Szinay Balázs : Szegénység egy gazdag országban

 

 

Alapvetés

 

Mint, ahogy egyetlen társadalmi jelenséget sem érdemes pusztán profán, anyagias szempontok alapján vizsgálni, mert ez csak féligazságokhoz vezet, a szegénység kérdéskörének tárgyalása szintén nem választható le egy-egy ország, nemzet saját szellemkincséhez való viszonyának vizsgálatáról. Minden ország el?ször szellemében, szellemiségében, tartásában szegényedik el s csak aztán az anyagiak terén. Igaz ez Magyarországra is, mely végtelenül szegénynek t?nik, ha az egy f?re es? államadóság mértékét vesszük alapul, ugyanakkor páratlanul gazdag, ha nyelvében és hagyományában ?rzött szellemkincsére tekintünk. Mint minden más esetben is, Magyarország elszegényedése a mindenkori lakosság saját nemzeti szellemkincséhez való viszonyában keresend?.

Egy nemzet addig él?, míg él? szellemi kultúrája, hagyománya. Ez esetben elég csak például Indiára gondolni, mely ország felbecsülhetetlen érték? vallási és filozófiai írásokat hagyományozott a világra, egyedülálló módon ?rizve az emberiség évezredes spirituális kincseit, valamint annyi tanítót és tudósembert, mint semelyik más nép. India az id?számításunk el?tti id?kben, többek mellett szellemi nagyhatalom volt, mely a mai napig érezhet? módon hatást gyakorolt a világm?veltségre. Ugyanakkor az elmúlt évszázadok során bekövetkezett idegen megszállásnak, elnyugatiasodásnak, elanyagiasodásnak, elkapitalizálódásnak köszönhet?en a világ valaha volt egyik legnagyobb szellemi kultúrája lakosságának többségét tekintve ma nyomorban él, ?si tudásáról megfeledkezve, hagyományait elhagyva. Igaz ez akkor is, ha India a mai napig a leghagyomány?rzöbb nemzetek egyike.

Ahogy megtörtént ez Indiával, megtörtént más nemzetekkel is, köztük Magyarországgal. A magyarok ?sei az id?számításunk el?tti id?kben nem csak fizikai értelemben, de a szellemkincset tekintve is nagyhatalomnak számítottak. Egyes fejtegetések még azt is kijelentik, hogy a magyar kultúrában gyökerezik az ?si világkultúra egészének gyökere. E tekintetben a magyarokra szintén hagyomány?rz? szerep jutott. ?si szellemkincsünket sokáig generációról generációra örökítették, amíg az idegen befolyás ennek gátat nem szabott, a magyarságot ugyanis folyamatos támadás érte szellemkincséért. Soha egyetlen népet ennyi támadás nem ért történelme folyamán, ennek belátásához elég csak végigtekinteni történelmi múltunkon. Mindenestre ?si kultúránk nyelvünkben, meséinkben, krónikáinkban, népm?vészetünkben és egyéb forrásokban teljes egészében ránk maradt. Más kérdés, hogy az ezek megismerésére és megértésére vonatkozó lehet?ségeket elvágták. Aki például költ?ként, történészként vagy más helyzetben felszínre igyekezett hozni ezt az elveszett tudásanyagot, ellehetetlenítéssel, megvetéssel találta szemben magát. Ahogy pedig egy nemzet eredeti helyzetének és identitásának tudata elveszik, el?bb-utóbb összetartása és anyagi javai is elvesznek. És ahogy bekövetkezik ez nemzeti szinten, úgy bekövetkezik egyéni szinten is. Ahol nincs nemzettudat, ott el?bb-utóbb a kisebb társadalmi intézmények összetartozás tudata is elveszik, míg végül a családtudat elveszte után, kizárólag az egyéntudat marad a felszínen. Így alakul ki az identitás nélküli, magára hagyott, bizonytalan biztonságérzettel rendelkez?, állandó félelemben él? ember, akinek élettevékenysége arra korlátozódik, hogy pillanatnyi jóllétét biztosítsa. A szegénység nem arról szól, hogy nincsenek rendelkezésre álló anyagi javak – mert azok mindig vannak, az elosztás rossz, kevesek kezében halmozódik fel az anyagi javak egésze –, a szegénység az identitás elveszésér?l szól.  A helyzet pedig fonák. Ugyanis az, akinek az alapvet? életfeltételei nem biztosítottak, el?ször élelmet keres és nem szellemkincse után kutat, ha viszont egy nemzet nem kutat szellemkincse után, anyagilag is ellehetetlenül. Ez esetben a kérdés kulcsa tehát az eredeti szellemiség elhagyásában van, mivel az az ?sid?kt?l fogva adott, míg az anyagi javak forgó eszközök egy ember és egy nemzet életében is. Pontosan ennek okán érdemes egy kis kitekintést tenni a ma él? ember szellemiségére.

