Dr. Péter Miklós - Panteon
Vezetéknév
Dr.
Keresztnév
Péter Miklós
Biográfia
Nyugalmazott református lelkipásztor vagyok, a teológiai tudományok doktora, aktív egyetemi docens. A nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetem teológia tanszékén oktatok egyetemes egyháztörténetet. Tanársegédem a 40 éves fiam, drs. Péter Csaba református lelkipásztor, két unokám, a 11 éves Zsolt és a 8 éves Anna édesapja. Menyem, dr. Sógor Éva a kolozsvári állami tudományegyetem református tanárképző szakán adjunktus, egyházi zenét oktat. Feleségem, Bozsoki Erzsébet nyugalmazott kántor. Emese lányom Pest megyében, Tápiószőlősön él férjével, Rózsa Mihállyal. Verseim, cikkeim, tanulmányaim hazai és külföldi napi- és hetilapokban, szakfolyóiratokban jelennek meg, itthon hat önálló kötetem látott napvilágot, valamennyi egyháztörténeti tárgyú, illetve egyetemi témájú. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja vagyok, egykori 14 évi kényszermunkára ítélt, 1959 és 1964 közt politikai börtönben töltött fiatalkor után 1997. október 22-én a Magyar Köztársaság elnöke 1956-os emlékéremmel tüntetett ki. Életem legmagasabb rangja, amelyre legbüszkébb vagyok: NAGYAPA.
13 év 3 komment

A Romániai Magyar Irodalmi Lexikonban az azóta elhunyt Balogh Edgár ââ?¬Å¾költ? és egyháztörténészââ?¬? megjelöléssel ír rólam. Megpróbálok rászolgálni erre a min?sítésre.

   

Jeremiás vállalja küldetését

Jeremiás próféta könyve 1. rész.

 

Megyek, Uram, ha szólni küld parancsod,

bár ifjú szívem még vívódva lázad:

a vének között eltölt szent alázat,

de hirdetem a Szót, a messze hangzót.

 

Megyek, hisz annyi irtani valóm van:

képmutatás, hazugság, néma bálvány.

Boldog leszek, ha földjeink határán

gy?l tépett gaz, romhalmaz nagy halomban.

 

Uram, majd akkor, ha pusztító tettem

a múltból semmit már meg nem hagyott,

s hogy Te akartad, csak mi tudjuk ketten,

 

mind ellenemre fújnak riadót

s romok helyébe még nem építettem,

csak ennyit mondj, Uram: „Veled vagyok!"

 

Bethlen, 1987.

 

 

Esti ima

 

Lankadt már a lebeg? csillag szárnya,

megpihenni a dombtet?re szállna.

Hajnalt remélve gy?lni kezd a harmat,

alvó szelet h?s barlangmély takargat.

 

Fáradt vagyok, pedig a dolgom tenger.

Te tarts ébren virrasztó kegyelemmel!

Szerelmed csillogjon a szavaimban!

Úgy legyen! Kérlek, Te mondd: „máris így van!"

 

Nagyvárad-Kolozsvár, 2000.

 

Luther, Zwingli, Kálvin

 

Hideg a k?. Sötét és zord a cella,

húsom véresre marta már a korbács.

Égi és földi jogtól elzárt lelkem

egy segélykér?, elhaló sóhajtás.

 

Az ablakomból éppen oda látok:

ott lenn a téren rengeteg az ember.

Rablásba rokkant zsoldosok hadához

asszony és gyermek közeledni sem mer.

 

Nem gyertyafüstt?l kormos minden itt benn,

s a szívem nem a félelemt?l reszket –

az éjre máglyák fénye vet világot,

és kirajzolja tisztán a keresztet.

 

Hideg a k?. Sötét és zord a cella,

de nem maradhat lelkem láncra verve:

a láncok egy szent Írást fognak közre,

s bel?le árad Krisztusom kegyelme.

 

Az ablakomból éppen oda látok:

a templom el?tt gy?l? romhalomba

zúzott szobor, szakadt kép, tört ereklye

hull. Tudják: nem látásé a hit dolga.

 

Nem gyertyafüstt?l kormos minden itt benn,

de a szívem égett el áldozatként.

A sötétben botorkáló világnak

Isten szerelme s dics?sége ad fényt.

 

Kolozsvár, 1993.

