Agyvel?t, szívet köznapi gond ekéz,
ráborulok a vetetlen ágyra.
Simogatásra gyenge a férfikéz,
tarkót támasztó, eleven párna.
Minden téli éjszaka lusta, lassú,
tükrein tipeg egy hószárnyú hattyú:
s a csendben nevedet kiabálja.
Nehéz kereszt ez, keresni valakit,
lomha kedvem éberségbe átcsap.
Szemeim tüzes ikerkarikáit
nem csitítja álom, sem varázslat.
Az éjszaka lefordított vaslavór,
kínzó, mozdulatlan a csendje, s komoly,
mint a te hallgatásod, ha bántlak.
Így minden egyszer?bb és szörnyebb, nincsen
helye imának szorított szájon.
Rossz szerelemt?l csatakos a szívem,
búsongó cinke csontcsupasz ágon.
Az ólomg?zös, vajúdó világnak
?szinte hittel téged vallanálak:
egyetlen tünde, véres virágom.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: Csillag Tamás
