Rózsáink elvirítottak az ablak alatt.
Nézz hát ide, csak a tüske maradt.
De ezt a párnádon hagyom.
Lépteink elhalltak a falak között,
Helyükre most a csend költözött.
Jó társ lesz ?, én csak tudom.
Elszaggatott piros szalag
Ropog még a lábam alatt.
Nevetgélve rajta állok.
Nem hallod, hogy kiabálok?
Kopott sapkás bocsánatok.
Néha átkok, szónoklatok
Maradtak meg végül nekünk.
Feledve, hogy szerethetünk.
És látom, szavaim tévednek.
Múltunk hamuján lépkednek.
Érzem számon körbeleng,
mily ismer?sen cseng…
Íze, a méregnek.
Fagyott hang,
csak egy szó.
Múló csend,
kósza hó.
Hallod még,
érzed tán.
Énekem,
a vágy taván.
Megigéz,
tört gyönyör.
Mi szívemen,
tündököl.
Téli táj,
vértem a hó.
Csak te hiszed,
feloldható.
Gyere hát,
csókom tied.
Jeges kés,
metszi szíved.
Tavasz jön,
olvad már.
Én vagyok,
ki jégbe zár.
Hulló könny,
megpihen.
Virágként,
a köveken.
Ha már ilyen „ritmusos t?verset” hoztál, akkor érdemes lenne megtartani végig ezt a ritmust, mert menetközben többször is éreztem, – 4. és 5. versszak – hogy megcsúszol, kifutsz az „id?b?l”, és ez által megtörik a vers íve. Olvasd fel hangosan magadnak, érezni fogod, hogy hol van felesleges nével?, hol van felesleges szó, vagy éppen hol kellene kicserélned a szavakat, mert nemcsak a küls?ség fontos egy versnél, és nemcsak a mondanivaló, hanem az „írott és természetesen az íratlan szabályok” betartása is.
Visszavárom javítás után.
Nem kell történetet keresni, ez a vers csak…lebegés : )
Légnek karja,
félve tartja,
?szi színek halk dalát.
Félve tartja,
lélek hangja,
lemen? nap alkonyát.
Lélek hangja,
kósza macska,
járkál még a köveken.
Kósza macska,
éj szavakra,
gazda ölén megpihen.
Éj szavakra,
fénynek arca,
holdsugáron útra kell.
Fénynek arca,
szép harangra,
csillagokkal énekel.
Szép harangra,
légnek karja…
MIért akartam szépen szólni?
Bézs kapucnis ég alatt
elkapott egy pillanat.
MIért akarnék néked gyónni?
MInt ?szi édes pirkadat,
úgy ragadt meg szép szavad.
MIért akarlak téged óvni?
Elszáll a kényes pillanat,
te vagy csak, ki itt maradt.
Nem tudom pontosan milyen versmérték ez, de megtetszett.
Csendes a reggel, a fény hivogat.
Nyújtsd ide kérlek a két karodat.
Napnak a fénysugarát.
Szórd le a mennyeken át.
Zeng a világ.
Hála imát.
Csak teneked, ma te tárd ki kezed.
Istenem áldjuk a szent nevedet.
——————–
Kedves Szerz?, az id?mértékeléshez tilos nével?kkel operálni. Ha van ilyen igényed, szívesen segítünk megtanulni, hogyan megy ez “hitatalosan”.
Üdv: Kettes
Nem nagyon szoktam szerelmes verset írni, de ez kikívánkozott bel?lem. Sok szeretettel kedvesemnek : )
Az esti szél álmot csókol a fákra,
s még lépted neszét lopják t?lem a falak.
Dohos lépcs?kön, kapualjakban állva,
vártalak.
És a szél kacagott csendesen,
hogy fedje bizonytalan léptem nyomát,
maga váltott át ?sz arany színekre,
összetörve egy jégpalotát.
Tolvajként léptél életembe,
de kincseimet nem bántottad.
Sóhajoddal hátrahagytad,
édes, ánizs illatodat.
S az esti szél álmot csókol a fákra,
téged hívnak árnyak, falak.
Addig szárnyam apró darabkája,
kísérjen a házak alatt.
Vérben ég?, forró lázzal.
Örjöng? forró látomással – mivel nem fokozol vele, egyszer? szóismétlés.
Vetem magam eléd.k
S te nem nem hallasz engem.
Odaadtam minden fényem.
Elloptad, így mond mi égjen?
És azt várod,
hogy ragyogjak neked?
Megraboltál csalfa árnyék!
Szárnyam nincs, így hova szállnék?
Nevess csak.
De te nem fogsz repülni sosem. – nem kell oda ez a de, logikailag a két dolog között nincs ok-okozati összefüggés, így ellentétben sem állnak egymással.
