Vakablakból nézed a világot,
s húsz éve ígérsz egy
kastélyt nekem.
Mantrázod teremt?d
nevét, s más takarója
alatt várod, míg a csoda
véletlen ideér.
Most tet? nélküli
parasztházadba
szivárog a napfelkelte.
Mégis azt hiszed, végre
felemelkedhetsz a megszentelt
megsemmisülésbe.
Isten nevében kuporogsz,
mint kísérleti állat, s megszédülsz,
ha forgat a bizonytalanság.
Holnap nagykabátban mosol
fogat, s ha szívet karcolsz
a jégvirágos tükörbe,
arcom nem látod benne.
Messzir?l nézlek, egy
távoli szerelem merényletéb?l.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:57 :: csontos marta
