Szinay Balázs : Rosszarcú emberek

 

 

„…Kétségtelen, hogy bizonyos lelki alkathoz bizonyos fizikai alkat és a kett?höz bizonyos világmagatartás, szellemi helyzet és világszemlélet tartozik. És kétségtelen, hogy egyes történeti korok bizonyos típusú embereknek kedveznek, és ezáltal válik bizonyos világszemlélet uralkodóvá. Összefüggés van a testi alkat, a lelki struktúra, a világszemlélet szellemisége és a szociális struktúra között…” (Hamvas Béla)

 

Az arc, mint a szellem durva fizikai szinten manifesztálódó lenyomata, az embert minden korban foglalkoztatta. Egyes korok szimbólumként, érzelmek és hiedelmek kifejez?jeként az ábrázolás eszközévé emelték, más korokban pedig egyenesen a személyiség mélyebb rétegeire következtettek bel?le, általa személyiségtipológiákat állítottak fel. Egy biztos, az arc az ember saját külsejére írt önéletrajza és személyes szellemtörténetének kifejez?je is egyben. Valószín?leg nem létezik olyan ember, aki ezt ne tapasztalta volna, viszont olyan is kevés van, aki ennek jelent?ségére ráébredt.

Az természetes és így egyfajta módon észrevétlen jelenség is, hogy kapcsolatainkat, kapcsolatrendszerünket valójában a különféle arcokból kiolvasható jelzések alapján építjük fel. Benyomásokat szerzünk, és a benyomások keltette szimpátia, vagy antipátia érzése alapján eldöntjük, hogy kikkel akarjuk körülvenni magunkat. Ugyanakkor, mint minden másban, ebben is többnyire pillanatnyi, legfeljebb rövid ideig tartó benyomásainkra hagyatkozunk és nem fejtjük fel az arcszöveg mélységeit. Pedig, ahogy minden szövegnek, az arcokról leolvasható szövegeknek is vannak mélyebb rétegeik. Ahogy a világegyetem végtelen kiterjedés?, úgy az arcok története és üzenete is.

A keleti filozófiai iskolák egyenesen kimondják, hogy leszületése el?tt a lélek maga választja ki azt a fizikai testet, melybe soron következ? élete kezdetén alászáll. A lélek mindig olyan testet választ, ami evilági céljainak és feladatainak végrehajtása szempontjából számára a legkedvez?bb otthont képes biztosítani. A lélek céljait és aktuális feladatait mindig korábbi szellemtörténete határozza meg, vagyis az az információbázis, mely ezt megel?z? tapasztalatai, felismerései függvényében lényére tapadt. Ennek megfelel?en értelemszer?en rengetegféle testet ölthet magára, attól függ?en, hogy szellemi fejl?désében jelenleg hol tart, illetve, hogy mit kell aktuális életében megtapasztalnia.

Ahogy az egyes történelmi korok és az emberiség szellemtörténete változott, vele együtt az arcok is. Elég csak a XX. század emberi arcain végigtekinteni. Néhány évtizedes különbséggel az arcok – ahogy az emberi jellem is – gyökeres változást mutatnak. Az csak az érem egyik oldala, hogy minden arc igazodott saját korának „arcdivatjához”, de ami ennél fontosabb, az érem másik oldala, vagyis, hogy az arcok nem is els?sorban mimikája, de kisugárzása, a kor szellemének arcokon keresztül történ? átsugárzása mást mutat. A XX. század eleji arcokról a mostaniakhoz képest természetesség, nyíltság, elegancia, egyfajta erkölcsi tartásból származó magabiztosság, az igényes életre való törekvés szándéka olvasható le, még akkor is, ha az akkori ember számára érzékelhet? volt, hogy hamarosan az évszázad legnagyobb és legdrámaibb kihívásaival néz szembe. Ezzel ellentétben ma az arcok sokkal durvábbak, karakteresebbek vagy éppen m?vik, képlékenyek. Az emberek egy részének arcvonásaira a kor indukálta szomorúság, keser?ség, tanácstalanság, netán agresszió, vagy éppen a jellegtelenségbe és uniformizalódási hajlamba torkolló homályosság van írva. Ahogy az egyéniségekb?l típusok lettek, úgy lettek az arcokból is maszkok. Éppen ezért képtelen egy XXI. században él? színész eljátszani egy, a XX. században játszódó történet f?h?sének szerepét hitelesen. Az ? arca, mozdulatai, reakciói végérvényesen a XXI. század világába lettek ágyazva. Kevés itt azt megemlíteni, hogy az egyes történeti korokban él? emberek életmódja más volt, ami ennél fontosabb, hogy egyéni és kollektív szellemtörténetük is. Az életmód mindig csak másodlagos, felszíni jelenség, mely sokkal enyhébb — bár nyilvánvalóbb — megnyilatkozása annak, ami a szellem szintjén már rég jelen van.

