Amikor virágot vittünk Amikor virágot vittünk a temet?be, sütött a nap és mégis sírt az ég. Veri az ördög a feleségét, dünnyögte mami, de én kuncogtam, mert tudtam, hogy csak a fák, mint papi engem régen, csiklandozzák a felh?ket.
Fut a sorsvonatunk; le ne késsünk róla! Mondd állomásain megállunk-e néha? Leszállunk-e olykor csak egy röpke percre? Ide igyekeztünk, vajh’ erre a helyre? Tudunk-e átszállni kisiklott vonatról? Vagy beletörődve nézzük az ablakból, míg elzúg mellettünk a zakatoló sors? Bár szívünk [… Tovább]
A csenevész kisfiú rémülten állt az iskola kapuja el?tti lépcs? tetején. Tulajdonképpen nem is igazi lépcs? volt, mindössze két lépcs?fok vezetett fel a bejárathoz. Néhány méterre a fiúval szemben egy borostás, fiatal férfi várakozott. Teintetét némiképp sürget?en a vékonydongájú [… Tovább]
