Váradi József : 5.) Mezővárosi Istenlesen

77 Őszikék 21. század — Témaképet az alkotó beleegyezésével használtam illusztrációként.
NAGY ATTILA
Műterem (fotó)

 

A képen látható: középen a Vásárhelyi Vénusz (uszoda előtti) szobrom második bronz öntvénye, jobb oldalon a Dionüszosz szobrom félkész gipsz állapota, valamint Vénusztól balra egy bronz és fa lófej, mögötte a pillér tetején pedig terrakotta, kisméretű Orfeusz és alatta fából egy folyamisten.

 

Ha egy festményt nézek, akkor az leginkább egy négyszög belsejében dagad. Ott van minden, ami csak szóba jöhet. Még a keret — ha van, ha nincs —, az sem magyarázható félre. Ettől az alkotóval egy húron pendülök, ha mondandóit megláthatom. Ha valamit nem látok meg, tovább nézem, vagy eredményeim fésülgetem. Rengeteg időm marad a töprengés helyeslésére, kételyeim elvetélésére. A szobrászokkal nem így osztozom, mert még egy szoborparkban sem olyan keretes a dolog, mint az előbbi példán. Szinte azt mondtam, veszélyhordozó, ha két, vagy több szobrot tesznek eléd. Pedig mindig önző kihívás, öröm — fájdalom letagadás, amikor ilyen a lehívás. Alanyi veszélyhelyzetbe jutottam. Elszaladnom volna jó? A keret az alkotáson kívül les rád, s kinevet, ha érzéketlen átlépted. Köztéren, vagy beágyazva sem érzékeled elég jól a hatás széleit…

Szokásból az emberek többsége nem szereti a veszélyeket. Még akkor sem, ha maga akarata ellenére, önmagára hozta. Ilyen veszélyes dolognak tartom a nézeteltérést. Erről annyit mondok, azért annyira veszélyes, mert bármikor, bármitől és bárhol létrejöhet. Érzem fenyegető jelenlétét. Aztán főhet a fejed, hogy kikecmereghess. A más nézetű ellenfeleddel, esetleg soha nem érsz nézetazonosságra. Van, aki eredően termeli maga körül az ellentéteket. Van, aki nem látja be, hogy ő ilyent okozna. Soha nem tudja az ember, mikor megy neki a nézeteltérésnek.

Ha leírom, hogy Kollárt Fotó vagyok, ez keveseket érdekel. Az is lehet, semmi üzenetet nem közöl velük. Azt már nem írom le, hogy lesipuskás fotográfus volnék. Ezt csak halkan mondom, nagyon fejhangon, mert nem hirdethetem. Viszont kenyerem megkeresése érdekében semmi nemességet nem hordoz. Sokan aljas leskelődőnek tartanak. Ennek a nyomásnak enyhítésére, néha családi fotózásra is vetemedek. Nem hoz mentséget, ha természeti képeket, vagy tréfás eseteket kapok lencsevégre. Enyhe keménységű képeim keringenek a szocializáló lapokon, és halomba érkeznek a tetszikelések. Elégedett lehetnék? Munkaterem nem termel nagy büszkeséget művelőinek. De szoróinknak sem. Mindenki azon van, hogy nagyobbat, szenzációsabbat mutasson. Az emberek viszolyognak tőlünk, mégis tele vagyok a szimatomon kívüli megrendelésekkel. Ha azt állítom, hogy művészkép költő vagyok, senki nem lelkesedik. Egyrészt kevesen értik ezt a műfajt. Akik értik, azoknál alig tíz-húsz százalékkal többen láttak ilyen képeket.

Nem az én dolgom, de amennyire drágák ezek a képek, szinte minden folyóiratban jelen lehetnének. A folyóiratok, s még az újságok is, először a saját képészeiket futtatják, s aztán jönnek a külsők. Csak a nagyon jó képekre buknak. Meg a szenzációsokra. Viszont az árukat csak ritkán bírják kifizetni. Ezért a lécük szemtelenül alacsonyan akadgat a bokánkra, mint bogáncs a ruhánkra. De megy a vádaskodás, meg a másikra mutogatás. A mi szenzációnk nekik más, és fordítva. A más kategóriájú képeknél sem vagyunk egyetértő értékelő szinten. Mondhatom, ezek folytonos félreértések melegágyai. Barátok között képkovácsnak neveztetem magam.

