Madách szellemének
Verséjszaka.
Madárlátta szemmel
nézeti magát
a Hold.
Ritmusalkotó tollak
nyugtalan
verg?dése.
Fénycsattanás:
valahol csillag
csapódik
habokba.
Ért? nyelven
olvastatja magát
a Tejút.
Kilincs nyomódik,
ajtó tárul,
az esztelen menekülés
székeket,
asztalt,
virágos állványt
feldönt,
falnak ütközik.
Csupa ismeretterjesztés
a világ,
üzletekben,
arcokon,
mindenen
árcédulák.
Gépül érzek,
fémegeret fogva
vallatom
a monitor
némaságba zárt
szavait,
feltárul minden,
amit akarok.
A múlt hatalmas
darabokban zuhan
tudatom elé:
mennyit
elért az ember
barlanglakától
a Marsra-indulásig!
Fontosságuk,
a régiek felfedezései
szórakoztatnak,
a történetek
vége mégis
sóhajsötét:
„Csak a vég,
csak azt tudnám
feledni.”
Legutóbbi módosítás: 2011.12.05. @ 16:41 :: dudás sándor
