Fagyott hang, csak egy szó. Múló csend, kósza hó. Hallod még, érzed tán. Énekem, a vágy taván. Megigéz, tört gyönyör. Mi szívemen, tündököl. Téli táj, vértem a hó. Csak te hiszed, feloldható. Gyere hát, csókom tied. [… Tovább]
…és felkel majd a nap míg vigyázom álmod visszasimogat ruhátlanságod rejtett zeg-zuga térdre hullt árnyak foszló szövetei közt hol a búvó vágynak csillapodó csendje testemre hálót vet …és testünkké válik félt őriz bennünket önmagunktól újra míg elringat karom [… Tovább]
Dalnokjátékunk következő muzsikája: Mozart: Lacrimosa A pályamunkák alcíme legyen „Zengő”, így majd magabiztosan felismerjük majd őket. Erre a játékra szeptember 7-ig várjuk az írásokat. Ekkor csokorba szedjük a beérkezett verseket, és együtt megnézzük, mit műveltünk. [… Tovább]
hamis álmot morzsolok nehéz a táskám a lábam bárhova elér visszatér? rémálmok nincs víz se kenyér üldöznek sötét erd?kön át messze a haza szétmorzsolt falakon túl nincs család vakon keresem az irgalmat minden oly szétzilált
…légy ma közöttünk, ünnepi díszben… Hallom a csend puha, tétova léptei halk neszezését, pókok megsz?tt hálójában légy zizegését; kis szoba ablaka fényibe ülvén olvas a párom, gondolatomban lányom a kincsem, most haza várom. Otthona itt van, bárhova ment [… Tovább]
Nyelvemen szólsz, ellenem fordítva szavaim. Ha visszatámadnék, saját állásaimat bombáznám; így persze csak definiálatlan gesztusok maradnak suta védekezésül. Identitásom skalpja régóta ott fityeg öveden: eltűrhetetlen hatalmi jelvény. [… Tovább]
Asztal – egymagában. Páros tányéralátétek. Az egyik oldal mindig üresen marad. Az olaj serceg, a serpeny? oldalára ráég magányom. Az én vacsorám nem díszes. Tányérra szedett halmok. Egyszer? vagyok, mint a villára t?zött hús. Rágódom – húson, id?n, [… Tovább]
a magadra maradásszentélyébe vágyszisten arcú táj integeta lombhullató fákvarázslata a szél lihegve szalad borzolt mellkasán a füvek selyme egy toppanás s szemem érinthetetlen csendre zár nyílik egy muzikálisabb világ
Ködben a rét, hűvös a völgy, álom szoknyában libben a tölgy. Rezdül a lomb, mozdul a kép, napragyogástól, éled a rét. Forr már a bor, érik a csönd, nyújtózva nagyot pihen a föld. Pereg a mag [… Tovább]
két fa mint csupasz combok fekete-fehér pedig virított régen színes még bennem fakó a képen ha meg is ereszkedik a büszke mell hozzám az emlék forrósága felemel nem földr?l-ágyról sírhantod alól ahol egy bús vakond árvácskát szagol [… Tovább]