Egy alföldi városban mászkáltam éppen, amikor egy ismerősömmel találkoztam, aki azt állította, hogy turisztikai célzattal nagy keletje van a köztéri szobrok és a ritka épületelemek fotóinak. Nahát rajtam ne múljon, van hely a kártyámon valami pénznek, heves kattogtatásba kezdtem. Egykettőre néhány igényes stukkót, karnist, oszlopfőt, zárkövet, kapu és épületdíszt is előkaptam. Következett a bemutató, hadd lám erre gondolt-e? El volt ragadtatva. Majd titokzatosan azt mondta, ha tudnám kiknek a szobrait sepertem be, ha tudnám mennyit érnek ezek az alkotások, ha tudnám egyben látni a szellemi tulajdonosukkal, ha még sok más egyéb, … sok határozatlanság és kételkedés panasza, ha már vége lehetne ennek a sok sóhajtozásnak. Egy a baj, hogy van több, akiknek alkotásai más városokban vannak elszórva.

Úgy látom, ezen a környéken az a divat, hogy pletykálunk és ócsárolunk, aztán bagatellért megvesszük az eladó cikket. Nos, a sétatéren már találtam megjegyzést-fogalmazókat, hogy miért választottam azokat a szobrokat, hogy mijüket fényképezzem, honnan nézzem azokat, satöbbi. Elmentek a fülem mellett, mert csak a felületes trágárságokat köpködtek. Most a képzelt megrendelőmmel már ráléptünk az egyezkedésre, komolynak tetsző érdekeltséget tanúsított, amikor elővett egy fényképet. Vajon tudnánk, csakis az egyik szobrász munkáihoz csoportosítani, aztán csak erre az alkotóra kihegyezni, és elválasztani a többitől? Vagy mernénk szembe állítani másokkal? Rám hagyja a nyugodt válogatást. Nem tudta, hogy az egyes szobrászok névjegyeit is begyűjtöttem. Nagyon egyszerűnek tűnt. Sőt, első pillanattól az a gyanúm, hogy megsúgták, kire összpontosítsak.

Az itt hagyott fényképen, mintha az ajtó kukucskáján leskelődnék, felismerek néhány jellegzetes alkotásra utaló másolatot, vagy elő-, vagy utánsimított példányt. Ah, hiszem, szememnek kedves a finom vonalakban gazdag Vénusz, idomai fantáziaébresztők. Másabb sok hasonló Vénusznál, ezért helyi érték gyanánt becsülik. Nem hiába. Mellette ott feszeng a bódulat és a mámor ókori istennőjének kimunkált alakja. Elgondolod, ha ezek az alakok akkor is figyelmedbe tolakodnak, ha nem tudod kiket ábrázolnak éppen. Akkor belémhasít egy szemkikaparó vita emléke Dionüszoszról és Bacchusról. A vitatkozók esküdtek arra, hogy az előbbi nő, az utóbbi meg férfi volt. Hogy miért lett volna egy nő a bor receptjének feltalálója? Mert egy ideig isteni nemzői lányruhában járatták, hogy a dühös és féltékeny Héra, apukája, törvényes párja, rá ne találna. De rátalált, és szarvat növesztett homlokára, amit aztán fejdísszel kellett takargatni. Egy legénynek, ez nem volt díszes. Hanem mégis nagy legénynek adott enni, mert Boiothyában tiltották dicsőítését, hát részeggé tett lakósok és nemesek közti vérengzéssel állott bosszút. A részegnek viszont, a szarv eléggé férfias dísznek mutatkozik. Az egész félreértés alapja csak a fejdísz volt, amit a szarvra rátettek. A bódítás istene csakis férfi lehetett. Amott két lófejet is látok, különböző anyagból készültek, mégis izmaik és erek dagadásától, a száradt anyagba belemerevedett lendületet hordozták. Titkos üzenetet adtak át arról, hogy továbbra is segítségünkre lesznek a terhek viselésében.

Nem csapok bele, hogy a lovak dicséretébe kezdjek, annyit azonban lejegyzek, hogy lesz idő, amikor bocsánatot kérünk a lovaktól. Teljesítményüket kicsinylő magatartásunkért. Ezen a szűk halszemnyi képen még ott feszengett az alvilág utazója, lantkovács és az egyik görög rokonságú folyamisten. A dalkovácsról még keveset tudok, de a róla rebesgetett mondákat többször is meghallgattam. Különleges üzenetű eset. A folyamistenekről azt tudom, hogy olyan sokan voltak és mindenhol a hömpölygő termékenységet pártolták, nem is önzetlen. Néha maguk is közbeléptek. Maguk és utódaik egyre szaporábbak lettek. Ettől vált olyan istenivé a görög nép. Szép kis gyülekezet. Hanem, mikor a vásárló visszajött, elmondta, hogy valaki ezeket egy műteremben kattogta le, de nem volt alkalma alaposan szétnézni. Itt léphetek a képbe.