 

 

Szellemi körkép*

 

Ma a világra egyfajta módon felülr?l, vagy kívülr?l rátekintve az ember felettébb furcsa összképet lát: mintha az emberiség csak lenne, egész pontosan lebegne. Lebegne a semmi fölött és nem egy szakadék fölött, mert a szakadéknak van tere és a benne lév? térnek határai, a semminek viszont nincsen határa. Parttalan és kifejezéstelen. Olyan, mint a köztes lét állapota a halál és az újjászületés között. Talán még meglep?bb, hogy az emberiség lebegése nem statikus, hanem dinamikus, állandó, feszített és viszonylag gyors mozgás. Viszont e mozgás valahogy kívül esik a léten, az igazon, a lényegesen. Ez a csak van állapota. A cselekv? nem cselekvés állapota. Olyan állapot, amiben folyton történik valami, de nem történik semmi lényeges, vagyis olyasmi, ami emberi szempontból fontos volna.

Ebben a helyzetben az igazság és boldogság keresésnek szinte semmilyen tere nincs. Ezek a fogalmak passzívan és megnyilvánulatlan pihennek valahol az emberiség közös tudatterében, arra várva, hogy lehívják ?ket, párhuzamban rengeteg más, hasonló fogalommal, amiket az emberi szellem szintén e helyre utalt, mivel e korban minden, ami örök, raktározásra kerül, minden, ami pedig elhasználható, felszínre. A ma embere már nem szólít meg és nem hív le semmit, ami eredeti. Az igazságra, a boldoggá válás útjára nem kíváncsi, beéri pusztán annyival, hogy panaszkodhat hányatottnak vélt sorsa miatt. Ez a magatartásminta pedig divat lett. Gondos megfigyelés alapján világossá válik, hogy ma nem az a kérdés, hogy van-e igazság, hanem az, hogy miként lehet azt elkerülni, mivel mindenki, aki szembetalálkozik vele, hirtelen vakká, süketté és némává válik, életéb?l az igazmondókat szám?zi, közösségeib?l kirekeszti, s közben olyan fogalmakat értelmez át a maga szelleme szerint, mint a h?ség, a tisztelet, a szeretet, a megbecsülés stb. Ezen átértelmezés lényege pedig pusztán a játék. Az ember azzal szórakoztatja magát, hogy a valóságot eddig soha nem látott mértékben eltorzítja és a maga képére formálja annak érdekében, hogy jól érezze magát. Kedvenc képzete az, hogy ? márpedig keres?, akármennyire nem keresi az igazságot, csak azt, ami adott pillanatban számára igaznak t?nik.

Ez a rossz tanácsadók világa. Rossz tanácsadók pedig azok, akik nem a létezés értelmére és a lélek eredeti helyzetének megismerésére tanítják a keres?t, hanem pusztán felszínes, életviteli tanácsokkal látják el, melyek által saját életében – s nem létében – sikereket érhet el. És ki ne akarna inkább sikeres lenni, mintsem önmaga? Ma az számít jó tanácsnak, ha valaki elmondja az öncélú sikeresség, a büntetésmentes képmutatás és csalás sikerreceptjét. Vagyis a f? kérdés ma nem az, hogy Ki vagyok én?, hanem, hogy Ki az, aki értem van? Erre való az ember számára a modern kor új vagyontípusa, a kapcsolati t?ke. Ez a t?ketípus minden eddiginél hatalmasabb. Pénz nélkül az ember tud még valamihez kezdeni, kapcsolati t?ke nélkül nem. Akinek pedig kapcsolati t?kéje van, semmi szüksége nincs pénzre. E tekintetben pedig nagyon kemény árucsere és ember-kereskedelem folyik. Könnyen válhat bárki el?ször raktári kellékké, aztán már a raktárból is kifutó, leselejtezett árucikké.

