Udvardy Eszternek, volt tanárnőmnek ajánlom, aki kedvenceként mutatta meg nekem fordításra ezt a verset még 2012-ben. Az első fordítás után egy évet pihentettem. Az újraíráshoz Nagy Horváth Ilona adott lelkesedést és jambusellenőrzői segítséget.
Egy széllökés: nagy szárny lebben halkan
A roskadó leány felett, combján
Egy láb simít, nyakát a csőr tartja,
Kebel szorul mellhez, hite már fogytán…
Hanyatló karja hogy taszítsa el?
Lazítja combját szárnyas égi úr.
E tollgomolyban meddig bírja test,
Hogy ismeretlen szívhez idomul?
Csupán az ágyék apró rezzenése:
Törött fal, lángoló tető, torony…
S Agamemnon vége.
Így elragadva
Az égi tyrann kéj-kedvére,
Adott-e tudást vajh’ birtokló hatalom,
A közömbös csőr még mielőtt hullni hagyta?
2012-03-17, 2013.05.26.
Leda And The Swan
A sudden blow: the great wings beating still
Above the staggering girl, her thighs caressed
By the dark webs, her nape caught in his bill,
He holds her helpless breast upon his breast.
How can those terrified vague fingers push
The feathered glory from her loosening thighs?
And how can body, laid in that white rush,
But feel the strange heart beating where it lies?
A shudder in the loins engenders there
The broken wall, the burning roof and tower[20]
And Agamemnon dead.
Being so caught up,
So mastered by the brute blood of the air,
Did she put on his knowledge with his power
Before the indifferent beak could let her drop?
A képet Nikolai Kalmakov készítette. [20] Szép Heléna Léda és Zeusz nászából született, ami Trója és Agamemnon bukásához vezetett.
Huhuuu, juhuuu!
Ujjongok.
Tegnap megtaláltam azt a pár hónapja realizáltan elveszített kéziratomat, ami John Donne lég és angyalok című ves&ea
Mostanában reklámozzák John Donne: A szerelem istensége című verseskötetet. Megijedtem, hogy a benne szereplő versek fordításai jobbak, mint amiket én írtam, v
Valaki tanítson meg időmértékben írni!F
Nulladikos koromban éve fordítottam le először, majd úgy hagytam, amíg rá nem jöttem, hogy szabályos rímelése is van a versnek, amit illenék követnem. Azt hiszem, másodjára, négy-öt évvel később, megtettem.
Mikor átkodtól ó, gyilkos asszony, holt leszek,
S azt hiszed, tőlem szabaddá váltan
Vélem ölted minden vágyam,
Akkor majd ágyadnál kísértelek,
Hol bukott Veszta, méltatlan ölelésben látlak;
S mint sápatag gyertyád lángja dölöngél,
ő is, kinek játszottál eddig, lankadt mára,
Azt hiszi majd, ha felriadsz, s keljen! – bökdösnéd,
Telhetetlen vágyad,
S alvást színlelve kuporog összébb,
És te, törött Nyárfa, elhagyatsz szegény
Hideg higanyverítékben fekve
Valódibb kísértet, mint én;
Hogy mit mondok akkor, most magamba rejtem,
Nehogy életben tartson; s szerelmem mióta irántad múlt,
Azt akarom inkább, hogy bűnhődni fájva tanulj,
Mintsem dühömtől feloldozva pihenj ártatlanul.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
When by thy scorn, O murdress(e), I am dead,
And that thou thinkst thee free
From all solicitation from mee,
Then shall my ghost came to thy bed,
And thee, fain’d vestall, in worse armes shall see;
Than thy sicke taper will begin to wink,
And he, whose thou art then, begin tyr’d before,
Will, if thou stirre, or pinch to wake him, thinke
Thou call”st for more,
And in false sleepe will from thee hrinke,
And then poorre Aspen wretch, neglected thou
Bath’d in a cold quicksilver swear wilt lye
A veryyer gosth than I;
What I will say, I will not tell thee now
Last that preserve thee; and since my love is spent,
I had rather thou shouldst painfully repent,T
han by my threatenings rest still innocent.
*A kép készítője számomra ismeretlen, sem nevet, sem linket nem találtam hozzá.*
Arany János költeményeit és Jókai Mór prózáit összeköti a b?n után természetszer?en bekövetkez? büntetés, melyet f?ként a szerepl? lelkiismerete és jelleme határoz meg inkább, mint a környez? világ vagy a társadalom.
Arany balladáiban a balladai homályból lassan bukkan el? a múltbeli cselekmény, a végén azonban szinte magától értet?d? a tragédia. Ágnes asszony ?rülete, mely a már fehér leped? haláláig tartó tisztításában, a Tetemre hívás cím? versben pedig Kund Abigél kacagó tébolyultságában nyilvánul meg. Mindkét m?ben az ?rület az a büntetés, melyet – törvényi ítélet híján – a szerepl? elszenved.
