Arany Tóth Katalin : Áldva üldözött

 

 

Nekem nem jutott más,

csak a dolgok egyszer?,

mégis tiszta lapja:

köröttem filléres kacatok

megsárgult évekre pakolva

(lelkembe ékel?dött vágyak

vérembe lassuló patakja)

– szerény, de kedves otthon

fény?z? paloták mögött.

 

A konyhában áll egy

kerek asztal, vászonnal

gondosan terítve,

(nagyanyám emléke karcolva

minden kérges, vén erezetbe)

ünnepi ebédre gyöngyöz?

húsleves gazdagon merítve

– sz?kös napjaim szelíden

sz?kölnek fejem fölött.

 

Fekete vázában

selyemb?l napraforgók

porosodó csokra,

és az a huszonéves függöny,

mi ablakom lágyan takarja,

(mi a legszebb volt mindig nekem)

most e torz világot bújtatja

– hóbortos, vad ifjúságom

már rég múltamba törött.

 

Még esélyem sem volt

hogy más utakat járva,

gazdagabban éljek:

Szolgáltam így fura urakat,

kik feledték tétjét a létnek

(eszembe se jutott soha, hogy

mellettük egy iramba lépjek)

s voltam félt? karja annak,

ki kísért Ég s Föld között.

 

Nekem nem jutott más,

csak a reggelt?l estig

tartó, szorgos munka,

gyermeki mosoly és játékok

gondot ?z?, szép ajándéka,

vagy épp’ átzokogott éjszakák

hajnalt váró, halk, buja harca…

de küzdve is maradtam h?

– én, az áldva üldözött.

 

 

Legutóbb szerkesztette - Arany Tóth Katalin
Szerző Arany Tóth Katalin 46 Írás
"Csak légy aki vagy, és beszélj a szíved mélyéről- ennél többet senki se tehet." (Hubert. H. Humphrey)