Az anómia szó valami olyasmit jelent, hogy egy adott társadalomban vagy akár egy mikroközösségben meggyengülnek a közös értékek és normák. Ilyenkor egyes egyének hajlamosak arra, hogy helytelen eszközökkel érjék el azt a számukra megfelelő életminőséget, amelyről úgy vélik, hogy megléte elengedhetetlen ahhoz, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Ha az anómiát az egyszerűség kedvéért értékvesztettségként definiálom, akkor bizonyos deviáns viselkedésformák előzményeként is felfogható. David Émile Durkheim, a XIX. század végén élő francia szociológus szerint a kollektív tudatnak és a társadalmi értékrendszernek konszenzusban kell lenniük egymással, mert különben növekszik az öngyilkossági hajlam, aminek az oka egyértelműen a társadalom integrációs erejében fennálló zavarokra vezethető vissza. Ez azonban elkerülhető, ha a társas kapcsolatok minden fokán működik egyfajta mechanikus szolidaritás és társadalmi munkamegosztás (division sociale du travail). Nagyjából ugyanezen értékek mentén halad a XX.század ismert amerikai szociológusa, Robert King Merton is. Hogy mindez miért jutott eszembe? Mert a lázadások korát éljük ma is. Kevésbé ötlik az elménkbe, hogy az életet szeretetben is le lehet élni, amihez semmi más nem kell, csak mi magunk: belső hozzáállásainkkal, szavainkkal, tetteinkkel, s azok következményeinek teljes felvállalásával. Lehet úgy zárt bilincsek között élni, hogy teljesen szabadnak látszódjon az ember. Ez is egy szerep. A segédé. Így működnek a háromrészes dobozokba zárt, látszólag egyetlen embert részekre fűrészelős varázstrükkök, amelyek csakis a látvány kedvéért jöttek létre, s mindenkor a mágusé a dicsőség. Az illúzió pedig megszédíti azt a közönséget, amelyik tapsol, s rosszabb esetben katarzis érzése is van, s csakis az illúziót létrehozók tudják azt, hogy mennyi veszélye van egy-egy éles helyzetben történő kísérletnek. Noha mindennek megvan a pontos ideje és helye, minden valódi, de mégsem. Milyen a mi életünk? Valódi? Hamis? Varázslat? Ha az, sok vagy kevés a belefektetett munka és energia?
Ketrecekbe zár? Tükrök és hálók és füst lengi be? Vagy éppen olyan, amilyen a valóság? A kereszténység azt hirdeti, hogy az a legnagyobb bűn, ha elutasítjuk Mások szeretetét. Ahhoz azonban, hogy ezt el tudjunk fogadni, nem árt megfogadni az evangéliumok tanításait, hiszen mindenféle áltatás nélkül előttünk van az élő Ige, amely a költészetben éppen úgy azt hirdeti, mint a Szentírásban is:
„S kell, hogy az Úr áldja, védje aki azt énekli: Béke!”
(Babits Mihály: Zsoltár gyermekhangra)
S hogy miért írtam itt össze ennyi mindenfélét? Mert hiszem azt, hogy nincs olyan rossz, amelyben ne lenne ott a jó is, ami nem hamis, nem álságos, hanem egyfajta konszenzus, elkötelezettség, amelyre a szeretet nevében mindnyájan képesek vagyunk.
Debrecen, 2011. november 20.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: M. Fehérvári Judit
