Szabó-Kiss Beáta : A kis herceg és a rózsa

A kis hercegben a kedvenc fejezetem, amikor megismerjük a rózsát. Szépen lassan nyílik, nem kapkod el semmit, teljesen az ujja köré csavarja a kis herceget. Nem úgy, mint a többi virág, akik előbújnak, aztán el is tűnnek. Ó, nem, az igazi virágzáshoz idő kell! Aztán éppen hogy kibújik, máris bosszantani kezdi a herceget.

         

 

Bizony, klasszikus házasság ez. Gyűlölet és szeretet. Vitatkoznak, bosszankodnak, civakodnak. Ugyanakkor a kis herceg gondoskodik róla, a rózsa pedig betölti az egész bolygót az illatával. Mégis elválnak, mert úgy gondolják, hogy így jobb lesz.

A lényeg mindig az apróbetűs részekben van leírva. Mikor az ember oltár elé áll, a jóban-rosszban résznél különböző világmegváltó dolgok lebegnek a szeme előtt. Háborúban, betegségben, szegénységben kitartani, sárkányokkal megküzdeni, azt még el lehet valahogy viselni. De a szürke hétköznapok, az idegesítő beszólások, a rossz helyre ledobott zoknik, fordítva feltett wc-papírok, tányérra rászáradt ételmaradékok elfogadhatatlanok. A kis herceg is csupán egy „tigriskarom-históriáért” hagyta el élete szerelmét.

 

A férjemmel egyszer arra döbbentünk rá, hogy nagy dolgokon soha nem veszünk össze. Bármilyen nehéz helyzetbe kerültünk anyagilag, mindig szépen át tudtuk beszélni a lehetőségeket. A gyerekneveléssel kapcsolatban kulturáltan le tudtunk ülni, megtárgyalni a részleteket. Egyszer, mikor egy félreértés kapcsán azt gondoltam, hogy megcsalt, szintén hideg fejjel tudtunk beszélni egymással. Ellenben kiválóan össze tudunk veszni a főzésen. Egyik legnagyobb vitánk tárgya az volt, hogy a piskótába finomlisztet, vagy darás lisztet tegyünk-e. El tudom képzelni, hogyan nézhettünk ki, mikor önfeledten ordibáltuk egymásnak a lisztekkel kapcsolatos elképzeléseinket.

 

A mai világ azt sulykolja belénk, hogy mindig mindennek tökéletesnek kell lennie. Ami nem hibátlan, azt el kell dobni. Nem férnek bele a modern ember életébe a „tigriskarom- históriák”. De a kis herceg boldog volt a rózsa nélkül? Hogyan lett volna boldog, hiszen nélküle csak értelmetlenül bolyongott a sivatagban.

A szerelemért meg kell halni. Nem úgy, mint a filmekben, hogy drámai zene közben a szerelmesek egymásra borulva leszúrják magukat. Minden nap meg kell halni egy kicsit azért, hogy az igazi boldogság életre keljen bennünk, és a szerelmünk virágozni tudjon. Ha csak élni akarunk, akkor viszont minden nap meg fogunk halni egészen addig, amíg el nem hervadunk.

Házastársunk azért okoz sokszor annyi fájdalmat, mert már „megszelídítettük”, ismerjük a hibáit, rossz szokásait. Viszont ismerjük a jó tulajdonságait is. Szerettük az oltár előtt minden porcikáját. Amit Isten egybekötött, ember ne válassza szét!

Isten óvja meg, és adjon erőt a házasoknak, hogy megmaradjanak egymásnak!

 

„Bizony, nagyon értelmetlen voltam én akkor! A tetteiből kellett volna megítélnem, nem a szavaiból. Beburkolt az illatával, elborított a ragyogásával. Sosem lett volna szabad megszöknöm! Szegényes kis csalafintaságai mögött meg kellett volna éreznem gyöngéd szeretetét. Minden virág csupa ellentmondás. De én még sokkal fiatalabb voltam, semhogy szeretni tudtam volna.”

(Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg)

 

 

 

Kép forrása: http://www.bebikkicsikesnagyok.hu/9169/a-ferfiak-felnek-a-hazassagtol/

Legutóbb szerkesztette - Szabó-Kiss Beáta
Szerző Szabó-Kiss Beáta 0 Írás
Eredeti szakmámat tekintve ének-zenetanár, karvezetőként dolgozom, azonban jelenleg két kisgyermeket nevelek otthon. Esténként, mikor mindenki alszik, elkezdek írni.