Kőmüves Klára : Augusztus 20.

Nyomtatás

Tudtad, hogy valamit tudtam.

Túl kedves voltam aznap,

arányosan a kedvemmel

lettél egyre izgatottabb.

Nagy volt a lábad, úgy

negyvenhetes, az enyém

tízzel kisebb, szerettelek.

Kora reggel elindultál futni,

azt mondtad, hogy itt, az

Ipoly partján, ez sokkal jobb,

mint Pesten, a szívem egyre

hevesebben dobbant, együtt

mentünk az utca végéig, aztán

elidőztem még a boltban és

otthon nem bírtam megállni,

hogy ne húzódjak be a

fürdőszobába telefonoddal,

mintha játszanék azon, amíg

centrifugáz a gép. Korán

megjöttél és én kiteregettem

a szennyest, közben apám is

átjött a kutyakenelhez, de

gyorsan eltűnt, érezte, hogy

gond van, te szótlanul ültél a

zöld fotelban, amíg a jövőnket

kukászsákba hordtam. Már

akkor azt gondoltam, hogy a

könnyeimtől bedohosodik majd

az összes ruhád, aznap nagyon kicsi

volt a világ és sokáig úgyis maradt,

már nem szerettem a madarakat.