Fiatal házasok voltunk, ez az eset olyan 73-74 körül lehetett.
Feljött egy haverom, és invitált a 2-300 méterre levő sörözőbe.
Mondtam, hogy oké, menjünk, és kértem a nejemtől egy százast.
A sörözőben aztán felvetette a haverom:
– Nálatok az asszony kezeli a kasszát?
– Persze, de ha kell valamire, akkor kérek, és ő ad. Egyébként is, ha hajón vagyok, a fizumat is a közös számlánkra utalják, ő mindig tudja, hogy mennyi van, és mire futja. Nem szokott gond lenni.
Aztán beszélgettünk, iszogattunk néhány órát, de közben dolgozott bennem a haverom témazáró mondata, hogy mégiscsak a férfi dolga a kassza kezelése.
Mire hazaértem, meg is érlelődött bennem az elhatározás: ezentúl én kezelem a kasszakulcsot!
Nejem egy szó nélkül átadta a csekkeket, a felcímkézett borítékokat, a készpénzt, még egy fintor sem játszott az arcán.
26-án nem volt egy vasunk sem.
Azóta ismét ő kezeli a pénzt.
Egyszer kísérletképpen egy exceltáblába szerkesztettem egy időszak összes bevételét és kiadását. A kiadások jóval meghaladták a bevételeket.
Amikor leégett az inverterem, kértem vagy ötvenezret, egy szó nélkül adott. Ugyanebben a hónapban kaptam egy húszast egy új sarokcsiszolóra.
Én nem tudom, hogy ki lenne jó miniszterelnöknek, de pénzügyminiszterre lenne egy javaslatom.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:22 :: Zalán György