Az ember nem ismeri már a szerelmet, mert, ha ismerné, tudná: a szerelem legszentebb szentsége felkutatni és szolgálni annak tárgyát, a múzsát, nem pedig eljövetelére és igába hajtására várni. Márpedig a ma embere nem szolgálni akar és nem szerelmes a létbe. Az ilyen tudatlan ember uralkodni akar, hatalomvágy f?ti, s amit nem tud uralma alá hajtani, azt szám?zi s létjogosultságát felfüggeszti. Mindeközben gyáva, mert nem meri magát feltételek nélkül átadni semminek és senkinek. Tudásszerzése kizárólag a szimpátián alapul. Attól, aki számára szimpatikus, válogatás nélkül mindent elfogad. Nem a lényeges és az igaz megismerésére törekszik, hanem arra, hogy egy számára szimpatikus úton jobbá, könnyebbé tegye életét, igazolja önmaga képzetét a világról. Így csalja meg a hamis, a tudatlan ego, a valós egot, mely az ?szinte megismerés szolgálatában áll. Ám ez egyáltalán nem meglep?. Ahogy a kor embere nem hisz már a monogámiában, úgy az önmagával szemben tanúsított h?ségben sem. Annál, pedig, hogy nem ismeri önmagát, csak az kétségbe ejt?bb, hogy még csak nem is igyekszik h? lenni magához, mert az önmagához h? ember tisztában van saját, valós érdekeivel és ennek megfelel?en vágyik arra, hogy  megismerje önmagát és léthelyzetét. A tudattalan embert mindez taszítja. Elvonatkoztat t?le minden lehetséges úton, jelent?ségét mereven tagadja. Álmodik, és nem kíván álmából felébredni. A szenderg? jellem mindent elkövet, hogy álmából ne rángassák ki s cselekednie ne kelljen. Mesterségesen folytonos félálomban tartja magát, hogy amikor veszélyt érez, hamar vissza tudjon zuhanni a mély alvás állapotába. Ám ezzel csak önmagát árulja el.

 

 

A felel?sség

 

Ma a világ és benne Magyarország is egyre súlyosbodó értékválsággal küzd és err?l a többség nem hajlandó tudomást venni, vagy, ha igen, ezzel kapcsolatos személyes felel?sségét tagadja, a helyzet megoldását áthárítja azokra, akikr?l úgy véli, hogy hatalmi befolyással bírnak. Ugyanakkor a rendszerváltással beöml? idegen kultúra térhódításának jóváhagyása nem egészen arra világít rá, hogy ez pusztán néhány, éppen hatalmon lév? kisebbség felel?ssége volna. Ugyanis, ahogy a rendszerváltozással elhaltak korábbi értékek, viselkedési rutinok, úgy akadtak új eszközök és lehet?ségek is a magyarság kezébe, azt pedig, hogy egy-egy társadalmi változásra miként reagál egy közösség, legalább részben mindig maga választja meg. A rendszerváltás és az azóta eltelt id? pedig valamelyest azt bizonyította, hogy vannak, olyan eszközök, melyekkel nem tudunk helyesen bánni, ha birtokunkba kerülnek. És ez a kijelentés els?sorban az erkölcsi vonatkozást érinti, ugyanis az említett jelenség hatása abban mutatkozik meg, ahogy bánunk egymással.

Mint, ahogy minden társadalmi jelenség a népesség egészét érinti, a szegénységet sem lehet vizsgálni egy kisközösség vagy néhány társadalmi szervezet felel?sségeként. A szegénység össztársadalmi kérdés. A kérdéshez való viszonyában pedig a nemzet szellemisége mutatkozik meg. A szegénységhez való viszony arra mutat rá, hogy miként tekint az ember a másik ember létbizonytalanságára, mennyire tiszteli polgártársa életét, élethez való jogát, emberi méltóságát. A kulcskérdés az, hogy az ember mennyire engedi azt, hogy a másik embernek jobb legyen, akár a saját maga kárára is, vagy rosszabb, a maga javára. Ott, ahol nincsen összetartozás érzés, és stabil, évszázadokra, évezredekre visszanyúló közösség- és hagyománytudat, ez megengedhet?vé válik. A kérdés túlmutat a pusztán nacionalista, vagy politikai eszmék világán. Ez a kérdés egész egyszer?en és konkrétan pusztán emberi, erkölcsi kérdés. Az ember veleszületett erkölcsi érzékéhez kötött. Az egyedüli indok ennek figyelmen kívül hagyására pedig csak az alapvet? emberi, erkölcsi értékekt?l való eltávolodás lehet.