 

13 év Nincs Komment

A Római Birodalomban él? zsidó ragaszkodott ahhoz, hogy Isten népéhez tartozóként tartsák nyilván. A Kárpát-medencében magyarok millióit próbálják szlováknak, ukránnak, románnak, szerbnek nevezni. És az anyaországban tiltakozik vagy büszke, akit nem magyarnak, hanem európainak neveznek? ÁÃ???ldott, békés, boldog Karácsonyt kívánok a Torony minden lakójának és látogatójának!
Népszámlálás Betlehemben

Ne mondd, uram, hogy római vagyok

– oly idegen a tógád és a nyelved -,

ki latinul s görögül sem gagyog,

csak dolgozik, és nem vall semmi elvet;

fizet, ha kell, és engedelmesen

Galileából Júdeába baktat…

Nem élvezi, s a felesége sem,

hogy el?nyt adjon császári lovaknak,

és nyelje a kanyargós út porát,

az örök zsidó vándorút porát….

Királyi ?söm szül?helye ez,

hol az utód idegen és hazátlan.

Nem Augustus, a vérem kötelez,

hogy istállókban és kazamatákban,

siratófal tövén, templomromon

„jelen"-t kiáltsak, bárki vegyen számba.

József vagyok. Ez a föld otthonom,

s a h?sök vére nem folyt el hiába!

Mária szíve alatt a Király!

Mindig velünk. Velünk van a Király!

Kolozsvár, 1993.

 

13 év Nincs Komment

Ma már érettségi el?tt áll református gimnáziumi tanár-kollégan?m kislánya, akiért kis korában, súlyos betegsége miatt sokat aggódott minden barát, ismer?s, munkatárs. Az ? kedvéért írtam ezeket a verseket.

Kislány a piacon

 

Nincsen ebben semmi haszon:

Áthaladni a piacon.

Annyi a vásári holmi:

Anya, nem szabad loholni.

Kézen vezess, ne pórázon!

Ne kínálj meg: nem dohányzom.

De hogyha a zsebem enged,

Veszek neked negyven Kentet.

Egy asztalon ócska ruha.

Azt mondják, hogy jó falura.

Itt kolduló kalap áll,

Amott cigány kalapál.

Fáradsága kárba veszett:

Dehogy veszek sárgarezet!

Éhes gyermek mit szerethet?

Ordát, bordát, epret, retket.

A piactér baloldalán

Részeg ember dalol talán.

Nem létezik olyan lárma,

Hogy itt teret ne találna.

Vagy egy kutya vakkant éppen,

Vagy motor zúg fagylaltgépben.

Egér iszkolt, macska csuklott.

Gyere, láttam vattacukrot!

Legyen a pénztárcád könnyebb:

Nézzük meg ezt a sok könyvet!

Ó, nincs mesés és nincs képes,

Tisztaságuk? Az is kétes.

Nincs víg sztori a mackóról,

Csak krimi, peng?s, csak horror.

Vershiány van. Biztos. Látszik.

Vedd meg, Anya, Miklós bácsit!

 Kolozsvár,  1992.

A tanárn? kislánya

Itt a tavasz, megérkeztek a fecskék,

Anya, ne adj a lányoknak új leckét!

A fejükben ezer dolog kavarog:

Egymást ?zik csavarok és avarok.

Bárka helyett barkát tart az Ararát,

Aranyes? nyesi ketté az arát.

Csak azt tudják: azért van a gólya itt,

Mert jöv?re ? hozza a Bolyait!

Kolozsvár, 1993.

13 év 1 Komment

Fiam akkor hagyta el el?ször hosszabb id?re a szül?i házat, amikor bevonult katonának. Mindnyájunk számára nagy megrázkódtatás volt, annál is inkább, mert börtönviselt református lelkész fiát a seregben ennek megfelel?en kezelték. A másik három vers megpróbál képet nyújtani mai társadalmi életünk egy-egy szeletér?l.
Levél a laktanyába

 

Messze ment fiam, gyakran jársz eszemben.

Képed el?ttem akkor villan át,

ha hajnalban hajcsárként havat hányni

édes álmomból felkölt Jóanyád,

ha nyulak nyalnak sót az ujjaimról,

és ha konyhánkban a neon kiég,

ha kotorászva az asztalfiókban

rá kell jönnöm: ott minden a tiéd,

ha hírt, zenét, verset vagy viccet hallok,

s veled osztanám mind meg, ami szólt…

Rád s Krajovára gondolok, ha éjjel

Villanymozdony dudál, dízel sikolt.

