Magyar Csaba : Két lépés

 

A csenevész kisfiú rémülten állt az iskola kapuja el?tti lépcs? tetején. Tulajdonképpen nem is igazi lépcs? volt, mindössze két lépcs?fok vezetett fel a bejárathoz. Néhány méterre a fiúval szemben egy borostás, fiatal férfi várakozott. Teintetét némiképp sürget?en a vékonydongájú gyerekre szegezte. Az továbbra sem mozdult, karjait maga elé emelve, furcsa testtartásba merevedett, mintha valami minden figyelmét lekötötte volna.

– Gyere már! – hallatszott lentr?l, de a fiú nem felelt.

Amúgy értelmes gyerek volt, folyton gondolkodott valamin. Lginkább olyan dolgokon, amik másoknak az eszébe sem jutnának. Így példúul napjában több százszor is megfordult a fejében, hogy mit is kell tennie a következ? pillanatban, ha fel akarja emelni a lábát. A fiú agya csak hosszas tanulás és álland? er?feszítés árán tudott parancsolni a mozgatóidegeknek, ami a többieknek öntudatlan cselekvés, neki egy gondosan kidolgozot terv végrehajtása volt.

– Gyere már! – hallotta megint segít?je hívását, ám továbbra sem mert moccanni, csak a kezét himbálta a leveg?ben.

– Nem akarok – válaszolta félelmében, pontosan felmérve, hogy egy elhibázott mozdulat miatt akár össze is zúzhatja magát a kövezeten.

– Tegnap is lejöttél. Na gyerünk!

A kisfiú azonban mintha a lépcs? márványborításához n?tt volna, makacsul állt egyhelyben, kísér?jével percekig farkasszemet nézve. Az er?próbát végül a gyerek nyerte meg, a férfi közelebb lépett. A lépcs? alján, a fiútól alig két karnyújtásnyira állt meg.

– Gyere – ismételte újra – Ha baj van, elkaplak.

A kisfiú ránézett, lassan felemelte a lábát és ügyetlenül lebillent az

alsó lépcs?fokra. Ott megállt, majd megismételte mégegyszer az egészet.

– Látod, mégiscsak lejöttél magadtól – mondta neki a társa. Nem kell ebb?l olyan nagy ügyet csinálni.

A gyerek arcán megkönnyebbülés és valami örömféle futott át. Még mindig mosolyogva kapaszkodott kísér?je hüvelykujjába, hogy sután imbolyogva elinduljon vele a parkoló felé.

Szinte biztos volt abban, hogy holnap újra sikerülni fog.

 

Legutóbbi módosítás: 2007.09.08. @ 06:55 :: Magyar Csaba
Szerző Magyar Csaba 174 Írás
Már gyerekként is tudtam, hogy írni jó, mégis hosszú időre megfeledkeztem róla. Kicsit a véletlennek is köszönhetem, hogy újra felfedeztem magamnak ezt a nagyszerű játékot.