Nem is az itt a legnagyobb probléma, hogy az arcok változtak, hanem az, hogy elfelejtettünk az arcokból olvasni. Ahogy a modern világban minden összekeveredett, úgy vesztek homályba el?ttünk a különféle arcok összehasonlító skálájának min?ségi határvonalai. Ma már minden eszme tetsz?leges arc mögé bújhat, nem válogatunk. Nem olvasunk arcokból élet- és szellemtörténetet. Nem arról van itt szó, hogy aki esetleg nem szép, az gonosz is, hanem arról, hogy miért nem tudunk különbséget tenni azok között, akiknek csak az arca szép, de romlott eszméket hajszolnak, illetve azok között, akik bár nem mosolyognak állandóan ránk, de az életet sugározzák, még akkor is, ha ezt egy átlagos, vagy netán kevésbé esztétikus arcon keresztül teszik.

Anélkül, hogy bármifajta különösebb vallási bölcselkedésbe fognánk, kijelenthetjük, hogy a gonosz ma kifejezetten esztétikus; ártatlannak, megnyer?nek, vonzónak t?n? vagy éppen nyilvánvalóan félelemkelt?, agresszív, olykor kifejezetten betegesnek ható, démonikus arcok segítségével dolgozik. Ahogy a lét egészét áthatja a humor, e tekintetben is tetten érhetjük a humor egyfajta ironikus változatát. Ugyanis a démonikus eszméket képvisel? emberek egy része nem tudja magáról, hogy démonikus hajlamokat képvisel, más részük pedig tagadja. Éppen ezért az élet e téren is azt igazolja, hogy itt szintén a felismer?nek, az olvasni tudónak van feladata. Az olvasó pedig tudja, hogy az ilyen élettényeket csak kinevetni szabad, elszomorodni rajtuk nem! Ugyanis hiba volna nem felismerni, hogy mindig azé a hatalmi pozíció, aki az információnak birtokában van. A modern ember önbecsapása ebben a tekintetben a legnyilvánvalóbb, mivel jellemz?en, és folyton ismétl?d?en azt hiszi, hogy helyzetében tehetetlen, kezében nincsenek eszközök, a démonikus er?k legy?zik. Így esik saját ideológiájának csapdájába, mely valójában azzal egyenl?, mintha a hal ejtené foglyul a halászt. A démoni kihalássza és foglyul ejti a látót. A valódi látó viszont bátor és cselekv?. Felismeri helyzeti el?nyét és kihasználja tudását. Olvasni mer és akar az arcokból. Látja, érzékeli, hogy hamis és kíméletlen arcból egyre több van, de azt is tudja, hogy mit kell tennie.

Az arcok világa az egyetlen olyan él? könyvtár, mely minden korban rendelkezésre áll, és amelyb?l akár az egész emberiség szellemtörténete kiolvasható. Ha az Egész Egységes, az arcok természetesek, élettel telik, átsugároznak rajtuk a világtörvények, az emberi lét alapvet? erkölcsi rendje. Ha az Egész szakadni kezd, osztódik, és felszínre jut az ego, az Én és az Enyém, az arcok torzulni, fakulni kezdenek és csak a szándék olvasható le róluk, a szellem és a lélek látens létállapotba süllyed.

A végid?ket éljük. A földi létezés jelenlegi formájában elérte t?r?- és m?köd?képességének határát. Hogy mi lesz ezután, nem tudjuk, de valamifajta változás szükségszer?en be fog következni. Figyelve az embereket körülöttünk, megállapítható, hogy létük jellegzetességei a kialakult körülményekre egyértelm?en reagálnak. Lesarkítva a tipizálást, általában véve kétfajta ember születik és formálódik az elmúlt évtizedekben: az er?s, határozott jellemmel és markáns, masszív fizikummal rendelkez?, fizikai harcra, küzdelemre termett egyén, és a puha, semleges, sodródó, nemtelen jellem?, gyenge fizikumú individuum, aki az összefogás erejére épít. Ez az állapot jelzi azt el?re, hogy az emberek egy része fizikai erejét kihasználva, más része pedig az eszére építve fogja megvívni azt a küzdelmet, melyet követ?en csak az egyik fél marad talpon. A teremtés tehát érezhet?en készül valamire. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy ezek mellett léteznek még hagyományos emberek is, átlagos testalkattal, köztes küls? jegyekkel, egészséges erkölcsi érzékkel. ?k vagy korábbról ragadtak itt, vagy egy harmadik típust testesítenek meg, el?bb-utóbb ráébredve arra, hogy nekik a fényhozók szerepkörében kell feladatot vállalniuk. Ideális körülmények között a háromfajta embertípusból a végjátékban a harmadik akarata érvényesül, noha ez a csoport (kevés kivételt?l eltekintve) tudatosan tulajdonképpen nem is akar részt venni a küzdelemben, csupán belecsöppen abba, amit a másik kett? el?idéz.

Ha azt mondjuk, hogy létezik szabad akarat, azt is meg kell említenünk, hogy bármely itt tárgyalt csoport jelenlegi képvisel?je önszántából átpártolhat egyik vagy másik csoporthoz, ezáltal pedig bármely irányba fejl?dhet. A lehet?ség adott. Még semmi sem eldöntött, csupán a tényekb?l, a társadalmi folyamatok pillanatnyi állapotából lehet következtetni tendenciákra, kés?bbi lehet?ségekre.

Mindenesetre, aki teheti, igyekezzen olvasni az arcokból és legyen figyelmes, mert a rosszarcú emberek köztünk járnak!

Legutóbb szerkesztette - Szinay Balázs
Szerző Szinay Balázs 64 Írás
www.szinba.blogspot.com