Bethlen, 1986.

Az irgalmas samaritánus

 

Testvér! (Jobb híjján így szólítalak.)

A bibliádból hullt ki ez a lap.

Otthagytad. Neked úgy látszik, alig

hiányzik, amit Urunk itt tanít.

 

Elnézlek, amint fontoskodva jársz.

Gy?r?dik homlokodra ránc:

nem könny? hajszolni a szerencsét,

s vigyázni: a látszat csupa szentség.

Sóvár szemed rejti tömjénfüst-köd,

úgy számlálod harminc szép ezüstöd:

mindkét félt?l jól jön, nem egyébért:

bolond, aki nem keres, csak éhbért.

 

Hozzád hasonló szent ember haladt

országút-menti fügefák alatt.

Régen indult, sokat gyalogolt már,

mérte útját halkan dúdolt zsoltár.

 

Egyszerre csak útszéli tisztásról

kín-keserves panaszkiáltás szól.

„Vér? Seb? Sebaj! De hol a tarisznya?

Gyerünk csak az országútra vissza.

Jönnek szépen mások, hogy bekössék –

minek játsszam, hogyha nincs közönség?

Az sem baj, ha nem tudjuk, csak ketten,

hogy a hála pénzét zsebretettem,

de most akár százan is tudhatnók,

hogy elvitték el?lem a rablók.

Fel is ment a vérnyomásom, cukrom:

semmi kereset a rongyolt cuccon.

Hogy legalább mérgem levezessem,

rúgok egyet jót a görnyedt testen!"

 

Milyen a f?nök? Van elég vita.

Biztos érvet akart a lévita.

Eldöntötte még a tegnap este:

utána ment, tíz lépésr?l leste.

Kalapjáról leolvadt a festék,

fák mögé rejtette kövér testét.

Egy célja volt: jaj, csak meg ne lássák!

Visszafojtotta a szuszogását.

Látott mindent. Hát ebb?l elég volt!.

Csoda, hogy nem szakadt rá az égbolt!

Nincs a papnál földr?l mentett holmi,

pedig – hej, de jó volna: zsarolni!

Nincs, csak vér az összetépett ingen

Nem nyúlt le a f?nök? „Én sem ingyen.

De ha divat szenved?be rúgni,

követem a példát: nesze, úgy ni!"

 

Bár sohase jöttek volna erre,

szegény ember, agyba-f?be verve

így maradt búsan kifosztva végül

pénz, remény, testvér és egyház nélkül.

 

Kanyaron túl tövises bokroknál

Samáriai szamár poroszkál.

?is tudja: Júdeában szégyen,

Hogy a der? ragyogjon szemében:

Nekivághat innen a világnak,

Ki nem tanult vágni szent pofákat.

 

A gazdája hétköznapi ember.

Vásárra megy pár üres vederrel.

Otthon a pénzt két marékkal mérték:

Samaritánusnak más a mérték.

 

Magától is lefékez a barma.

?sem pislog félve jobbra-balra.

Ami kötelesség, az nem érdem:

Ott áll már a megvert mellett térden.

(Ne keresd az emberséget mindig

azoknál, kik a tömeget intik.)

 

Bár a vérb?l is Sion-szag árad,

Töml?ib?l leemel egy párat,

Bort s olajat tölt a csúf sebekbe.

Csacsijának is megj? a kedve,

Ha a háta húzó súlyt nem érez…

 

A kihullt lap itt ért a végéhez.

Hazaküldtem, ha már rátaláltam,

Hátha itt e rohanó világban

Pillanatra elszorul a torkod,

S egy-két percre … becsukod a boltot.

 

 

Kolozsvár, 1995.

Nemzedékünk…

 

 

Volt egyszer egy tanár-korosztály.

Egy fokkal jobb az ?s Gonosznál,

Mert megbuktatni sokat nem mert,

s csak igen ritkán evett embert.

 

Fogalma sem volt, mi fán termett

play-back, software, E-mail, internet,

hangja betöltötte a házat,

de volt benne kis szent alázat…

 

Hol a babért túl b?ven mérték,

ott is tudta, hogy mi az érték…

s mint id?zített plasztikbomba,

nyugtalanul megy nyugalomba.

