Oswald Spengler A Nyugat alkonyában feltette azt a kérdést, hogy mi lett volna akkor, ha 732-ben a poitiers-i csatában, nem a Martel Károly vezette frankok, hanem az Abdulrahman vezette arabok győznek. Úgy vélte kialakult volna egy „Frankisztán” nevű állam, amely rövidesen egy nyugati kalifátussá változott volna át. Az arab nyelv, és a muszlim vallás vert volna gyökeret az uralkodó rétegben. Olyan nagy városok születtek volna a Loire és a Rajna mellett, mint Granada és Kairó, a katedrálisok tornyai helyett minaretek szöktek volna az ég felé, a keresztény misztika helyett pedig valamiféle szúfizmus uralta volna a lelkeket.
(Napjainkban a „Frankisztán” kifejezés újra és újra felbukkan. Mint tudjuk, Franciaország lakosságának már számottevő része muszlim, és ha a mohamedán vallásúak bevándorlása az eddigi ütemben folytatódik, akkor nyolcvan vagy száz — egyes elemzők szerint harminc — év múlva, az ország akár iszlám állammá is válhat.)
„Mi lett volna, ha…?” Az alternatív történelem erre a kérdésre keresi a válaszokat. A történészek sokáig ezt a kérdést a „történelmietlen” bélyegezővel látták el, és az alternatív történelmet valamiféle szentségtörő vagy nevetséges dolognak tartották, olyannak mellyel nem is szabad, vagy nem is érdemes foglalkozni. Az alternatív történelemi művek népszerűsége azonban bebizonyította a műfaj létjogosultságát. Mivel nem a természettudományokhoz kapcsolódik, hanem a társadalomtudományokhoz, többen megkérdőjelezik azt, hogy a science fiction fogalomkörébe tartozna, és önálló műfajnak tekintik.
Mint minden műfajnak, ennek is kutatták a gyökereit, persze meg is találták, és leírták azt a sokat emlegetett, már jól ismert mondatot: „Már az ókori görögök is!”.
A leges legelső alternatív történelmi mű szerzőjének Thuküdidészt nevezték ki, aki A pelopponészoszi háború című művében, felvázolta egy perzsa uralom alá került Hellasz képét.
A sorban Titus Livius a következő író. Nagyszabású művében talán az a néhány oldal a kitérő, melyen arról értekezett, hogy mi történt volna, ha Nagy Sándor nem kelet felé indul, hanem nyugatnak, Itália ellen.
Nem véletlen tehát mentegetőzése: „Munkám írása közben, kezdettől fogva, látható módon nagyon ügyeltem arra, hogy a megengedettnél jobban ne térjek el az események menetétől, s ne igyekezzem, művemet különféle történetekkel tarkítva, az olvasóknak szórakoztató kitérőket, magamnak pedig némi pihenést biztosítani. De most, ha már megemlítettem ezt a nagy királyt és e nagy hadvezért, akik a csendes elmélyedés óráiban annyit foglalkoztatták gondolataimat, kénytelen vagyok nyilvánosan is feltenni a kérdést: hogyan alakult volna a római állam sorsa, ha háborúba keveredik Nagy Sándorral?”
Hosszan sorolta azokat a konzulokat vagy diktátorokat, akiket a rómaiak a makedón uralkodóval szembeállíthattak volna. Kiemelte, hogy „a macedónoknak csak egy Sándoruk volt, aki gyakran maga hívta ki a rá amúgy is sokfelől leselkedő veszedelmet. A rómaiak közül azonban sokan értek fel vele dicsőségben és tettekben, akiknek élete vagy halála — bárhogy is dönt róluk a sors — nem veszélyeztette az állam sorsát.”
Livius összehasonlította a két hadsereget és a rómaiak létszámfölényére, jobb kiképzésére, és jobb fegyverei hivatkozva biztosnak látta a győzelmet. Különösen egy elhúzódó háború esetén, mivel „Sándor életéből egyetlen háborúra sem futotta volna”. A végén még egy döntő érvet hoz fel: „Mivel a punokat régi szerződés fűzte a rómaiakhoz, az is lehetséges, hogy a lélekszáma s hadserege tekintetében kimagasló két hatalom fegyveresen száll szembe a közös veszedelemmel, és a macedónokat az egyesült pun-római seregek zúzzák össze.”