 

 

A szegénység, mint élethelyzet

 

Az világos, hogy a szegénységben él? ember alapvet? alkotmányos és emberi jogaival teljes mértékben semmiképpen sem tud élni, hogy pontosan mekkora ez az arány, az szegénységének mértékét?l függ. Ez az arányosság pontosan leírható Abraham Maslow képletével. Maslow elmélete szerint a legalapvet?bb rend? emberi szükségletek a létfenntartás szükségletei, a legmagasabb rend?ek pedig az önmegvalósítással összefüggésbe hozható szükségletek. A legalapvet?bb és a legmagasabb rend? szükségletek között a hierarchikus rendszer alapján a következ?k állnak a hierarchiában elfoglalt helyük szerint, emelked? sorrendben: a létbiztonsággal és védelemmel kapcsolatos szükségletek, szociális szükségletek, az elismerés és megbecsülés szükségletei. E képlettel leírva a szegénységet, mint élethelyzetet egyszer?en levonható a konzekvencia, hogy minél szegényebb valaki annál kevesebb esélye van az önmegvalósításra, a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok kiépítésére, saját, alapvet? biztonságérzetének megteremtésére, mert ezek biztosítása a modern piacgazdaság viszonyai között egyedül a pénzt?két?l függ. Ahogy pedig József Attila már 1924-ben megírta: „Aki szegény, az a legszegényebb.„

Szociológiai vizsgálatok sora írja le, hogy a szegénység egyértelm? társadalmi kirekesztettséggel jár. A szegény emberek nyilvánvalóan hiányt szenvednek a társadalom vagyoni és kulturális t?kéjének érdemi elosztásakor. A szegény családba született vagy id? közben elszegényed? családban él? feln?tt életesélyei halmozottan hátrányos helyzethez vezethetnek. A szegény sorsú gyermeknek, ha csak nem szakad ki a szegénységb?l, esélye sincs a társadalmi átlaghoz viszonyított normális életpályát bejárni. A fejl?déséhez szükséges élelmezést, egészségügyi ellátást nem kapja meg, megfelel? oktatásban nem részesül, és a szegénység okozta személyiségtorzulások következtében a biztonságérzetet nyújtó családi közeg is csak hiányosan biztosított számára. Így feln?ttként a társadalomba beilleszkedni nem képes, mivel „versenyképes” életpályája nincsen. Érzelemvilága, biztonságérzete sérült, a szükséges képesítésekkel nem rendelkezik, anyagi t?ke nem áll rendelkezésére, fiatal feln?ttként esélyek nélkül kezdi meg önálló életpályáját. Mivel versenyképes „életpályát” nem tud felmutatni, további kudarcok érik, melyek hiábavalóság érzetét er?sítik. Jó esetben talál magának valamifajta keres? tevékenységet, megélhetési forrást és alapvet? szükségleteit biztosítani tudja, rosszabb esetben nem boldogul és a szociális ellátórendszer segítségére szorul, még rosszabb esetben feladja életét, vagy deviáns életpályára lép. A Magyarországon a ’94-s nagy munkanélküliségi hullám kapcsán végzett vizsgálatokból tudjuk, hogy a munkanélküli ember a munkanélkülivé válást követ? id?szakban ugyanazokon a mentális stádiumokon megy keresztül, melyeket Elisabeth Kübler-Ross a haldoklás és a halál kapcsán kimutatott, ezek: 1. a probléma elutasítása és izoláció; 2. düh, irigység, harag 3. alkudozás; 4. a veszteség érzése, depresszió; 5. elfogadás, beletör?dés. A munkanélküliség vizsgálatok két dologra derítettek fényt: 1. a legtöbb munkanélküli nem jut el az elfogadás, beletör?dés stádiumáig és megreked a korábbi stádiumoknál, ennek következtében személyisége lényegesen sérül; 2. ha el is jut az elfogadás stádiumáig, az elfogadás nála nem tiszta helyzetértékeléshez és a megoldás meglátásához vezet, hanem apátiához, lemondáshoz. Mindez a szegénység szempontjából azért érdekes, mert a szegény sorsa jutott emberek ugyanezeken a stádiumokon mennek keresztül egyéni életpályájuk során, és viselkedésük, helyzetértékelésük, problémakezelési stratégiájuk is megegyezik a munkanélküliség vizsgálatok kapcsán a munkanélküliek viselkedésével összefüggésben kimutatott eredményekkel, nem beszélve arról, hogy a szegénysor és a munkanélküli lét szorosan összefügg.

