Bojtor Iván : AZ ANGYAL RAJZA

Egy hajnali déjà vu kapcsán

 

 

Egy téli hajnalon, a semmi közepén árválkodó buszmegálló tartóoszlopának támaszkodva álltam. Előttem az úton, a kerekektől kigyötört gödörben mocskos hólé csillogott. Valahonnan a magasból egy esőcsepp hullott alá, és a tócsa felszínén koncentrikus körök futottak szét.

Egy hihetetlenül erős déjà vu érzés csapott meg. Nem értettem miért, láttam már ilyet sokszor. Aztán felderengett bennem, hogy előző este Várkonyi Nándor művét, a Sziriat oszlopait olvasgattam. Lehet valami összefüggés? Talán Atlantisz falainak gyűrűi? Nem, nem. Túl egyszerű lenne ez a magyarázat. Pedig valamiképp’ azzal a könyvvel lehet kapcsolatban. Miről is olvashattam, mielőtt kiütött volna az álom? Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy valami ábráról vagy rajzról lehetett szó.  Talán félálomban, még nyitott vagy félig csukott szemmel, talán nem is olvastam, csak láttam az oldalon valamit?  Valahonnan a tudatom mélyéről az angyal szó türemkedett elő. Angyal? Ábra? Meg van! Az angyal rajza.

Várkonyi Henóch könyvéből idézett. Egy angyal, mégpedig Baraqiél, lehajolt és ujjával rajzolt valamit a puszta homokjába. Lámech lánya (a nevére nem emlékszem), az angyal fehér szárnya alá bújva bámulta a rajzot. „Körök labirintját látta, mint a vízbe dobott kő hullámgyűrűit.”

Valahol itt járhattam mielőtt elaludtam. Lehet, hogy ez a néhány sor váltotta ki a déjà vut? Talán. Vajon olvashattam tovább is? Nem emlékszem.

Mit rajzolhatott az angyal? Mit rajzolhatott Baraqiél? Baraqiél? Talán egy arkangyal? De lehetett több azonos nevű is.

Baraqiél? Baraqiél? Hohó! Lehet, hogy nem is közönséges angyal, hanem egy a lázadók közül, egy a szökevények közül, akik ott hagyva az eget, leszálltak a földre és mindenféle titkos tudományokra tanítottak az embereknek. Mire is? Csillagászatra, a fémek megmunkálásának titkaira, a villámok természetére, a nőket pedig a szem- és arcfestés trükkjeire.

Kik lehettek ezek az angyalok? Erich von Däniken persze nyomban rávágná, hogy valamelyik távoli égitestről ideérkezett űrhajósok; Nemere István azt mondaná, hogy talán valaki az elődök, a miénket megelőző civilizáció képviselői közül… Mit mondjak én? Időutazó?

Mondhatnám, de hát a szárnyak. Ott vannak azok a zavaró, puha, fehér szárnyak. Nem is mondok semmit.

Mit rajzolhatott egy angyal? Mit rajzolhatott egy lázadó(!) angyal?  Valamit magyarázott. De mit? Talán a Naprendszer felépítését? A bolygók sorrendjét? Hogy honnan érkezett, vagy azt hogy hova akart eljutni?

Valami még ennél is titkosabb tudást? Az anyag szerkezetét? A Bohr-féle atommodellt? Vagy lehet, hogy csak Atlantisz elveszett városát kereste?

Mit rajzolhatott egy angyal?

Megérkezett a busz, és fröccsent a sár.

 

Néhány hónappal ezelőtt, a fenti írást elküldtem Szinay Balázsnak, a Comitatus folyóirat főszerkesztőjének. Ő azt válaszolta, hogy a küldött anyag túl rövid, kevés önmagában, és ki kellene egészíteni valamivel.

Tudtam, hogy túl rövid, de azt is tudtam, hogy ez csak egy pillanatnyi impresszió megfogalmazása (Vagy csak egy kétségbeesett kísérlet rá?). Elképzelésem sem volt arról, hogy miképpen lehetne folytatni. Idővel el is feledkeztem róla, és az írás elunva a várakozást, elrejtőzött a számítógépen található tengernyi dokumentum között. Mikor néhány napja véletlenül ráakadtam, az jutott eszembe, hogyha én is homokba írtam volna, mint Baraqiél, akkor már nem is létezne.

Amit az ókorban kőbe véstek, abból sok minden fennmaradt, amit fémre abból már kevesebb (ólomlemezekre karcolt átkok, aranylemezeken fogadalmi felíratok), amit papiruszra, pergamenre írtak, abból arányosan még kevesebb. Néha előfordult, hogy egy-egy elveszett iratot megtaláltak, mint Máté evangéliumát Barnabás sírjában. El lehet képzelni az Újtestamentumot e nélkül? Megtörtént, hogy a megtalált tekercseket elégették, mint Kr. e. 181-ben Rómában, mikor egy esőzés után rá leltek Numa Pompiliusnak, a második királynak sírjára, és abban huszonnégy könyvre. Még amit fába véstek még abból is maradt itt-ott néhány emlék, de amit a homokba írtak abból érthető módon semmi.

Nem tudjuk mit rajzolt Baraqiél, és azt sem, hogy milyen köröket rajzolt Arkhimédész, mielőtt az a feldühödött római katona, aki széttaposta a homokba rajzolt ábráit, és akire a hagyomány szerint rászólt, hogy „Ne zavard a köreimet!”, leszúrta volna.

Az ókorban a homokba írás általános gyakorlat volt. A Szentírásban is olvashatunk róla. János evangéliumának 8. részében említi, hogy Jézus írt valamit: „Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre”.

Vajon mit írhatott? Nem tudjuk. Nem jegyezték fel. Nem, hogy nem jegyezték fel, hanem, még csak el sem olvasta senki.

Legutóbb szerkesztette - Bojtor Iván
Szerző Bojtor Iván 69 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”