Fontos, hogy a b?n nem feltétlen a m?ben szerepl? társadalom fogalmai szerint való: Toldi mérgében az egyik vitézre hajítja a malomkövet, bátyja (a társadalmi normáknak megfelelve) b?nösként üldözi.
Az olvasó azonban nem ítéli el a fiút tettéért, s?t: Miklós gyilkossága kisebb véteknek számít György szervezkedései mellett, s a történet és a király ítélete is ezt az álláspontot tükrözi. Bár a Toldiban György nem ?rül meg, s a törvény és Miklós egyaránt megbocsát neki, úgy vélem – jellemét tekintve- nagyobb büntetés számára öccse jósága és az, hogy terve ennyire félresikerült.
A király révén akarta megszerezni Miklóstól az örökség ráes? felét, végül azonban nemhogy a birtokot nem kapta meg, de még rangját is elveszítette, s öccse helyén találta magát a tanyán. Különös hely- és rangcsere ez, mégis a legigazságosabb, egyben legkegyetlenebb büntetés, melyet az író kiszabhatott rá. Ugyanakkor, mint azt már írtam, a szerepl? hozta meg saját ítéletét, György okozta mindezt.
Jókainál a b?n fogalma az érdekek szerint változik: Krisztyán Tódor tolvajnak nevezi magát, mégsem szégyelli, míg a becsületes és jóra törekv? Mihályt b?nösnek tartja, s megveti. A Senki szigetén b?n lenne, ha a hatalmak kivágnák a gyümölcsfákat, hiszen azzal Teréza és Noémi munkáját tennék tönkre, míg a nemesek szerint ?k lennének a b?nösök, amiért titkolták a sziget létezését, s a törvények értelmében elítélve ?ket, földjüket és minden értéküket elkoboznák t?lük.
Bár a társadalom szemében Tímár tolvaj, a m? végére ? az, aki megszabadulva rangja minden kötöttségét?l, boldoggá és szabaddá válik – elnyeri jutalmát. Krisztyán Tódor halálát saját kapzsisága és er?szakossága okozza: elrabolja Mihály személyazonosságát a tárcával és ruhával, s menekülés közben a rianás megöli. Ha tisztességes ember lett volna, közelébe sem kerül egy ilyen szégyenteljes halálnak. A társadalmi törekvések hatástalanságát támasztja alá az is, hogy Tímár Brazíliába küldi Tódort, hogy jó útra térjen, vagy pedig meghaljon, ? azonban nincstelenül és még b?nösebben visszatér. Végül mégis saját döntéseinek következménye a halál, nem pedig a társadalom ítélete.
Brazovics Atanáz esetében is érvényes egyfajta önítélkezés vagy önbüntetés, még ha nem is tudatosan teszi azt, ahogyan Arany balladáinak szerepl?i sem szándékosan vesztik eszüket. Atanáz, a kapzsi úr, aki minden erejével a gazdagságot hajszolja, emellett Tímárt akarja tönkretenni, végül szívrohamot kap, mikor kiderül, hogy számításai tévesek, hogy miközben az Aranyembert próbálta megrövidíteni, nincstelenné tette magát.
Tímea esete egy furcsa példája a b?n és b?nh?dés megnyilvánulásának. A lány nem ártott senkinek, mégis elveszíti a családját, a vagyonát, és szolgálóvá válik gyámapjánál. Tímárral visszakapja ezt a vagyont és státuszt, h?séges, ám boldogtalan feleség. Szerelmes lesz, s Tímár látszólagos halálával lehet?séget kap a boldogságra, ám Atalie következtetése – miszerint a férfi él, hiszen csak ?k ketten tudták a festmény titkát – megingatja Tímeát. A társadalom szabályainak végig megfelel? lányt végül saját értékrendje és felfogása bünteti, ez veszi el t?le a boldog jöv? esélyét. Bár az olvasó nem tartja b?nösnek, saját erkölcsi nagysága teszi tönkre az életét, hiába ítélne err?l az olvasó vagy a társadalom másként.
Ezek a példák bizonyítják, hogy a társadalmi megítélés és a szerepl? a saját felfogása mennyire fordítottan m?ködik Arany János és Jókai Mór m?veiben.
Kedves Dorina! Igazán jó kis dolgozat, kérlek, a Naplódba töltsd fel.
Szívem dübögését—- ezt a dübögést inkább hangfalak, mélynyomók teszik, lakótelepi jó szomszédok, vagyis bármi, de a szív ne dübögjön. Dobogjon, lüktessen, verjen, pulzáljon.
tenyeredbe hajtom,
öleled nyugtalanságom
s elolvad ajkadon.
Csitító suttogásod
elbágyadva hallgatom.