 

                Kolozsvár, 2001.

Csángó

 

Mit mond, nehéz. Selypítve ejti.

Mi messzi múlt volt, elfelejti.

Anyanyelvét ölébe rejti.

Földje fölé nem n? szivárvány.

Kihaltát a világ kivárván,

Nem jelzi sírkeresztnyi márvány.

 

Budapest, 2005.

13 év 1 Komment

Három vers arról: milyen ez a mi erdélyi világunk 1989 után.
Így megy ez nálunk

 

A pályázat meghirdetve. A részvétel nyílt, szabad.

Szegény állás úgy lapul, mint csaholók el?tt a vad.

Pedig még nem ? a célpont. mennyit is kell kapnia

valakinek, támogasson, mikor dönt a maffia?

 

Kis naív, ki arra épít, végre itt babér terem.

most hozza meg várt gyümölcsét szorgalom, szakértelem…

Nem számít, hogy mit dolgoztál. mondd: kinek vagy a fia?

Szent olajjal jól megkenve m?ködik a maffia.

 

Bethlen, 1990.

 

Szilveszteri jöv?faggató

 

Eltelt egy év. Bíztatva kelt,

de még meg sem virradt:

véres áldozatok ellen

már készült vádirat.

 

Az esztelen gy?lölködés

gyilkos haragja tombolt…

Jöv?re – kibékülésre –

adsz-e nekünk egy korty  bort?

 

Eltelt egy év. Ígérgetés

volt annyi, mint soha.

Ki is derült, hogy mindenki

testvér, de mostoha.

 

– Állítólag népjóléti –

törvényekkel ha nyúzzák

koldusszegény véreinket,

érlelsz nekik is  búzát?

 

Eltelt egy év. Jobbat remél,

ki csalódott sokat,

de félve néz el?re még:

vajon mit tartogat?

 

Mert nemcsak gyertya, örökmécs,

de templomt?z is égett

kilencvenben. Kilencvenegy

hoz-e majd  békességet?

 

 

Kolozsvár, 1990.

 

Képeslap (akármelyik) erdélyi városból

 

Végigmentem kilenc utcán,

Bakancsomba ment homok,

Egymást érték bankok, kocsmák

És ortodox templomok.

Kolozsvár, 2005.

13 év 1 Komment

Ami velünk és körülöttünk történik, azt csak úgy lehet elviselni, ha megtaláljuk a kifigurázható oldalát. Arról az oldalról aztán menjünk neki, de kíméletlenül ám!

Félperces novellák
Szaharai expedíciós napló

 

Hátszéllel gond nélkül meneteltünk nyílegyenesen el?re. Kétheti kényelmes gyaloglás után szerencsésen megérkeztünk elindulásunk helyére. A jótékony szél ugyanis mind utánunk fújta azt a homokot, amelyen egyszer végigtapostunk.

(Az utóbbi 18 év rövid krónikája)

Furcsa asszociáció

 

   Fiam 1986-ban vonult be katonának Délkirálymez?re (Krajovára). Eskütételére hárman mentünk a családból. Mikor hajnalban féllábon utazás után meggémberedve lekászálódtunk a vonatról, és megostromoltuk a kaszárnya felé tartó városi buszt, az oltyán sof?r így förmedt az utasokra:

   – De ce venirÃ?Æ?Ã?£i? De ce nu stÃ?Æ?turÃ?Æ?Ã?£i acasÃ?Æ??[1]

Ki tudná nekem megmagyarázni, hogy ez a szöveg miért mindig olyankor jut eszembe, amikor azt olvasom, hogy Sepsiszentgyörgyön ismét elnyomásról panaszkodnak a románok?

 

(Elhangzott a kolozsvári rádió egyik hajnali m?sorában. Lapok nem merték közölni)

 

 

Esti párbeszéd

 

   – Kannibália közepes nagyságú terület Közép-Afrikában, nem messze a civilizációtól. Lakossága két nemzetségb?l álló törzs; a nagyobbik kannibál, a kisebbik növényev?, ennek tagjaival táplálkoznak a többségiek.

   A vidék akkor került a nemzetközi érdekl?dés homlokterébe, amikor törzsf?nököt választott Kannibália. Hosszas huzavona után csak két jelölt maradt talpon: a mészáros és a szakács.

