Nap: 2011.09.23.

Őzbarna hajad, buja selyme gömbölyű vállaidon át remegve, szívja magába a nap sugarát.   Lopjuk el most a rideg tér ékjét, legyen ez a pillanat az enyém, s a tied.   Rózsaszín remegés borzong jólesőn… elfáradt reményünk újra éled, tudod [… Tovább]

Gondolatod feneketlen kút, mérleg  a megméretéshez,  ki vagy s mennyit érsz,  ha kimondod, hogy megítéljelek.   Elhallgathatod, ne keltsen gyanút a szó se, sorsa feledés lesz. Nem számít, ha magadban elítélsz. Reményt adsz, mint a gondolatjelek.  

Egyedül vagyok. Csak a függöny csacsog a széllel. Mindenki elmegy, én maradok.   Kietlen pusztaság, összetört üvegdarabok. Halványan látlak egy padon. Összekuszált emlék, álomhangyák másznak a nyakamon. Menni akarok!   Hozzád.

  Ellopták a táskám, benne volt pénz, irat, mit bántam én – csak relikviáimat kaptam volna vissza, családom fotóit, azokét, kik nem állhatnak többé fény elé,   de már biztonságos rejtekhelyet kaptak; amíg élek vaku előtt vannak, mert minden eltűnt [… Tovább]

Lecsukott szemmel ím alszik a bál…           Ha belenézek a barna szemedbe, kigyúló fény? a hajnali táj, ma neked édes, ha jössz velem szembe, dalra fakadva a szél muzsikál.     Ébred? város, már itt van [… Tovább]

Lépteim neszére szöcske szökken, Lepkepár cikáz – körözve – önfeledten, Gyenge szél suhint kicsinyt a rétre, s pisla napsugár kacsint – tavaszt idézve…   Színes, új ruhába bújt az erdő Pintyek énekére táncol, ám ha eljő – mitől előre fél [… Tovább]

  Szomorú kettősség bánt. Jég és tűz, elemeire esett szét az idő-óramű, terekben felejteném bezártságomat. Erdőt járó léptekkel megkereshetem az apró porszemet, amiben egyre ismerek. Mi mást mondhat, ki fájdalmában zsugorodik, és tágul a csendben. Még a zenéről, süket füleket [… Tovább]

  nem teremtője ha érted a része vagy s lehetsz őrzője

* Georges Moustaki – Lo straniero http://www.youtube.com/watch?v=_NdvGkGvKCY     Koldultam álmot, mindhiába. Tekintetekben őrt hagyva hátra, sóváran kerestem kijáratot. Szakadék szélén táncoltam vakon.   – mégis mindenki otthagyott –   Nem értem el a hegytetőt sem, keselyűk szálltak, fölébem gyűltek. [… Tovább]

Fotó: Fotóház – gubba02         Az időt kiöklendő átutazók csendje van velem. Egyszerűen nem is létezem, s míg a mindenségnek kínjait próbálom magamra venni, iszonyúan fáj nekem, hogy már nem fáj semmi.    

bizonygathatod nekünk váltig fénykép a szélét korai divatok szerint farkasfogak harapták egy sárga folt s hajad helyén kis szakadás megint fekete vagy gesztenye mint volt a képen szemed alig látszik árnyékol a zord homlokeresz bizonygathatod nekünk váltig nem lesz nehéz [… Tovább]