A klubban tudom meg, hogy egy érdemes szobrászművész alkotásait készülök lencsevégre venni. A képeken mitológiai alakok vannak, részletekben vagy egészben, bevégezve, vagy a finomításra várva, mindenféle természetű anyagokból, szanaszét. Sőt a városi tanács fejlesztési terveiben is vannak lehetséges megvásárlási címletek. Eset foroghat fenn, hogy hasonmását már láttam is valahol. Hiszen szerintem is adott el, nem egyet. Más helységekben is… Felállítás alatt is lehet munkája. Foglalt alkotó képe magasodik előttem.

Vagy valódi műtermi látképet fogtam ki, vagy pihennek a darabok egy műtermi munka hete után. Nem lényegtelen, hogy a kukucskán túl, egy más világ, a művész saját konyhája, saját receptjeivel, rejtőzik. Aztán a kész csodát majd az emberek elé tolja, hadd gyönyörködjenek benne. Vagy ott van a nagy adakozás, csak arra vár, hogy valaki befogadja. Hanem az ajánlatról még senki nem tud. Ebbe a bűvészkamrába kell bejutnom. Felveszem vele a kapcsolatot, hátha beleegyezik egy képsor felvételébe. Megkérdezem majd, milyen helyzetben ülne nekem modellt? Ha nem döntene, akkor sorozatot ajánlanék, melyen tervezés és kivitelezés közben mutatom be a művészt. Kiállítását kísérő, bemutató vázlatot adhatnék el neki. A klubosok szerint eléggé világi ember, sőt megértőnek is tartják. Nagyon kíváncsivá tett. Csak el ne riasszák! Csak neki ne szaladjak valami visszataszító nézeteltérésnek. Megint veszélyt szimatolok. Nekem ártalmas a teketóriázás, nekem pillanat töredéke alatt villantani kell. Nem megy a hosszas mérlegelés…

Meglátjuk. Ha élünk.    

— *** —

 

 

 

Forrás: Őszikék XXI.század. Művészet — irodalom. Válogatott versek, esszék és novellák. Online antológia. 2016. Hódmezővásárhely, Letöltés: 2017.09.28.

 

 

 

Legutóbb szerkesztette - Váradi József
Szerző Váradi József 25 Írás
Tisztelt vendéglátóim, most arra gondoltam, hogy váratlan igényű feladat ért. Talán diákkoromban, volt az egyik irodalmi vetélkedőn ilyen feladatunk. Mutatkozzunk be? Csak aki belevág, érzi és látva – látja a kihívás próbáját. Ismerőseim közül többen olvassák az önök könyvtárát. Ha lehetne, én is benéznék. Magamról, hát sok minden történt velem. 1950 – ben születtem Marosvásárhelyen. Balkézzel könnyebben esett az írás, ezt az iskolában nem szerették, hát kín – keservesen megtanultam mindkét kézzel. A nagyapám írógépén, aztán egy hiányos betűkészletű szövőgépen írtam. Ennek változatos következményei voltak. Rajztagozatos, majd matematika osztályban iskoláztam, minden arra mutatott, hogy a családunk férfifoglalkozásai nyomába lépek, építész leszek. A szakorvos hümmögése megingatott önbizalmam hömpölygésében. A matematikán simán felvettek, pedagógiát és didaktikát, nyelvvizsgát és beszédhiba javítást tanultam. Aztán negyvenkét évet tanítottam, változatos összetételű és igényű iskolákban. Matematikán kívül, adatkezelést, és szövegszerkesztést is tanítottam. Tankönyv írásra, szerkesztésre csalogattak barátaim, a tankönyvek mellé példatár is készült. Nem lett átütő sikere. Több újságban szóltam ifjúsági kérdésekben, szakmai továbbképzésről, művészkedésekről. Első elbeszéléseim a színjátszó csoport vezetője tanácsára írtam. Nem volt túl nagy sikerem, mindenki a matematikus gondolatát és a kifejezésrendszerem vették górcső alá. 1990 után mértékegység lexikont tettem asztalra, s újabb példatárakat. Ez időben kelt elbeszéléseim a magyarországi amatőr irodalmárok közösségeiben forgottak, Ausztráliában, majd Kanadában tetszettek. Lassan négy kötetet mondhatok magaménak. Két kötetem elektronikus alakban, kettő nyomdai munka eredményeként. Más munkáimmal együtt az OSZK – ban fellelhető. Jelenleg a sepsiszentgyörgyi Műszaki Társaság és az irodalmi Kerekasztal tagjai közé tartozom.