S míg szarkalábad néz, s nevet,—szarkaláb nem néz, hisz az a szem alatt van ( ha van ). És nem is nevet, hisz a szarkaláb általában a nevetést?l van ( jobb esetben )
elringat a rám simuló kéz-üzenet.–-itt elég lenne a kéz
——
Dorina, a fenti képzavarokat, és a hasonlatokat nézd át. Ne törekedj a sorvégi rímekre, ha közben nem érezhet? a tartalmi, hangulati “rend” a versedben. Szabad-verset is lehet írni, akár sorvégi rímekkel, akár bels? rímekkel, úgy hogy végig íve van a versnek, érezhet?, fogható hangulattal.
Dolgozz vele, hagyd megnyílni a versed.
Ez a vers a Benne dúló skizofrénia kettős tükre, az önmagát ismétlő majd megfordító téveszme, a kaotikus lélek töredezettsége. Az egybefüggő? gondolatok szakadása ijesztő?, de rosszabb, hogy az ismét összeillesztett darabok már más irányba mutatnak. A vég mégis ugyanaz.
Félek
szétzilált kirakó
foltoznak
szakad
nyugtalankodó sugalmak
belőlem
felsebzett ajkú kőtorok
magába
a hang
a dac
mihaszna gondolat
terhes
halva született
utolsó
– LEHETNE –
múltam fakó
képek és kavart pillanatok
jelenem
téves alapon
kattognak
fémszagúvilág-ízed kiköpném
sikolt
szikkad
hullámokban koppan
élni akarás
miazma gondokkal
a léte
májfoltos sóhaj
lenne
már?
A szagallergia gyógyítható lenne. De amíg azt az ember saját paranoiája mással magyarázza, nem marad más lehetőség, mint a reménytelen küzdelem – önmaga ellen.
Fél…
Így hát:
Fullad.
Sötéttel kúszik
Bolond elme
Szivárog
a résen, a gödrön,
eresz alatt, ablak felett,
az átkozott méreg
a légen, a földön
átvág falat, ahol lehet,
könny szemet éget
át.
rést talál.
és fáj.
Keresztül szeli a szobát,
Bár nyikorgó hinta az csupán,
Minden nyílást kulcsra zár,
s ő látja benne
háza előtt füttyögéssel
de hiába, ha magánya
láthatatlan gyilkosát.
cinkosait hívja a halál.
üldözi-marja tovább.
Iskolai feladat volt “modernítani” Puskin Anyeginjából vagy Tatjana, vagy Anyegin levelét. Ha már magukat laikusnak valló barátn?im is rímelésbe fogtak, magamtól is elvárhattam egy effélét:) Ugyan az id?mérték hibádzik (az nem ment sosem), attól eltekintve sikerültek a majdnem-Anyegin-strófáim. Legalábbis remélem.
Levelet írni nem szokás már,
De elvetem a divatot,
És megteszem, – legyen mókás bár, –
Hogy írott és nem nyomtatott.
Nevetsz talán a buta libán?
Gúnyolhatod jellemhibám.
De remélem, hogy van szíved,
Mi puszta heccb?l nem tesz ilyet.
Ha lehetne, nem írnék, tudod,
De így, hogy nem jössz, messze vagy;
Várom, de nem hallhatom szavad.
Nem elég, mi nekem jutott!
Csak pár szó és halk visszhangja…
Szívem nyugton mégsem hagyja.
Miért jöttél? Nem hívott senki.
Nyugodt, csendes életemben
Muszáj volt neked megjelenni
És felforgatni teljesen?!
Tovább keresve, mást szeretve
Élnék, ahogy a sors rendelte:
Tanulás, munka, majd család –
Nem efféle álmodozás!
Lehettem volna másé, máskor,
De nekem te kellesz egyedül.
Ezt tudtam már itt, legbelül.
Te, csak Te! – felismerlek bárhol:
Ismertem arcodat régen,
S ábrándképed is belém égett.
Ha egyedül voltam, láttalak,
– Nem mondhatod, hogy véletlen. –
Ott vagy Te most is, a fák alatt,
Ablakom tükrén. Képzelem:
Melletted fekszem minden éjen,
S hozzám bújsz, én csókod kérem,
Aztán.. tudod.. Sz’al mi ketten…
És nem szégyellném, mit tettem.
Nem értem magam, bár nem bánom,
Csak szokatlan, furcsa dolog.
Dermedt szívem vadul dobog
Ahogy életre kelt egy álom.
Miért jöttél? Mondd: mert szeretsz…
S nem, hogy fájjon, ha vége lesz.
Legalább Te tudd, mi kell t?lem,
Hisz én bizonytalan vagyok.
Talán csak vérem szól bel?lem,
Mert tombolnak a hormonok…
Szerelmem oka csak magányom?
Meglehet, rád csak ezért vágyom.
Nem tudom.. nem értek semmit.
Ezért kérlek Téged: Segíts!
Vigyázz rám, vedd kezedbe lelkem
S óvd. Szeress! Már csak rajtad áll
Boldogságom, vagy a magány
Lesz társam – mi gyötör majd engem.
Félek, mégis reménykedem.
Búcsúzom. Várlak, Kedvesem.