A feln?ttkori elszegényedés, szegénnyé válás különösen aktuális kérdés az utóbbi évek belföldi gazdasági viszonyait tekintve. A 2008-ban bekövetkezett és azóta is tartó gazdasági válság mostanra újabb, a ’94-shez hasonló munkanélküliségi hullámot eredményezett, nem beszélve a fokozatosan tet?z?d? hitelválságról. Egyértelm?, hogy e két tényez? együttes fellépése katasztrofálisan hatott a magyar lakosság életére. A munkanélküliség hatásairól korábban már volt szó, az ez estben is érvényes. Viszont a helyzethez f?z?d? lakáshelyzet bizonytalanság és a közüzemi számlák fizetési képtelenségének veszélye okozta érzelmi feszültség demoralizáló hatása korábban nem látott és meg nem tapaszt lelki terhet jelent a csapdahelyzetbe került lakossága számára. Csapdahelyzetr?l itt azért lehet beszélni, mert azok a családok, akiknek az életére kihatással volt és van a válság, egyszer?en nem tudnak jól, elég jól dönteni, mivel számukra minden lehetséges probléma megoldási lehet?ség veszteséggel jár. A helyzet így vázolható fel röviden:

Azok számára, akik 2008 novembere, vagyis a válság kezdete el?tt f?ként deviza alapú lakáshitelt vettek fel,  a havi hiteltörleszt? részlet a kétszeresére, háromszorosára emelkedett. Ez az arány azóta sem csökkent jelent?s mértékben. Ahhoz, hogy a megemelkedett törleszt? részletet a havi lakásfenntartási költségek mellett egy család fizetni tudja, plusz bevételekre, kiegészít? jövedelmekre lett volna szüksége. Ezzel szemben a cégek elbocsátással reagáltak a kialakult helyzetre, így egy-egy család összbevétele nemhogy n?t volna, de csökkent. Ebben a helyzetben a családok döntési helyzetbe kényszerültek: vagy a megemelkedett törleszt? részletet fizetik, vagy a lakásrezsit. Azért, hogy lakhatásukat megtartsák, és a hitelszerz?dést a bank nem bontsa fel, a bankhitelt törlesztették, minek hatására jelent?s lakásrezsi hátralékok keletkeztek. Ugyanakkor, ha a család nem akarta, hogy a közüzemi szolgáltatásból kikapcsolják, vagy hogy fizetését letiltsák, illetve, hogy a keletkezett rezsihátralék végrehajtás alá kerüljön, legalább részletekben el kellett kezdenie törleszteni a lakásrezsit és annak hátralékát. Mivel a munkavállalás lehet?ségei tovább sz?kültek, a család ismét döntési helyzetbe kényszerült: vagy a rezsit fizeti, vagy a bankhitelt. Az id?közben megemelkedett rezsiáraknak köszönhet?en viszont a rezsifizetés és a közüzemi hátralékok kiegyenlítése lehetetlenné vált. Ennek következtében vagy azért vesztette el valaki a lakását, mert a rezsit nem tudta fizetni, vagy azért, mert a bankhitelt nem törlesztette. A bevezetett banki kedvezmények, engedmények nem változtattak jelent?sen a helyzeten, míg a munkanélküliség fokozódott.

A helyzet egyértelm? vesztesei azok voltak, akik munkaer? piaci kvalitásaikat vagy kapcsolati t?kéjüket tekintve nem tudtak legalább kiegészít?, de legf?képpen f?állást vállalni. Basil Bernstein megállapításaiból is tudjuk, hogy a társadalomban való boldoguláshoz háromfajta t?ke szükséges: 1. pénzt?ke; 2. kapcsolati t?ke; 3. kulturális (vagy ismereti) t?ke. A magyar munkaer?piacra rátekintve egyértelm?vé válik, hogy abban már a válság bekövetkezése el?tt is els?sorban a kapcsolati t?kének volt a legjelent?sebb szerepe, vagyis, aki ismer?s révén álláshelyet tudott szerezni, az munkához és így jövedelemhez juthatott. Majdnem, de csak majdnem ennyire fontos szerepet játszott a válság el?tt a munkavállalásban a tudás vagy ismereti t?ke, tehát a megszerzett képesítések és a munkagyakorlat mennyisége és min?sége. E tekintetben már a válság el?tt is megfigyelhet?ek voltak a munkaer?piac torz m?ködésének vonásai a munkavállalás tekintetében, mivel munkához els?sorban az jutott a tudást?ke által, aki aktuálisan piacképes szakképesítéssel rendelkezett, nem pedig az, akinek jelent?s munkatapasztalata volt, illetve a képzési rendszer ésszer?tlen m?ködtetésének köszönhet?en rengeteg olyan szerepl? lépett a munkaer?piacra, aki gazdasági szempontból haszontalan szakmát tanult.

