álmokkal összebújva éjek kísérnek túlra Álmokkal összebújva éjek kísérnek túlra átfutó lélekgyönyör nem vádol nem is gyötör halkuló utcazajok házak mellett ballagok minden könnyű és igaz (szorongásmentes vigasz) béke van – jó ez nagyon selymét átélem s hagyom hogy [… Tovább]
minden átkozott percben magam mögött hagyom a közönnyé tékozolt időt nevetséges egyszerűséggel sorvad gennyes pondróvá bennem a rózsaszín romantika pontokba szedett követelések visszhangozzák a teljesítetlen vágyak sikolyából kiszűrődő kétségbeesés utáni csöndet míg a halál majd újra csönget minden átkozott [… Tovább]
Úgy kerülgetjük a szavakat, mint márciusi napsugarat a tél. TAN-ÚT Úgy kerülgetjük a szavakat, mint márciusi napsugarat a tél. Visszafordíthatatlan vihart kavar hallgatásaink alatt a szél. Bizalomhiányos jelenben vádakból vastag falat épít a múlt, pedig csak [… Tovább]
Mama – kisgyerekként így szólítottalak, s ma sírodnál keresem gyengéd szavad. Mily rég volt, mikor estek sötétje alatt meséltél, s melléd bújva hallgattalak… Szú rágta, százéves bútoraink mögött neszek, árnyak tanyáztak, s mi szöszmötölt, azt csak félelmem [… Tovább]
Fáradt paták dobbanását hallom. Az esti csöndben néhány tücsök ciripel. Nádas fel?l zeng? békák hangja ijedt vadnyulak futó neszét veri fel. Álomra fészkel?dnek a varjak, az eresz fölött egy denevér repül el. Száraz gallyakon reccsen a holnap, léptében [… Tovább]
Nekem nem jutott más, csak a dolgok egyszer?, mégis tiszta lapja: köröttem filléres kacatok megsárgult évekre pakolva (lelkembe ékel?dött vágyak vérembe lassuló patakja) – szerény, de kedves otthon fény?z? paloták mögött. A konyhában áll egy kerek asztal, [… Tovább]
Az Anyák tiszteletére… Nézlek, ahogy fáradtan mozdul törékeny tested… Gyengül? er?d titkolva, válladon pihen kereszted. Nézlek, ahogy sápadtan a múlt terhét vonszolod; reményed könnyekbe rejted, s csak szótlanul hordozod. Nézlek, ahogy álmatlan éjed ül egy hajnalon – [… Tovább]
Eresz alatt feszül a csend ââ?¬â?? szinte beleremeg a lélek. ERESZ ALATT Eresz alatt feszül a csend – szinte beleremeg a lélek. Hogy értsem a hiába valót, s lássam kiútját a „mély”-nek, e szürke némaságba lépek, s elfojtott [… Tovább]
Napkelet fel?l égi reményt hoz a szél. Egy angyal táncol. * A csönd peremén hamuvá ég? percben bíbor pernye száll. * Jéges? koppan, s az évek ablakára ezüst köd szitál. * Rügyekb?l fakad [… Tovább]
Én mindig csak túlélni akartam… Feledni hátrahagyott gyermekkorom magányba nyomorult csendjét, letenni a gyökértelenség nehéz keresztjét, s hinni, hogy a szépség – mint angyali tükörkép – kívülr?l sosem látható, hisz’ az bennünk ragyog. Még felderengnek a régi reggelek, [… Tovább]
