Bojtor Iván : MENEKÜLÉS TRÓJÁMBÓL

Ezzel az írásommal a Comitatus folyóirat „Száz könyv” című pályázatán a második helyezést értem el. Az esszé kategóriát jelöltem be, de valójában egy esszénovella.

 

A város már ég. Talán még van időm összeszedni pár könyvet. A tetőtérben egy szakadozott nejlonszatyorba dobom az első kötetet: A Világháború történetét. Igen, a Világháborúét, ami persze az elsőről szól. Mikor kiadták még nem sejthették biztosan, hogy néhány év múlva, kezdődik a következő. Nagyapámé volt, akit nem is ismertem. Benne ceruzával aláhúzva szerbiai, galíciai, és olasz helynevek. Amerre járt. Járt? Harcolt.

Kint egyre sűrűbb a füst. Az ágyam mellől felkapom a Terra Amatat. Nyűtt, megsárgult lapú, még a Modern Könyvtár sorozatból, 1975-ből. Mikor 2008-ban Le Clézio megkapta a Nobel-díjat, legtöbben csak tátották a szájukat; kevesen ismerték a nevét, és közöttük is alig akadt olyan, aki olvasta volna.

Ki tudja? Talán az én koponyám kerül, az általa leírt „Maldeci koponya és álkapocs, feltárva 19666, 6. hónapban” feliratú múzeumi tárlóba, néhány titokzatos tárgy: „egy rozsdás öngyújtó… egy földtől megfeketedett golyóstoll, és a mágikus ékszernek tűnő aranykeretes napszemüveg” mellé, melyet majd a régészek ástak ki a földből.

Lehet, hogy ég a tető? A Bibliát? Lent a nappaliban is van egy példány.

Találomra belemarkolok a kötetekbe és a köteget a szatyorban lévő két könyv tetejére fektetem. Majd lent, átnézem! Megbotlok a lépcsőn. A szatyor egyik füle beleakad a korlátba, és leszakad. A könyvek megcsúsznak és leperegnek. Nem hajolok le értük. Egy pattog még a lábam mellett, előbb leér, mint én. Vékonyka zöld kötet, a Rovarbolygó. Felveszem. Egy tizennégy éves lengyel fiú Marek Pakcinski írta, valamikor a hetvenes évek elején. Mint egy játékába belefeledkezett gyerek, aki nem törődik a külvilággal, labdázott a filozófiai fogalmakkal, a matematikai és a fizikai szakkifejezésekkel. Hát persze, mert az is volt: gyerek. Vajon mi lett vele?

A nappaliban rámeredek a polcra. Na, gyorsan! Fentről lefelé!

Passuth. Az Esőisten siratja Mexikót vagy A Bíborbanszületettet? Vagy a Hétszer vágott mezőt? A Bíborbanszületettet. A javított kiadást, melyből az író már kihúzogatta az idegen szavak zömét; átírta a latin és görög kifejezéseket, hogy ne csak az a néhányszáz vájt fülű értse. Sokan azt hiszik, hogy Komnenész Mánuel bizánci császár életrajza. Pedig, nem az. A Birodalomról szól, melyben görcsbe rándult az idő, és megmerevedett minden. A kancelláriákban az országok nevei helyett, még mindig az ezer év előtti provinciák neveit használták. A Birodalomról mely annyira szervezett volt, hogy akkor is működött, mikor a hatalom csúcsán állók egymást vakíttatták, gyilkoltatták. A Birodalomról, melyben a népnek még mindig kenyeret osztottak és cirkuszijátékokat rendeztek, hogy befogják a száját. És ha ez nem sikerült, akkor a császár maga lett a cirkuszi áldozat…

Sietnem kell.

Aiszkülosz drámái. Kilencvent írt, és mennyi maradt? Hetvenkettőnek csak a címét és a töredékeit ismerjük. Egynek még a címét sem. Ez a hét az „összes”. Köztük ott bújik a mindenkori zsarnokság elleni vádirat: a Leláncolt Prométheusz. Egy trilógia torzója, középső darabja, melyet megelőzött a Tűzhozó Prométheusz, és a Feloldozott Prométheusz követett. Elvesztek. Goethe, Byron hiába próbálták újraírni. Talán csak Shelly…

Hát ezek? Borges válogatott művei. Öt kötet. Még mindig nem vittem vissza a könyvtárba. Egy vagyont fogok fizetni. A füst elvette az eszemet. Hol van már a könyvtár… Melyiket? A verseket nem. Behunyom a szemem, és amelyiket megérintem, beteszem a többi közé. Novellák? Esszék? Nem nézem meg. Egyszer régen, nagyon régen egy barátom azt mondta valamelyik írásomra, hogy olyan Borges-es. Én csak vigyorogtam, mint a hülyegyerek, mert nem tudtam ki az.

A Biblia. A Károli Gáspár féle fordítás. Hát Bibliát csak hoz valaki!?

Akkor Henoch apokalypsise, Hamvas Béla fordításában. Vajon a saját fordítását válogatta be abba a száz kötetbe, melyet egy egyetemes katasztrófa elől megmentett volna? Bármennyire furcsán hangzik, ezt a művet már egyszer megmentették a pusztulástól. Tertullianus szerint Noé ezt a könyvet vitte magával a bárkába, hogy megmentse a vízözön elől. Ha ez igaz, – és miért ne hinnék neki? –, akkor ez a világ legrégibb könyve, mert a vízözön előtt írták. Mereskovszkij – ki tudja mikor? – azt mondta, hogy ez a világ legidőszerűbb könyve. Ha akkor az volt, most mit mondjak én?

Versek. Jobbágy Károly: Háló nélkül. Akkor szoktam olvasgatni, ha padlón vagyok. Ma különösen aktuális. Az illusztrációk Korga György rajzai. „A Korgáé”. Én marha. Annak idején elfelejtettem dedikáltatni. Már meghaltak mindketten.

Gyorsabban!

Odüsszeia vagy Ulysses? Napfény vagy köd? Tíz esztendő vagy egyetlen nap története? Homérosz vagy Joyce? Joyce! Miért? Nem is tudom. Nem a tudatfolyamért, hanem azért mert hibátlanul írta le szülővárosom Szombathely nevét. Ott-hon mi lehet?

 A szatyorra meredek. Mennyi lehet benn?

Lehet, hogy nem ezek a könyvek voltak a legnagyobb hatással az emberiség gondolkodására, de ezek az én világom, az én Trójám részei. Az én Trójámé, mely talán nem jobb, de nem is rosszabb, mint másoké.

Johan Borgen novellák: Mi gyilkosok. Megkapta a Nóbelt, vagy csak jelölték? Ezért a pár sorért, amit vagy negyven éve tudok fejből:

„Akik menekülnek bánnak valamit. Bánnak valamit és azért menekülnek… Talán a sors hajtja őket, talán a természetük, talán menekülni kezdtek a kezdet kezdetén, még mielőtt meggondolhatták volna magukat. Sorra úrrá lettek minden helyzeten, de soha nem az egészen, az összefüggéseken… Talán ez a menekülés, talán az, hogy átok kíséri mind abban, amit tesz.”

Valahogy így van. Már ezt sem tudom szó szerint…

Mennyi lehet? Kilenc? Tíz?

Van még időm?

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Bojtor Iván
Szerző Bojtor Iván 76 Írás
„A fantasztikum itt van. Úgy is nevezik, hogy élet.”