Nap: 2011.12.05.

Nagy ég alá guggolt a bennem tágra nyílt csend. Testem kuporgó moha, északi szelek védte vár. Bánat álarcokat fújnak mint harsogó villámokat, de a nem értemr?l csak azt érezhettem meg – s a szaggatott sóhaj belátó teremt? jelenként azonosult a [… Tovább]

nem értem nem értem miért? rossznak lenni jó és jónak lenni nehéz?  

ha szemedbe nézek…   Nem éreznélek, ha egyforma hőfokon égnénk. Ajkad forrósága visszajáró emlék. Csókod pillanatot idéz, mikor először láttalak – kávé mellett -, nem is tudtam mit beszélek.   Azóta is tart a zavar, ha szemedbe nézek, karodba sodornak [… Tovább]

Utolsó m?sor ez… Kemény Henrik emlékére       Mintha csak megérezték volna a lángok, utolsó m?sor ez, égtek a palánkok, hogy itt hagy örökre, elköszön a lélek, figura int búcsút teste mesterének. Elfüstölt az élet, ördög és malom, Süsü, [… Tovább]

Madách szellemének     Verséjszaka. Madárlátta szemmel nézeti magát a Hold. Ritmusalkotó tollak nyugtalan verg?dése. Fénycsattanás: valahol csillag csapódik habokba. Ért? nyelven olvastatja magát a Tejút.   Kilincs nyomódik, ajtó tárul, az esztelen menekülés székeket, asztalt, virágos állványt feldönt, falnak [… Tovább]

Fürtökben lógnak az akácvirágok, Megkövült, öreg fákról.Nemcsak lilák, égbetekint?k,Ruhájukkal tüzijátszók! Nehéz súlyukban,a kék csillámlik vissza,éppen. A másik piros!Szép itt a fa alatt! Szök?kútak el?tt,selymek a levelek,mereng?k és buják,vásott rét-tekerg?k.

  Nyugalom – csitít, simogatja bennem a gyermeket; bánatúr ne osszon bút, megvéd a csend, beéri a satnya szavakat, és kisöpri belőlem, meghagyja csakis a tollpihe könnyet, közhelyek bársonyát. Olyankor veszi fel érdes lódenkabátját egy vámpír, és lép – nagyot. [… Tovább]

Ez a kép ihlette a verset.     Kastély parkjában két odvas farönk közöttkopott pad áll, lábához ?sz avarja költözött. Zúzmarás szél? haldokló levélhalom fáradtan görög tova az utakon.   Magány jár a fák közt s csendes nyugalom.   Nemrég [… Tovább]

Eljön az id?kérdések hadaolyannak születtél-eamilyennek te akartad…?Akaratom nem voltcsak kódok hadaméhedben jó anyámtanulni kezdtemsaját magam…Rám törtél magányombanburkom eresztvefényben érten azt gondoltamnem korai-e ez még nekem…Túl nagy már a távolságtalán túl közel a végede mihez születtem id?benés mihez nemmég nem tettem [… Tovább]

    Hát igazság ez? Brutálisan vágják fejemhez ha kell, mi a valóság,  helyet miért nem találok köztetek a sorban, Valaki szánakozzon, saját bolygó világom mára miért idegen. Mikor adtam fel egészen önmagam, s eltitkolt, cirkuszi nevem. Elmúlt ötven év, [… Tovább]

(Lázadók) Fagyos csend motoz. Nem hagyhatom, hogy diszharmóniába boruljon mi él és mozog, jön a vihar, az eső majd elmossa belenyugvásodat.   Felgyújtod a házamat, a tető lángvörös hajába borzol a szél; mentsd meg, ami még menthető, legalább mi gyújtsuk [… Tovább]

Nyugodjék… mind, ki ránk rontva közénk vert éket gyáván ízekre bontva. Az ék intő jelkép lett, béke kell harc helyett s a kettészakadt fánkon begyógyít minden sebet, hogy többé ne fájjon. Kihunyt avartűz bennünk minden idegen test. Hiába küzd ellenünk [… Tovább]

a színpad ostorával hatja magát     világon túli túlvilágkisiklott agy és kábítószer?rjöng a föld és vad fényekenmint óriási véglény bekapa színpad ostorával hatja magátés ostorral ver ezen a földöncsak közönség lehetünkamíg az agylágyulás bekövetkezikamikor a tudat vetkezikrád tör valami [… Tovább]

Fotó: Fotóház – amulett           Tudtad, hogy valamit tudtam. Túl kedves voltam aznap, arányosan a kedvemmel lettél egyre izgatottabb. Nagy volt a lábad, úgy negyvenhetes, az enyém tízzel kisebb, szerettelek. Kora reggel elindultál futni, azt mondtad, [… Tovább]