Janáky Marianna : Átképzős haza

 

        “Ruszkik haza” plakátot egyet láttam. Vége lett a nyelvnek is. Úttörőnek, kisdobosnak „Kalap”. Nyakkendő. Előfordult, hogy néhányan csináltak még maguknak, mert a nővérüket, bátyjukat azelőtt irigyelték érte. Hősnőnk, neve Mari, segített a diákjainak háromszöget szerkeszteni, pedig nem volt matekos. Harminc éve örsvezető, később tanár, majd átképzős. Angolra. Bár középiskolában németet tanult, de valahogy megérezte, mire kell váltani. (Vagy a bár vagy a de, nem férnek meg egy mondatban.) Két évig járt nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamra. Az első órán csak annyit tudott önszorgalomból, hogy Áj em hángérijen rásen tícsör. A korát elhallgatta, tetszett neki az egyik harminc körüli kolléga. Máj házbend iz inzsenyör. Máj szán is bjutiful. Minden bemutatkozás után váúzni kellett.

        Már körülbelül egy éve járt Trabanttal a kisvárosból a fővárosba, amikor meglátogatta az órát egy államtitkár. Majd kínait nem szeretnék, sutyorgott Mari poénból, pedig a városban akkor még csak egy kínai üzlet volt. Ott vette a pizsamát. Elvált, mire szétfoszlott.
1992-ben nyáron a rokonok, természetesen ötvenhatosok, meghívták Amerikába, hogy a nyelvet gyakorolja. Eszébe se jutott a péntek esti Dallas. Mikor három hét után hazatért, édesanyja elmesélte Marinak, mit mondott a buszon hazafelé a kisfia. Ki fog akkor most engem leszidni? De élvezte különben a repülőgépek felszállását, és nem sírt.

       Senki se gondolja, hogy semmi nem érintette meg kint a Marit. Azóta Edisonról – Fort Myers-ba is elvitték Miamiból -, és a Butterfly World-ről órákon sokat beszél. Fotókat mutogat, ilyenkor nagyon büszke. Kismagyar Pamela. Egy Sanibel szigeti kirándulás után viszketett este a füle. Percegést hallott folyamatosan, de t?rte. Miután elvesztette az eszméletét, kórházba vitték. Semmi komoly, csak belement egy bogár.

       Az első évben, amikor már az egyetemre járt – három év volt az átképzősöknek -, a férje Tengizben dolgozott. K?olaj- és földgázkitermelés, vodka meg ferdeszemű kazak nők. Azt írják erről a neten: “Azon a mintegy tízezer emberen kívül, akinek sikerült néhány évre kijutnia, még nagyon sokan szerettek volna ott munkát vállalni, mert itthoni keresetüknek mintegy a négyszeresét kapták, nem orosz felügyelet alatt dolgoztak, az esetleges betegségek ellen itthon oltást kaptak, magyar szakácsok els?sorban magyar alapanyagokból hazai ízeket produkáltak.”

         A Mari aztán megszerezte az angol nyelvtanári diplomát. Hősnőnk a diplomakiosztóra egy hat éves Volkswagen Poloval és a hétéves fiával ment. Hozatta Németországból a kocsit egy haverral. A lépcsőházban eszébe jutott, hogy még GYED-en lehetett, amikor kisfia azt mondta, úgy szeretlek, mint a ház. Ami már nem volt. Egy éve elvált.

       Elsőben a karneválra Tini Nindzsa jelmezt varrt a kisfiának. Édes kis zöldfejű páncélos teknőse boldogan tartotta a hatalmas botot. Donatello, a filmben a csapat lángelméjű tudósa, feltalálója és technikai zsenije, a harc helyett szívesebben használta az eszét a konfliktusok megoldására.

       El is felejtettem, hogy még mielőtt ez a Mari elkezdte az átképzést, megígérte a férjének, hogy az első érettségiző csoport után levágatja egy centisre a haját. A banketten apró virágmintás kendőben táncolt, és énekelt, jájájé koko dzsámbó jájájé! Hélló!

       Ma reggel a lábmosóban állt úszósapkában. Megkopott már a tábla, “Medence használat előtt a zuhanyozás kötelező” felirat. Lemosná magáról a múltat. Hátára vette a feszített víztükör.

———————————–

Kedves Szerz?, visszavárom!

Legutóbb szerkesztette - Adminguru

Szerző Janáky Marianna 201 Írás
Hullámvonal vagyok tengerkék szemedben, csillaggá válunk, ha elernyedtem À“ mondhatta édesanyám édesapámnak, mikor megfogantam Hódmezővásárhelyen. S ma már a második kamaszkorom élem. Férjem és fiam elengedtem, mert ideje volt, hogy megtalálják önmagukat a világban. Ahogy nekem is. A hatvanas évek titkaiban nyugodt gyermekkor ölelésének emléke kísért a kamaszkor mindenttudniakarok világába, annak ellenére hogy édesapámat 8 éves koromban eltemették. Csak most értem meg, hogyan vonult át hiánya az életemen. A társban apát kerestem, s a virágokat soha nem szerettem, hiszen sírgödrébe egy rózsát dobattak 1963-ban velem. Egy családi festő barát, Füstös Zoltán és szüleim társaságának tagjai, színházi előadások, kiállítások feledtették a bennem meggyökerező hiányát. Gimnáziumi tanáraim mutattak utat a kamaszlánynak, merre milyen elvárásokkal induljon el a felnőtté válás útján. nszerelmes, az irodalmat és művészeteket szerető, tanáraimat tisztelő éveim meghatározták pályaválasztásom. Tanár lettem. ÀžIdegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mivelni kötelesség.À Diploma munkám Kölcsey Parainesis-ének elemzése volt, és elképzelt unokahúgomnak magam is írtam egy intést, buzdítást ÀžmellékletkéntÀ. Csak ma vagyok képes arra, hogy felfogjam, mit adott nekem mindaz, amit kisfelnőtt koromig átéltem. Felelősségteljes felnőttkor következett annak minden örömével, fájdalmával. Szerelem, munka, munka, munka. A legnagyobb csoda a szülés, a fiammal való egységtudat érzése. Majd munkahelyek sora. (Miért? Hogy minél többet tapasztaljak?) S ismét tanulás. Német nyelvtanári és könyvtári asszisztensi végzettséget szereztem. ÀžŐstől örökölt szenvedélyÀ-em, érzékenységem meghatározta nevelői pályám. Szerettem és viszontszerettek. Három éve megírt első versem óta a célom az, hogy írásaimmal is tanítsak, és nőként a szeretet, a szerelem, az erotika csodáját megmutassam. 2010. májusában felvettek a Szegedi ÃÂrók Társaságának tagjai közé. A Szegedtől Szegedig antológiában 2011-ben három kisprózám jelentették meg, és az Irodalmi Jelen Nyitott ajtók antológiájában "egypercesem" lett a címadó írás. Legyen tiéd örökre legalább egy írásom!