Váradi József : 2.) Könyörgés a napi nyugalomért

Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
ERDŐS PÉTER
Naplemente aratáskor
olaj
80 x 140 cm

 

 

Édesanyám, most újból üzenek magának. Ma délelőtt egy hatalmas géppel dolgozhattam. Nagyon jól ment minden. Ettől ezután megengedik, amíg tehetséggel bírom, mindig ezekkel a nagy gépekkel munkálkodjak. Ezt kívánom azóta, amióta konyha földjén a cipős dobozzal töfékeltem. Hát ma végre meglett. Azóta sok mindent megértettem, még úgy is, ha maguk nem tudták, hogy én mifélékben töröm az agyam. Vagy miken mentem keresztül. Az én eszemben csak egyszerű gondolatok forogtak, mind olyanok, amire azt gondoltam, nem járnak nagy fáradtsággal. — Nem kell semmit tanulni, csak figyelni és uralni az anyagot —, emlékezzen csak, a szomszéd öreg kovács mondogatta ezt. Én minden szavát szentségnek vettem. Ezzel buktam el a negyedik osztályt is. Akkor szöktem meg otthonról. Hallottam, aki nem tudja elvégezni a negyediket, azt felveszik a traktoristákhoz. Jók lesznek a téeszbe. Csak azt hallgatták el, hogy ez nagyon sok vesződséggel jár. Azt is elhallgatták, hogy árvának kell hazudjam magam, hogy betegyenek az árvaházba. Mert csak onnan lehetett zetorosnak menni. Az első hazugságot még legalább negyven olyan követte, hogy ne zavard össze, amit egyszer már mondtál magadról. Higgye el, hazudni nem olyan könnyű, mint gondolják egyesek. Valami idő után, a hazugságnak igazzá kell válnia. Ha nem, rajtakapnak. Aztán sokkal több és szigorúbb iskola következett. Ott aztán mégis el kellett végezned a nyolc általánost, apai-anyai vigyázkodás nélkül. Menni kellett azokon az istenverte végtelen földeken, éjjel-nappal, mikor a szükség kívánta, megállás nélkül, egyedül vagy csapatosan, mindenben volt baj is elég, hol ruhával, hol alkatrésszel, vagy alvással, vagy tanulással, mikor éppen szereléssel, vagy a tisztasággal. Újabbat már nem lehetett hazudni. Ráadásul az én választott nevem és születésem ideje, nem talált semmi hellyel, se idővel, ami az ő könyvükben szerepelt. Ezért nem kapott meg édesapám sem, amikor értem jött. Azon éjjel szolgálatot vállaltam, hogy a látogatás alatt aludni kelljen.

Édesanyám, most újból üzenek magának. Jöjjön hozzám, látogasson meg, ha jónak gondolja, maradhat nálam. Építettem egy nagy szobát, egy jó konyhát és egy nem kicsi kamrát. Van egy kedvére való éléskamra, egy vizes és egy száraz fürdő, és egy jó nagy sufni. A konyha előtt tágas hely van egy téli kertnek. Ott aztán köthet, vagy kézimunkázhat, amennyit csak elbír. Hátrafelé van egy jó darab föld. Nagy kertnek fogjuk be. Terem annyit, amennyi nekünk kellhet. A folyón récét vagy libát is ringathatunk. Az udvaron tyúkot tarthatunk, ha van kedvünk disznót is hizlalhatunk. Vagy amit a szíve kíván.

Édesanyám, ha nem akar hozzám eljönni, engedje meg, én látogassam meg. Mióta ezt kitaláltam, az összes aratást úgy végzem, mintha sakktáblába aratnék, vajon jó lépést teszek, ha visszafarolok a szülőim házához? Jó volna, ha ez nem válnék haraggá. Vagy nem tartaná erősen a régi haragját. Nem voltam jó gyermeke, de ezért most már ne is haragudjék. Volt, amikor olyant tettem, hogy nem gondoltam, azért valaki is megharagudna. A traktoron kívül, egyebem másképp is lehetne, de a traktor még ma is csak elől van. Engedje, hogy megöleljem és megcsókoljam, legalább a kezét, itt a kockás mezők közepén. A bálázott szalmakötegek elsősorban olyanok, mint az égre mutató ujjak. Lehetnek megóvók, de fenyegetők is. Én a megóvós ujjakkal szeretnék magával lenni. Egyetértésére nagyon számítok, bánatát okozó fia, öcsike.

 

– *** –

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet – irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Váradi József
Szerző Váradi József 24 Írás
Tisztelt vendéglátóim, most arra gondoltam, hogy váratlan igényű feladat ért. Talán diákkoromban, volt az egyik irodalmi vetélkedőn ilyen feladatunk. Mutatkozzunk be? Csak aki belevág, érzi és látva – látja a kihívás próbáját. Ismerőseim közül többen olvassák az önök könyvtárát. Ha lehetne, én is benéznék. Magamról, hát sok minden történt velem. 1950 – ben születtem Marosvásárhelyen. Balkézzel könnyebben esett az írás, ezt az iskolában nem szerették, hát kín – keservesen megtanultam mindkét kézzel. A nagyapám írógépén, aztán egy hiányos betűkészletű szövőgépen írtam. Ennek változatos következményei voltak. Rajztagozatos, majd matematika osztályban iskoláztam, minden arra mutatott, hogy a családunk férfifoglalkozásai nyomába lépek, építész leszek. A szakorvos hümmögése megingatott önbizalmam hömpölygésében. A matematikán simán felvettek, pedagógiát és didaktikát, nyelvvizsgát és beszédhiba javítást tanultam. Aztán negyvenkét évet tanítottam, változatos összetételű és igényű iskolákban. Matematikán kívül, adatkezelést, és szövegszerkesztést is tanítottam. Tankönyv írásra, szerkesztésre csalogattak barátaim, a tankönyvek mellé példatár is készült. Nem lett átütő sikere. Több újságban szóltam ifjúsági kérdésekben, szakmai továbbképzésről, művészkedésekről. Első elbeszéléseim a színjátszó csoport vezetője tanácsára írtam. Nem volt túl nagy sikerem, mindenki a matematikus gondolatát és a kifejezésrendszerem vették górcső alá. 1990 után mértékegység lexikont tettem asztalra, s újabb példatárakat. Ez időben kelt elbeszéléseim a magyarországi amatőr irodalmárok közösségeiben forgottak, Ausztráliában, majd Kanadában tetszettek. Lassan négy kötetet mondhatok magaménak. Két kötetem elektronikus alakban, kettő nyomdai munka eredményeként. Más munkáimmal együtt az OSZK – ban fellelhető. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Műszaki Társaság és az irodalmi Kerekasztal tagjai közé tartozom.