F?nixlelkel feltámadok. – helyes ragozással úgy volna, hogy F?nixlelkkel, hiszen a -vel rag v-je hasonul. Viszont nem valami szép verziója ennek a szónak. F?nixlélekkel volna a helyes, viszont azzal kiesel a ritmusból Olyan megoldást keress, hogy maradjon a ritmus is és helyes legyen a szóhasználat is. Végs? esetben maradhat a f?nixlelkkel.
Nézz csak ide! Lásd, hol vagyok!
És hidd csak bátran,
hogy én tévedtem el. – a hogyokat úgy általában kéretik kihagyni a versekb?l.
Feléd lépek, égi lánggal.
Büszke, édes látomással.
És kívánom,
hogy érezd, hogy neked is fájjon. – már egyszer sem kell az a hogy, nem még kétszer.
Angyalnak születtünk, csak eladtuk a szárnyunk.
Most hit nélküli szívvel,
zsebünkben k?vel.
Csodára várva állunk.
Várjuk az angyalt az égre nézve,
pedig csak bele kéne néznünk újra egymás szemébe!
———————-
Szia Kedves Szerz?!
K?vel- szívvel – ragrím. De jól áll neki, maradjon.
A következ? sorban viszont cserélni kellene a szórenden, mert ha túlságosan összecsengünk, nem jut célba a gondolat. Az ilyen rövid verseknél nagyon kell vigyázni ezzel, hisz nincs id? elmerülni.
A következ? sor tehát így szóljon: “állunk csodára várva”
Ugyanez a helyzet az utolsó sorral, a kívánatos verzió: “pedig csak bele kéne néznünk egymás szemébe újra”.
Értem az érvelést, és igaza is van, ha nyelvtanilag és szószerkezetek szerint nézzük. Viszont ha megváltoztatom a szavak sorrendjét elvesznek a rímek. Abbacc rímképletet akartam belerakni. És a rímek szerintem dallamossabbá és fülbemászóbbá teszik ezt a pár sort.
Nem kötekedni akarok, és természetesen elfogadom a lektorálást. Csak gondoltam felhozom az én érveimet is. : )
Tisztelettel.
Bacskai Nóra
A jégkirályn? legendája ihletett meg. : ) Nem pontos átvitel, inkább csak a hangulatot akartam megragadni.
Fagyott hang,
csak egy szó.
Múló csend,
kósza hó.
Hallod még,
érzed tán.
Az énekem,
a vágy taván.
S Arra mész,
hova nem lehet.
Látsz megkövült,
szerelmeket.
De megigéz,
csapdám tied.
Jeges kés,
metszi szíved.
Mint téli táj,
a vértje hó.
Csak a szív,
felolvadó.
Hol jágbe fagy,
a kis patak.
Lásd én is így,
hagytalak.
Tavasz jó,
olvad már.
Csak én vagyok,
ki jégbe zár.
Olyan jól kezded az els? versszakot, de után mintha „ kicsúszna a toll” a kezedb?l. Felborul a „rend”, vegyes szótagszámú sorokká alakul a versed, s így megtörik a ritmus, és csak néhol lehet kihallani bel?le a dallamot. Pedig a dallam ott van, – érezhet? – és a gondolat is, és a képek is, csak egy kicsit szigorúbban kell venned a verselést, ha „látszatra” kötött formát választasz.
Dolgozz ezzel a verssel Nóra, megérdemli.
Az elfojtott érzésekr?l, és bánatról…
Ne nézz rám!!!
1.
Ne nézz rám!
Ne lásd mily könnyû vagyok.
Kérgem ledôlt,
és most lelkem elôl bujdosok!
Ne aggódj!
Légy csak ember, idegen.
Ne kérdezz!
Hagyj csak a fáradt köveken.
2.
Ne nézz rám!
Ne lásd, hogy ember vagyok.
Ne kérdezz,
mert még a végén talán válaszolok.
Ne aggódj!
Tudok majd tovább menni.
S a felszáradt könnyeket,
meg nem látja meg senki. (De senki. De senki! )
Refrén:
Nyúzott arcunk, festék mögé rejtve.
Büszke daccal, egymást elfeledve.
Hallgatok. Ha sírni nem lehet.
Hallgatok. S mennek az emberek.
Széttört álmok darabkáin lépve.
Véres kezem nyújtanám az égbe.
Hallgatok. A megváltást várni kell.
Hallgatok. Hallgatok. S a csend jön el.(Csak a csend jön el.)
———————————————————————–
Itt is ugyanaz a probléma: dalszövegnek egészen biztosan
kiváló, de versként sajnos nem m?ködik… Egy dalszöveg
többet elbír, meg sem kottyan neki egy “Széttört álmok
darabkáin lépve” sor, vagy az azt követ? mondat.
