Bárkámat vitte, sodorta az áramlat a nyílt tengeren,
tört evezőimet szorongatva hason feküdtem,
könyékig a felgyülemlett vízben,
mert ilyen kis árbócost kaptam a parton, a kikötőben,
ilyen lélekvesztőt, foltozottat s ily űzöttet.
A tengeren, vajúdás előtti illat lebegett;
a szél durván verdeste a vitorlavásznat, arcomat verte,
gömbvillám szaggatta az árbócot s a dobhártyámat;
bitang tajték vágódott hajamba, mellemre,
fanyar bűn-habok, hazugság-ízű hullámtarajok,
szemembe, orromba hasított, ajkamat nyelvemet támadta,
behatolva szívem legsötétebb ürességéig;
hiába préseltem jeges kezeimet halántékomra, ütőeremre,
a hullámhegyek közt hasztalan kutattam az Istenembert,
már-már összezárult a vad tenger kriptaterme,
mikor hozzá kiáltottam: Uram, ments meg engem!És ekkor megjelent Jézus a vízen.
Ha egy József Attila mű 6 pont, akkor mennyi ez?
Kattints 1-5-ig az értékeléshez!
Sajnáljuk, hogy az írás nem tetszett!
A következő talán jobb lesz!
Köszönjük az értékelést!