Ezek az arányok a válságot követ?en feler?södtek. A korábban hátrányos munkaer?piaci helyzetben  lév? rétegek (pályakezd?k, id?sek, kismamák, valamilyen fogyatékkal él?k stb.) helyzete tovább romlott, mivel kapcsolati t?ke nélkül még az aktív korban lév?, piacképes szakmával rendelkez? munkanélküliek el?tt is besz?kültek a munkavállalási lehet?ségek. A helyzet pedig megint els?sorban mentális szempontból különösen aggasztó, ugyanis egyre növekv? embertömegek érzik azt, hogy nincs rájuk szükség! És akkor még nem esett szó azokról a társadalmi rétegekr?l, akik a válság el?tt is mélyszegénységben éltek. A helyzet azért félelmetes, mert például a rendszerváltás el?tti évtizedekben tilos volt Magyarországon szegénységr?l, vagy munkanélküliségr?l beszélni, ma viszont lehet, de látszólag nincs a helyzetre hathatós megoldás. Ez pedig tartósan rombolja a közmorált.

Néhány gondolat erejéig érdemes e fejezetben az egyes generációk életmódja és életpályája közötti különbségekre is kitérni, mely egyébként is gyakori feszültségforrás a társadalmi együttélés tekintetében. A ma aktív munkavállalói korba lép? generáció és e csoport nagyszül?i generációjának életmódja, életpályája között hatalmas különbségek mutatkoznak. Mindkét generáció élete más miatt, más módon volt nehéz, de a nagyszül?i generációnak noha a korábbi rendszer hátrányaival szembe kellett néznie, viszont a létbiztonság sokkal elérhet?bb volt számára, munkához szakképesítés nélkül viszonylag könnyen jutott (pl. nyolc osztály elvégzése után lehetett tanító), lakáshelyzete az olcsó bérlakásoknak, szolgálati lakásoknak, vagy a kedvezményes tanácsi kölcsönöknek köszönhet?en sok esetben egész egyszer?en megoldható volt. A szül?i házat 18-22 évesen biztonságban elhagyhatta. A mai fiatal generáció alapvet?en más rendszerbe születik bele. Életlehet?ségei kivívásáért versenyeznie kell. Elhelyezkedése minimum piacképes fels?fokú szakképesítéshez és nyelvismerethez kötött. M?veltségében Európai vagy inkább világpolgárnak kell lennie. Versenyképessé válása érdekében képeznie kell magát. Amíg pedig képzi magát a legtöbb esetben a szül?i házat elhagyni nem tudja, így minimum 25-30 éves koráig a szül?kkel közös háztartásban él. A családalapítás, a gyermekvállalás ideje kitolódik számára. Családi t?ke hiányában lakáshoz jutni a szükséges önrész hiánya miatt gyakran még hitellel sem tud, esetleg albérletet bérelhet. Ha mégis lakáshitelhez jut, kérdés, hogy képes-e azt fizetni? Mivel saját, egyéni életpályájára kell koncentrálnia a gyermekvállalás sok esetben elmarad, s?t még az igény sem lép fel erre vonatkozólag. Ha mégis, ahogy egy tanulmány írta a gyermekvállalás – még a rendelkezésre álló családtámogatások mellett is –: öngyilkosság.  

Magyarország minden tekintetben els?sorban külföldi ideológiákat, szervezési modelleket követ. Mára teljes mértékben elsajátította a szabadpiaci viszonyokhoz hozzárendelhet? gondolatiságot, mely szerint ma bárkib?l lehet bármi! Ami önmagában véve teljesen igaz, de az az ideológia, amit például a médián keresztül is folyamatosan sulykolnak, nem mutat rá a felkiáltás árnyoldalára. Ugyanis bárkib?l lehet bármi, de lefelé és fölfelé is! A gyors reakciókészség?, tanulékony, alkalmazkodó állampolgár, aki a szükséges anyagi vagy kapcsolati t?kével rendelkezik, valóban bármit elérhet. Mások számára viszont könnyen adottá válhat a gyors és támogatásmentes társadalmi lecsúszás. A piac szabad áramlásának köszönhet?en bármikor fel lehet emelkedni, és bármikor alá lehet zuhanni. Felül a lehet?ségekben nincsen határ (pedig ez se jó), alul pedig semmilyen eszköz, vagy rendszer nem fogja fel a lefelé zuhanót. A fentlét ugyanakkor csak a folyamatos versenyben maradás mellett lehet tartós, míg a lentlét hosszas, kitartó, szorgalmas cselekvés mellett is. Az idegen ideológiák átvétele tehát magával hozta a mintatársadalmak m?ködési modelljeinek hátrányait is. Ráadásul alapvet?en is egy olyan társadalmi felépítményre lett ráer?ltetve, melyre nem feltétlenül volt alkalmazható. A folyamatos európai és világpolgárrá válás nyomása mellett Magyarországnak saját bels? feszültségeivel is folyamatosan küzdeni kellett és kell. Addig pedig, amíg belül nincs rend, az a bázis sem áll rendelkezésre, melyre a világpolgárságot építeni lehet. Ennek eredménye a társadalmi tanácstalanság és a teljes identitásvesztés állapota. Egyéb támpontok híján a magyar állampolgár most kényszer?en külföldi modelleket követ életmódjában. Mindeközben saját szellemkincse, gazdasági szerepl?nként való jelenléte fel?rl?dik. A magyar piacról egyértelm?en kiszorultak a magyar termékek. A Magyarországon világviszonylatban egyedülálló termékkincsek külföldre kerülnek, vagy kihasználatlanul vegetálnak. Ma szinte kivétel nélkül külföldi, vagy külföldi mintára létrejött m?sorokat nézünk, idegen divat szerint öltözködünk, tanulunk, gondolkodunk. Ugyanakkor a történelem kíméletlenül rámutat arra, hogy egy társadalom valóban sikeres csak akkor lehet, ha saját ideológiai érdekeit és hagyományait követi.