Titus Livius eszmefuttatása után, most lássuk Spengler másik példáját: Kolumbusz a hosszúra nyúló eredménytelen alkudozást megunva, támogatásért Kasztíliából Franciaországba indult. Miképpen alakult volna a történelem, ha akkor a spanyolok nem hívják vissza, és az Újvilágból hajószám érkező arany és ezüst a francia király kincstárát gazdagította volna?
„Kétségtelen — írja —, hogy a spanyol V. Károly helyett I. Ferenc, mint Amerika ura kapta volna meg a császári koronát… Fülöp, Alba, Cervantes, Calderón, Velázquez neve helyett azokat a nagy franciákat kellene néven neveznünk, akik — ha szabad így kifejeznünk ezt a nehezen felfogható dolgot — meg sem születtek.”
Sajnos ez a Spengler által megfogalmazott szemlélet csak néhány műben jelenik meg.
A mai alternatív történelemírás egyik kedvenc (vagy talán divatos, de már-már unalomig ismételgetett) témája a második világháború történetének átírása.
1962-ben jelent meg a műfaj klasszikus műve, Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban című regénye. Ebben Franklin D. Roosevelt meggyilkolása indítja el azt a láncreakciót, amelynek eredményeképpen 1948-ban Németország és Japán megnyeri a háborút. Az Amerikai Egyesült Államok három részre szakad. A keleti partját a náci Németország irányítja, a nyugatin a császári Japán uralkodik, csak a középső részen létezik egy többé-kevésbe független állam. A cselekmény több szálon fut, az összekötő kapocs egy könyv, a Sáska, teljes címén a Nehezen vonszolja magát a sáska. Ez a könyv egy alternatív történelmi regény(!) az alternatív történelmi regényben, amely abban a világban egy olyan képzeletbeli világról szól, ahol a szövetségesek nyerik meg a háborút Japán és Németország ellenében. Tartalma miatt ezt a művet betiltották, szerzője pedig a világtól elzárkózva él a címben szereplő, Fellegvárban.
Az amerikai szerzők közül többen is eljátszottak azzal a gondolattal, hogy ha polgárháborúban a déliek győznek, akkor, hogyan változott volna meg az Amerikai Egyesült Állomok és a világ történelme.
(Például, Harry Turtledove Fegyverek Délnek című regényében egy időutazó fordítja meg a polgárháború menetét, aki AK-47-es gépfegyvereket szállít a vesztésre álló déli seregnek.)
A magyar történelmet átformáló lehetőségek sorát hallhattuk az István, a király rockoperában:
„Mohácsnál győzni fogunk,
Dózsa lesz György királyunk,
Nagy hatalom századokon át!
Rákóczi világot hódít,
Kossuth-tal valóra válik
A Duna-menti Köztársaság ”
A magyar sci-fi művek közül, most csak egy példát említek.
Pintér Bence és Pintér Máté A szivarhajó utolsó útja című regényében az 1848-49-es győztes szabadságharc után, megvalósult a Kossuth Lajos által megálmodott Dunai Konföderáció. A címadó szivarhajó egy hatalmas zeppelin, amit persze ebben az alternatív történelmi világban nem nevezhetünk annak, mert megalkotása nem Zeppelin gróf nevéhez fűződik (A Budai Ganz gyárban építik).
2007 októberében, a Wikipedia nyitóoldalára, a kiemelt cikkek közé bekerült, egy a Bicholim-konfliktusról írt szócikk, mely szerint 1640 és 41 között, háború dúlt Portugália és a mai India területén fekvő hajdani Maratha királyság között. A konfliktust végül békekötés zárta le, és ez vezetett a független Goa állam létrejöttéhez.
A szócikk hosszú volt és alapos, linkek tucatjaira hivatkozott. Hitelességét már önmagában az is alátámasztotta, hogy a kiemelt cikkek közé került, ahova elvileg csak ellenőrzött, magas színvonalú, hiteles szócikkek kerülhetnek.
Senkiben sem merült fel, hogy átverés az egész.
Valóban átverés lett volna? Nézőpont kérdése. Tulajdonképpen csak egy nem megfelelő helyen publikált, alternatív történelem.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Bojtor Iván
