, mikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk, és spektrumára bomlik. Az ív külső része vörös, míg a belső ibolya. Előfordul az ún. dupla szivárvány is, amelynél egy másik, halványabb ív is látható, fordított színekkel.” (Wikipédia)

 

 ** Tyr kezdetekben a skandináv mitológia hadistene. Angol nevéből származik az angol „Tuesday” (kedd) szó. A Ragnarök (a világvége vagy Istenek alkonya) idején szíven szúrta Garmot, Fenrir párját, s a tőle kapott harapásokba belehalt.

 

 

Legutóbb szerkesztette - M. Fehérvári Judit
Szerző M. Fehérvári Judit 168 Írás
2010. karácsonyáig középiskolai történelem-orosz- magyar-tánc -és drámapedagógus voltam, aki akkor egy művészetoktatási intézményben próbálta átadni mindenféle tudását. Ez volt életem második munkahelye. Az első, a volt alma materem, egy Vegyipari Szakközépiskola, mert az egyetlen napig sem űzött alapszakmám általános vegyész. Akkor, 2010 év végén elhatároztam, hogy belevágok az ismeretlenbe... Jelenleg pedagógiai szakmódszertani cikkeket írok egy újságnak. Az irodalom felüdülés és kikapcsolódás, rejtvény és néha megoldás is, de sajnos egyre kevesebb időm van rá, s minél inkább belemélyedek, annál inkább rádöbbenek minden hiányosságomra. Ez néha aztán földhöz is vág... Meg a gravitáció... Ennél többet nem szoktam elmondani magamról, s ezt is azért tettem, mert ma ilyen kedvemben voltam... Debrecen, 2012. március 31.