Szilágyi Hajni - Lumen : A múzsák veled halnak

Megfagyott tintádba

mártod éjfekete tollad

fáradt arcodon itt maradt

múzsák szavait írod

karcos világodban

kisodródott álmok

homályos tükörképei

ábrándos múltként

szilánkokra hull szét

émelygő furcsa csend

sikolt újra valóságot

hideg kezekkel vacogod

soraidba zárt magányod

sarokba kuporodó léted

holtköltői reményed

fehér gyűrtvásznadon

már nem hagy nyomot

ökölbe szorított tenyereden

csak a kusza vonalak

mutatják költői sorsod

múzsákba csókolt lelked

elveszett betűit keresed

elindulsz a sikátorba

mi nem visz sehova

csak bolyongsz rajtuk

kanyargós rímekkel

s nem találsz már haza…

 

…..most lépteid kopogása

a vakon didergő holdvilágban

kongó vágyként átlép

egy farkasüvöltő éjjelen

a megfagyott sínekre….

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"