Azt mondták magukban a növényev?k: nekünk is választanunk kell; ez jog és kötelesség. Szavazzunk a szakácsra, hiszen ? nem bánt senkit, csak a fakanalat használja. Boldogan jöttek ki szegények a szavazósátorból, még boldogabbak voltak az eredményhirdetés után: a szakács lett a törzsf?nök!

   Szerencsétlenek! Nem tudják, hogy a szakács fazekába ezután is úgy kerülnek, hogy el?bb a mészáros levágja és feldarabolja ?ket!

   – Nagyapa, miért ezt a csúf mesét mondod? Meséld el inkább Hófehérkét, mert a hét törpe közül még én is könnyebben tudnék törzsf?nököt választani!

(Romániai köztársasági elnökválasztás második fordulója el?tt)

 

 

Gyógykezelés

 

Több mint két hónapja nem tudok beszélni. Minden kínnal kiejtett szó után keserves köhögés fojtogat.

A héten végre hozzáért? kezekbe kerültem. Megszületett a betegség elleni haditerv:

Els? nap. Tüd?röntgen-felvétel

Második nap. Torokváladék- vér- és vizeletvizsgálat, tüd?térfogat-mérés, elektrokardiogramm, hörg?tükrözés.

Harmadik nap. Komputer-tomográfia.

Temetésemr?l kés?bb intézkednek.

 

 

[1] Ma már csak Olténiában használatos egyszer? múlt id?ben: „Miért jövének? Miért nem ülének otthon?"

 

13 év 9 komment

  Ha prózáról van szó, csak prédikáció, esszé, tankönyv vagy publicisztika terén van tapasztalatom. Ez év nyarán próbálkoztam el?ször Örkény István egyperces novellái mintájára „félpercesekkel”. Ezekb?l szeretnék most egyet bemutatni.

 

Nagymama mesél

 

Nagymamának Katica a tizennegyedik unokája. Csak abban különbözik a többi tizenháromtól, hogy ? a legkisebb, no meg ? az egyetlen, akinek a szülei együtt laknak az öregekkel a régi házban.

Így aztán Nagymama minden este Katica ágya mellett fejezi be a napot. Elmondják együtt az esti imádságot, azután Nagymama addig mesél, amíg Katica szépen elszenderül. Nagyon érdekesen tud mesélni. Igaz, hogy hosszú életében elolvasott minden szép mesét, amihez csak hozzájutott. Jókai és Gárdonyi regényeit is elolvasta és még sok mást. De amikor Katicának mesél, a sok történetb?l csak a jóíz? anyanyelv jut szóhoz. Nagymama azt meséli, amit maga élt át. Olyan érdekesek voltak a dolgos hétköznapjai, annyi minden esett meg a nagy családban!

 Nagymamának egész életében gondosan meg kellett terveznie minden tennivalóját. Err?l akkor sem tud megfeledkezni, amikor unokájának mesél. Estér?l estére szépen elmesélte a gyermekkorát, dolgos fiatalságát, gyermekeinek minden betegségét, iskolai kalandját. A hosszú téli utazásokat, amikor Nagyapával sorra látogatta a mindennapi kenyérért vagy a házastársat követve az egész országban szétszóródott fiait, leányait.

– Tegnap elmeséltem, hogy volt, amikor csikót vásároltunk Szegeden – gondolja, míg leül a kis ágy mellé. – Akkor ma következik az idei aratás története. Holnap este elmondom, miért kellett azt a kedves öreg körtefát kivágni. Holnaputánra még hátravan a levél, amelyikben a legnagyobbik fia beszámol a legnagyobbik unokájának a kinevezésér?l.

A mai mesének vége. Katica édesen alszik.

– És akkor a jöv? héten meghalok – mondja még Nagymama, miközben halkan becsukja maga mögött az ajtót.

Hivatás, Hajnal
13 év 3 komment

A szamosújvári börtönben, lelkipásztorrá szentelésem második évfordulóján írtam a Hivatás című verset. Ekkorra tisztult le a lázadozó fogolyban: nem a helyzet okán kell önmagam marcangolva töprengeni, hanem keresnem kell Istennek azt a célját, amelyért a börtönt rám mérte. A Hajnal című, 1963-ban írt vers megálmodja a szabaduláskor Nagyváradra való megérkezésemet.
Hivatás

Semmit ne adj, ha nem adod
oda magad egészen,
gyertyát se gyújts, ha nem hagyod,
a tűz, hogy megemésszen,
meggyalázva, letörve
találd meg boldogságod,
ha nem vakulsz meg, ne lásd
soha a napvilágot,
keserű legyen étked,
szögesdrótból a párnád,
poklok kínja vetítse
pihenésedre árnyát,
megcsúfolt bolond légy,
és börtöntöltelék,
részed a fájdalomból
sose’ legyen elég,
felőrlött élet légy,
pusztába halt kiáltás,
neved, te átkozott pap,
hogy így lehessen áldás!

Szamosújvár, 1960. július 18-án.

Hajnal

Elmosódnak,
s új formát öltenek
újból kirajzolódva
hosszú árnyak,
magabiztos mosolya
fakó ezüst-tükrére fagy,
s a Hold
átadja haloványságát a halálnak.

Összevegyül
hajnali színharmóniában
a gőzt lehelő gép,
a felhővé váló füst,
s a Nap csókján
csillanni vágyó harmat,
sínvégeken
a kerék kattogása
ütemet ad
egy ébredező dalnak.

Közeledem.
Éles kanyar mögött,
szürkén derengő ég-alapra festve
egy téglaszínű kémény karcsú teste
mint óriás mérföldkő célt mutat:
tudom, már megfutottam az utat.

Az országút a folyóhoz simul.
Tompán dübörög a vasvázú híd.
Kövön tajtékká tört a habfodor:
a duzzasztógát vízesést zúdít.
A töltés alatt megbújnak a házak,
és a magasból minden egybeolvad:
kupolák, tornyok, oszlopok, tetők
egy hívó ölelésben átkarolnak:
a hosszú útról hazaérkezőre,
a vén városban vár reám a Holnap.

Szamosújvár, 1963.

13 év 10 komment

Romániai köztársasági elnökválasztás kampányában, háborús b?nösök rehabilitáltatási szándékainak légkörében keletkezett a ââ?¬Å¾Hazám e föld?ââ?¬? cím?; azon a napon, amikor megszületett a döntés Romániának az Európai Unióba történ? felvételér?l, akkor az ââ?¬Å¾Euroscepsis Transsylvanicaââ?¬? címet visel?.
 Hazám e föld?
 

 Lehet-e élni ott, ahol az ország

gyilkosok cinkosára bízta sorsát,

hol mását annak, ki ezreket ölt, itt

árváikat túlél? bronzba öntik,

országgy?lési s törvényszéki tollal

lopott vagyont nevére ír a tolvaj,

a hatóság szomszédoddal figyeltet,

s holnaptól törvény tiltja be a nyelved?

 

Maradj-e még itt, amikor a testvér

ostobának néz: „Kinn többet keresnél,

s a jólétre fizetnéd az adódat,

a temet?ket? Ã??rizzék a holtak!”

Melyiket? Vörösmarty és Reményik

sírján a márvány más-más kertben fénylik.

Hová? Erdélyi, pesti Golgotára?

A te hazádnak hol van a határa? 

 Kolozsvár, 2001.

 

Euroscepsis Transsylvanica

Nem tudod, mi lesz, ha haladsz:

az Unión kívül vagy most még.

Ott röplabdázik a malac,

s a te tányérodon lesz moslék.

 

Parlagon hagyod földedet?

Ezért még a kutya sem bánt ott:

tervüket nehogy tönkretedd,

fizetnek, ha még fel sem szántod.

 

Áruval telve mind a polc,

nem tudhatod, hogy víz-e, t?z-e,

ellene hiába papolsz,

mert semminek sincs íze-b?ze. 

 

Nem csíp a magyar paprika,

felváltotta a brazil import,

szekeret húz a vad bika,

s m?méhek hordják szét a hímport.

Adhatod olcsón az er?d,

örülj, ha valamit fizetnek,

dolgozz többet mint azel?tt:

a f?nök rabszolgának vett meg.

 

Elhamvasztanak. A cigány

el sem húzhatja kedvenc nótád.

Modern temetés. Hercig ám!

Ezért akartad Európát?

Kolozsvár, 2005. április 25-én. 

 

 

Dr. Péter Miklós - Panteon még nincsenek barátai.
Túlvilágon továbbélő szerzőink...