– olvasói kérésre ezegyszer saját vers – Halk léptek, zöld neszek, a fák árnyába burkolózó épületek között. A holtid? hazája, benzing?zmentes tértöredék. Valami lényegi, eredend? nyugalom. Lassan ver? szívek, fehérköpenyes arkangyalok, steril paradicsom. Háromdimenziós, evilági másvilág, várakozás két kapu közül az egyik kitárulására.
Kéjes álmok Után járok Vak homály alatt. Kóbor varjak Vágva rágják Vézna vállamat. Színpatak A mámor S csak apad, apad. S nem marad A mából (a múltnak) Egy kósza pillanat. 2007. szeptember 5.
Elképzelem: itt vagy velem, és lát szemem, érint kezem. Fülem hallja cseng? hangod, s mosoly ragyogja be arcod. Rügyet képzelek a fákra, kapaszkodom napsugárba… Hogy, kedvesem, itt vagy velem, mind gyakrabban elképzelem.
Nyugodtan ült a páholy vérvörös bársonyölelésében. Nem egyszer?en csak hallgatta a szimfóniát: szinte szívta magába… arcán gyönyörteli arckifejezés fénylett, szemei behunyva, és csak figyelte, ahogy a hangok, a dallamok egységes egésszé állnak össze a fejében, hogy aztán tudattá válva [… Tovább]