A nemzeti bizonytalanság tudat és a nehéz sorsú emberek énképének alakítása szempontjából a média jelenleg különösen káros tevékenységet végez. Mégpedig azért, mert a következ?ket hirdeti: bárkib?l lehet bármi, bárki helyettesíthet? bárkivel, a plasztikus, alkalmazkodó, gyakran csalással és er?szakkal el?rejutó ember sikeres lehet. Ezen kívül például egy átlagos esti TV m?sorban nagyjából annak lehetünk tanúi, hogy aki már egyébként is sikeres, az hogy válik még sikeresebbé, illetve azért, mert sikeres, mennyire boldog életet tud élni, f?ként mert rendelkezik az ehhez szükséges anyagi fedezettel. Ha pedig a néz? elhiszi, hogy itt bárkib?l bármi lehet és ennek csak az az akadálya, hogy ? nem birtokolja az ehhez és boldogsághoz szükséges t?két, életét és saját személyét értéktelennek fogja tartani. Ha nem hiszi el, hogy itt bárkib?l bármi lehet, akkor is feszültséget él át, mert tudja, hogy ebben az országban csak azoknak lehet még jobb a helyzete, akiknek már egyébként is jó. A legfontosabb szerepe és felel?ssége ebb?l a szempontból a hírm?soroknak van, hisz a néz? nagy százaléka pusztán ezekb?l tájékozódik a világ aktualitásairól. A híradónak alapvet?en az volna a funkciója, hogy tájékoztasson arról, amit a világról általánosan tudni illenék, közölje a közösség (jelen esetben Magyarország) örömhíreit, felhívja a figyelmet a közügyekre, közproblémákra (pl. szegénység). Ezzel szemben a híradóban semmi másról nem hallani, mint bulvárhírekr?l, halálesetekr?l, b?ncselekményekr?l. Sajnos az egyéni felel?sséget itt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, mert a néz? választja meg, hogy mit néz. De, a kérdést semmiképp sem lehet ennyivel elintézni.

 

 

Következtetések

 

A Magyarországon kialakult helyzetet sokan felismerték és egyre több szervez?dés alakul például a szegénység kérdésének kezelésére is. Ezek a szervez?dések azonban els?sorban a kérdés anyagi oldalával foglalkoznak. Itt így nem történik egyéb, mint piaci átcsoportosítás. A társadalmi vagyon egy része átcsoportosul egyik helyr?l a másikra enyhítve valamit a rászorulók fizikális nehézségein, de tartós megoldás és f?ként mentális segítségnyújtás ez esetben sem születik, történik. Azt régóta tudjuk, hogy anyagi eszközökkel csak tüzet oltani lehet, illetve, hogy a megel?zés sokkal olcsóbb volna, mint egy-egy probléma kezelése. A nem elég jól körvonalazott célok és a konkrét célcsoportra való pontatlan fókuszálás miatt a szociálpolitika gyakran gazdaságtalanul m?ködik.

