Szilágyi Hajni - Lumen : Hajnali mennyország

 

Kérlek, ne menj még… most még ne…

hajnal fénytükrében látom arcod

ahogy rám hajol vágyó sóhajod,

testemen érzem vágyad szelíd ringatását

ezer karod ölelő suttogását,

rálehelem a hajnalfény égi vásznára,

táncoló lelked fényárny folyamára,

hiányodért zokogó könnyeim szavát,

mikor az ajtó becsukódik rám,

s a lábujjhegyen kilépő árnyékod után,

álmaimra kattan halkan a zár.

 

Kérlek, ne menj még… most még ne…

szállj fel velem a fénylő magasba,

túl az üveghegyen, és azon is túlra,

veled él és születik bennem az álom

nézd, angyalszárnyaim most neked adom,

jól vigyázz rájuk, mert a zuhanásban

oly’ könnyen fehér köddé válnak,

óvatosan lépj velem az álmok végtelen kertjére,

hisz szárnyaim nélkül, már te sem repülhetsz el.

 

Kérlek, ne menj még… most még ne…

látod, sóhajom a csillagok közt hagyott

egy pulzáló, vörös fényű pontot,

a szívem az, és csak neked él fényem,

érzem, ahogy életre kelve lüktetek benned,

s már egymásnak születünk újra és újra,

éjkeringőnk elkísér minket fényéveken túlra,

de lásd a mennyország hajnalban itt a földön ér,

kérlek, ne menj még, maradj velem… maradj még…

 

 

Legutóbb szerkesztette - Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 310 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"