Marthi Anna : A nem értemr?l

Nagy ég alá guggolt a bennem tágra nyílt csend.

Testem kuporgó moha, északi szelek védte vár.

Bánat álarcokat fújnak mint harsogó villámokat,

de a nem értemr?l csak azt érezhettem meg – s

a szaggatott sóhaj belátó teremt? jelenként

azonosult a hideggel – melyben ma sem vagyok.

De vágynék ott szaladni a göncölök után, csak

idelentr?l, már nem zavar, ha nem érem el ma.

Tótágasra gurított id?ben örökkét lesve várom,

amint csupán a pillanat magányos csúcsain talált

zászlók tánca mér id?t, s terembe göngyöl némi

szeretetet.

____________________________________________________

 

Kedves Anna!
A pirossal bejel?lt rész zavaros.

 

 

Legutóbbi módosítás: 2011.12.05. @ 23:13 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak