Kácsor Lajos : Négy évszak

Parazsak

 I. rész

 

I. parázs

 

Ã??szi szántás

 

Szántás sebzi halottra a mez?t,

Ekevas hasít, s nyilall, ordít a táj;

Pusztaság, hant-hantra, egymásra d?l,

Már term? oly rég volt, dudva, muhart vált!

 

S körötte erd? szélen, míg gyógyul e kín,

Lomb fordul r?tre, s Kökény term?t lát;

Izzó, kék gyümölcs, fagy-harmat reggelén,

Íze édes-fanyar, húzza csücsörre szám!

 

Sóhajt az erd?, pírja álmodik még,

Új tavaszt, madarakat, s égi csodát;

Hogy tele várjon, ne jöjjön el még,

Hadd legyen kéjes az álom, még tovább!

 

De hidd el, kedves Ã??sz, míg álmod tart (hosszasan),

Tél mindig is kell, hogy láss Új Tavaszt!

 

 

II. parázs

 

Vérvörös hajnal

 

Vérvörös a hajnal, hideglázban ég,

A tomboló forróság oly messze már,

Nappalok sem f?tenek, legyint nyár-vég,

S est-hidegben, nyugvó Nap bíborra vált.

 

A Hold is vacogtat, s harmat dérbe fagy,

Már csak lim-lom a sok-sok falevél;

Míg mohón húz dél-felé, a darucsapat,

Korán ?zve ?ket, a közelg? ordas-tél!

 

Álomba hullva alant, rothadó lelkek, ?sz,

Falevelek bársonya, színe, s szaga;

Puha párnájuk vacka, ha a tél elj?,

Sün-csapatnak szerény hajléka.

 

-Most h?s szell? hoz borús felleget,

Mely szürkít, s tör meg minden jó kedvet.

 

 

III. parázs

 

Tarra vágva

 

Tar az erd?, csonka, vágott a táj,

Csak f?részpor, forgács, s tönkje csonkja;

Mi árulkodik erd?r?l, kopár már,

Lesz szerszámfa, bútor, s téli tüzifa.

 

Tán fakereszt, s utolsó út, koporsó

Így földben enyész vég', lélek nélkül

Test, csontra szikkad minden halandó!

Kopár a táj, s nincs zöldje jóhíréül!

 

Távolban füst száll, s gallyak parazsa,

Zuzmó, moha, s mi vadgomba még;

Kietlenné váló táj, mint múlt hajnala,

Tán ily volt, az ördög otthona rég!

 

Mint háború után, csatát vesztett erd?,

De hajtás fakad újra, ha tavasza elj?!

 

 

IV. parázs

 

Fagyöngy

 

Gyöngyöd csodabogyó, örökkön zöld lényed,

S mily vagy, ha kegyed, tested csak egy,

S önmagad ölöd, mi rút szenvedélyed.

Vágyd gyermeked, s újuló egy-szépséged!

 

S ha élet vizét lopod is, éltet? Grált,

Mert ez a rended, s a másságod;

Kéjed kamatoztasd, s hozz csírát

Mely szárba szökell? friss-hajtásod.

 

De vigyázz, míg ha sokasodsz ezerszám,

Éltet?d elapad, s vív haláltusát éretted,

S mi szenvedélyed, ha valóvá vál,

Ölöd magad is, családod, s nemzetséged!

 

Mint igazgyöngy örökkön izzik zöld lényed,

Hát légy te a Fa, s ne Te, a magad ellensége!

 

 

V. parázs

 

A múlt zamata

 

Fogyó Hold fáradtan kacsint egyet,

Majd árnyékba szunnyad, lepihen;

Sötét borul a kietlen tájra,

Fáradt vagyok mára, én is megpihenek!

 

S szunnyadok álomba, hol madárének,

Szín és szín-pompa, árny és fény;

Zörg? nesz töri a halott csendet,

Madárfütty, s bronzként égi-tünemény!

 

Sárguló falevelek tömjénes illata,

S messzi dombokról leguruló kövér szell?;

Vágyak, elmúlt nyárnak íze-zamata,

Mit nevelnek, agg-asszonyok nyara j?!

 

Nem feledem a Múlt zamatát, mi minden cseppje kincs,

S ha kedvem van, bontok egy fiolát, hogy érezzem ízit!

 

 

VI. parázs

 

Hajnal

 

Lenge ruhába öltözött a hajnal,

E, esztend?re, tán most utoljára;

Korai napsütés csókot hint szájára,

S kíván, …„-Jó reggelt kedvesem" mára!

 

Majd így frissen ébredve, még pongyolában,

Ölelkezve, melenget? sugaraikkal;

S forrva testük egybe, Hold udvarában,

Vágyva forró gyönyörre, minden hajnalt.

 

S tüzes lénye, naponta szeretteti,

Kel? Nappal, gyönyör mámorában;

Vad, viharos teste csak a kéjt éhezi,

Míg est-alkony le nem száll a határra.

 

S ha szél fúj, vagy vihar tombol éjjel,

Hajnal, szeretkezik, kel? Nap tüzével.

 

 

VII. parázs

 

Ã??szi éjjel

 

Sötét az éjjel, fekete, mint a korom,

A Hold is lepihent már álmosan;

Csak egy-egy csillag mélán hunyorog,

S álmodik csodát, míg átrohan…

 

-Kelet felé, nyugati szél kócosan;

Hagyva, száradó gyékény zsombót,

Míg fáradtan, er?t-vesztve megtorpan,

S csitulva lepihen a fák alatt, lelve otthont.

 

Az elmúlt nyár, most, mint csatatér,

Hulló lelkek, enyészet, s feledés,

Sárguló lomb, halott, véres falevél;

Mint csatában bukott, megírt szerz?dés!

 

Csak szél fújta, hanttalan testek, s a vágy,

Hogy mikor jön újra tavasz, majd forró nyár!

 

 

II. rész

 

VIII. parázs

 

Deres ?szi reggel

 

Óh, te vén, öreg természet,

Születsz tavasszal, a puszta semmib?l;

Zölded fakad, s virágod nevelgeted,

Majd oly szép ruhád árnyra tör.

 

…Ha elj? az ?sz, s a zord hajnal,

Az els? deres, ?szi reggel, mi

Sápadtra sárgít, s elfonnyaszt,

Majd alkonyra, gy?ztes sereged veri.

 

S míg a hideg téli fellegek,

Oly puha, lágy hantot ád…

-Vetetted magod ?sszel,

Hogy tavaszra legyen új ruhád!

 

Hát vidd pazarba ruhád, te ?rült természet,

Majd, legyen új divatod, minden új-évvel!

 

 

IX. parázs

 

Szunnyadó parázs

 

Szerelmem fonnyadt nyara már, e ?sz,

Szikkadt, elszáradt mára már;

Lehullott levele, elsárgult, …r?t,

Kiszerette ?t az elmúlt nyár!

 

Szív-tájam is búcsút int, szólongat,

-„Óh, te régi szép ifjúság!"

Hová t?nt a forró, buja ágyad,

Mi mára h?lt, vagy nincs vágyad tán?

 

S ha szívemben nem is, de szememben

Még hunyorog egy kicsi parázs,

Mely még talán nem hamvadt el bennem,

S jöv?re új szerelmet kíván!

 

Kérlek, hozz hevet szívembe, vágyom arra,

Légy szívem, szunnyadó zsarátnoka!

 

 

X. parázs

 

Nyár-végi diadal

 

Mint messzi vándor, telepszik pihenni,

Nyugtában hamvadni, bús-komor-határ;

Fáradt természet, mely dacból leveti,

Rég elny?tt göncét, mit kihordott a nyár.

 

Buja zöldjét, festettre rontja az ?sz,

Nem kíván csak pasztell-színeket, sárgát,

Ó-vöröst, barnát, s száraz-arany; r?t-

Szemérmes pillantást, s fák deli árnyát!

 

Míg fullad hideg ködbe, mint fojtott h?s,

Mely közelmúltban, nyár gy?ztes hadai;

Most reményvesztett, leigázott; s hol Ã??, s

Ki segít seregét, vívni új-diadalait?

 

Diadalt! -melyet tavasz kelt, s nyár-vég hoz,

Majd igázza ?t ?sz, s rideg tél hantol!

 

 

XI. parázs

 

Ã??szi szerelem

 

Az ég mély-kékje lepelként borul rám,

S mögötte a halovány csillagok;

Míg el?z? napjaim oly mostohán,

De most fent, a Hold korongja ragyog.

 

A forró-szív? tündér ölelgette,

S cuppant csókot, sápadt falevelekre;

Maszatolta rúzsával, pirosló-vörösre,

Kik, mind csak az Ã??, szeretet-kegyeltje.

 

S míg  leveleknek a csókot hintette,

Más'-reggelre, kék-hajnallal szeretkezett!

…"Maszatolt csókom ajkadon, …óh, veled

Ez az ?sz is új szerelmet hozott nekem!"

 

Kedves Múzsám, parázsló élted új színt hozott,

Szerelmet Ã??sszel, mely lényemet behálózott!

 

 

XII. parázs

 

Kih?lt Narancs-liget

 

Lassan végleg elfogy az idei nyár,

Szeretett Narancs-ligetem is kih?lt,

Kopárrá vált, már kietlen pusztaság,

S vas-ajtóira, az ?sz, pecsétjét üt!

 

Kopogós topánkában jött meg a fagy,

Szikrázó jéggel érkezett; s az üveg

Dermedtre fagyta virágát, mit a Nap,

Els? er?tlen sugara enyhített.

 

A menedékem kihalt, 'ment?m vára,

S tán a csodát is hiába várom már;

?is csak bolyong, e nagy-világban,

Hátha megtalálja újra, vágy-álmát!

 

Narancs-liget, elveszett paradicsom,

Egyik menedékem volt, …ez volt titkom!

 

 

XIII. parázs

 

Ã??szi gyász

 

Óh, te gyönyör?, feledett Szép-tavasz,

Miért látom halálod minden ?szben?

S ha pompádnak felejtése, ára az,

Hogy egy-nyarad ruházzon, s fejed kösse;

 

Majd menyegz?dön, hordott csipke-ruhád,

S fejdíszed, mely fiatalságod hozta;

Mi már csak a rongy-lenge elny?tt vásznát,

S koszorúját, …múlt id? harangozza!

 

Már vége, oly rég múlt id? a pompa,

Csak egy talán, mi el nem vész, s nem megy el;

-A mag, mit vetett kedved sokasodva,

Izzó hajtásod, új-tavasz kikelet!

 

Míg kelengyéd volt, sok virág s fának lombja,

Ím, Ã??szi gyász, s levél-lim-lom hantodra!

 

 

XIV. parázs

 

Tél köszöntött

 

Vihar-madár érkezett, jeges szárnyán,

Bóbitája s tolla, puha-pihe-paplan;

Igézett homályban, megdermedt árnyán

Tél köszöntött, hirtelen-haraggal!

 

Ajkamra fagyott a mosoly, arcomra

Pírt varázsol a téli fagy, s zimankó;

A Napnak is csak látszó a sugara,

Jeges, groteszk vigyora, jégvirágból!

 

A táj, a csupaszra fagyott ?szi fák,

Bordáik között elsüvít a kósza szél;

S csak sírnak és sírnak, oly megtépve már

Kócos ágbogaik, új tavaszt remél!

 

…Ülök a kandallónál, s nézem tüzét,

Míg kint jeges szél süvít, s hívja, Telét!

 

20070801-1008

Louis De La Cruise

 

 

 

 

 

 

Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:09 :: Kácsor Lajos

Szerző Kácsor Lajos 16 Írás
Louis De La Cruise "Már talán az élet azt sem tudja, hogy mit is tegyen énvelem? Éljen-e, vagy haljon?" Weboldal: http://delacruise.blog.xfree.hu