De nem ez a legnagyobb baj! Els?sorban olyan szervez?désekre volna szüksége az országnak, amely a gondolkodásmódját tartja egészséges mederben. Az elmúlt évtizedek folyamán kialakított gondolkodásmódra és társadalmi reflexekre kitekintve nyugodtan kijelenthetjük, hogy ebben az országban az ember embernek farkasa lett. Ha a nép szenved, els?sorban azért szenved, mert tagjai egymás ellen fordultak, versenytársaivá váltak polgártársaiknak. Ezen csak oly módon lehet változtatni, ha a lakosság gondolkodásmódját minden generációt érint?en vissza sikerül terelni egy korábbi, kiegyensúlyozottabb, emberibb mederbe. A legfontosabb feladat ezzel kapcsolatban a fiatal generációk nevelésével összefüggésben adódik. Minden fiatalnak egészen kiskortól el kell sajátítania az emberré válás, az állampolgárrá válás kritériumait. A társadalomba való beilleszkedés kulcskérdése pedig nem egy adott szakképesítés megszerzése kell, hogy legyen, hanem egy egymásért felel?sséget vállaló közösségbe való beilleszkedésé.

Hogy pontosan milyen eszmerendszer elsajátítása mentén lehet mindezt megvalósítani az nem kérdés. A Magyar szellemi hagyomány a világ egyik leggazdagabb hagyománya. Példaérték? szellemkincsünk van! Ilyesfajta lelki és szellemi táplálékkal kitöltve a jelenlegi tanácstalan ?rt, újra megnyílik a lehet?ség egy lelkiekben és gazdasági értelemben vett gazdagság felé.

Hosszas dolog lenne külön részletezni, hogy mit és pontosan hogyan kéne átalakítani ahhoz, hogy ez az ország visszanyerje a hitét és építkezni tudjon, mivel mára a helyzet a végletekig ki lett élezve. Az egész felépítmény ingatag lábakon áll. Legegyszer?bben azt lehet mondani, hogy mindent újra kéne gondolni, aztán ismét fel kellene építeni egy magyarságot. Ezt sehogy máshogy nem lehet végrehajtani, mint egységben. A kulcsfogalom minden esetben az összefogás. A különféle jóléti szervez?dések legfontosabb szerepe abban lehet, hogy közös célokat definiálnak, összefognak és olyan szellemi kampányt indítanak, mely képes átalakítani a közgondolkodást. Ki kell alakítani az egységtudatot. A közös célt mindenki ügyévé kell tenni. Tudomásul kell vennünk, hogy a másik élete a mi életünk is. Az egy nemzethez tartozók sorsa összetartozik. Ahogy bánunk egymással, közös sorsunk is olyan lesz. Ehhez leginkább egy dologra van szükség: arra, hogy merjünk! Sajnos, alapfogalmak újradefiniálására kell sort keríteni. Le kell fektetnünk ismét, hogy mit jelent a h?ség, a felel?sség, az igazmondás, az igazságosság és a felel?sség. Mint nemzet, újra meg kell születünk és fel kell n?nünk feladatainkhoz. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor leszünk képesek feln?ni ahhoz a gondolathoz, amit Vörösmarty Mihály fogalmazott meg a Gondolatok a könyvtárban cím? verse utolsó soraiban: „Olyan magasra tettük, mint lehet,
Mondhatjuk, térvén ?seink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt!”

A szegénység kérdése tehát els?sorban szellemi, spirituális kérdés. Ott, ahol egységtudat van és a nép összhangban él eredeti természetével, hagyományával nem létezik szegénység. Mindenkire vigyáznunk kell, mert az indviduumban csak az képez?dik le, ami megszületett és érvényre jutott a kollektívumban.

Egy valóban gazdag nép els?sorban lelkében gazdag és csak ennek következményeként válik lehetségessé, hogy anyagi értelemben is gazdag lehegyen. Ha egy-egy ország szellemi hanyatlását összevetjük anyagi hanyatlásával az ok-okozati összefüggés világosan kimutatható.

„Úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek benneteket.” – mondta Jézus. Ez az üzenet pedig most minden eddiginél aktuálisabb, ugyanis a legf?bb kérdés az: tudunk-e szeretetben összefogni? „Amíg minden magyar testvér nem fog össze minden magyar testvérrel, nem lesz feltámadás ebben a hazában. Sem szellemi értelemben, sem lelki értelemben, sem pedig anyagi értelemben.” – mondta egy el?adásában Born Gergely, magyarságkutató. Magyarország a szeretet országa, a Föld szíve. Ha ez az ország beteg, a világ is beteg, ha azonban képessé válik a gyógyulásra, fényt hoz a világba is. Ezért pedig mindnyájan tehetünk, s?t ez mindnyájunk felel?ssége!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Ez a szövegrész javarészt a Lebegés cím? írásomból lett ebbe a szövegbe dolgozva.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szinay Balázs
Szerző Szinay Balázs 64 Írás
www.szinba.blogspot.com