Marthi Anna : Kisidő-búcsúvers

 

Szomorú kettősség bánt.

Jég és tűz, elemeire esett szét

az idő-óramű, terekben felejteném

bezártságomat. Erdőt járó

léptekkel megkereshetem

az apró porszemet, amiben

egyre ismerek. Mi mást mondhat,

ki fájdalmában zsugorodik,

és tágul a csendben. Még a zenéről,

süket füleket megelőzve,

kérlek, szerethesselek…

Legutóbbi módosítás: 2011.09.23. @ 10:25 :: Marthi Anna
Szerző Marthi Anna 1339 Írás
lélekbúvár lennék mint oly sokan "Kinézek a térre, és ott ég a fájdalom, a szerelem kísérteties varázsa. Félbemaradt lángolások mögött jössz, a bőröd is csak árnyék egy sehova-úton; arcod a nézés dadogása, ismeretlen kerülők a személyes veszteségek körül - kezeddel intsz, már nem is nekem, a szubsztanciálisan felfoghatatlannak, annak, amitől egy másik sors mindig másik sors marad. Rámvetülsz, rád vetődöm. S mindenünk odaadjuk ez érintő, kósza integrációért a tér s a szívek nagy zűrzavarán át. Valamikor féltem volna tőled, féltem volna, hogy elhagysz, s egyedül megyek az utcán anyagtalan csillagokkal szívem programjaiban. De most már tudom, ez nem csőd, és nem is bánat. Hanem a szabadság részletei. S fel kell nőnünk bizonyos szépségekhez mindenáron." Pardi Anna: A távollevő és az utak