Nap: 2009.08.28.

(Diego Rivera: Maximilian Voloshin, 1916) él? pázsiton jár csöndest rajtunk az Úrnak lelke – meg se érezzük, kibírhatatlan, a legvágyottabb, segítsetek meg, látom, egyedül van, a többi – látszat  

– tudja – *     Múltam zárom. Jövőt álmodom. Peregnek a képek kaleidoszkóp mit mozgatok. Apró részletek, gondolat. Én itt, Te ott, forgatod.   Mi lesz majd a való? A Sors tudja, nagy varázsló.

    Szólsz s nem figyelek?    Ints, érints! Beszélgetünk vagy éppen    beszélgetsz valakivel, s “lyukas” száj-    mozgásoknál kérlel? szemem hiába látod –    szokásod szerint mondod a magadét tovább.    Olykor megakasztom szavaid fonalát,    – pont úgy, mint sorstársaim    közt kértél: mondjam is,    [… Tovább]

     Vasbányai Ferencnek tisztelgő szeretettel   Letűnt földrészként süllyedő remények idején ért el ötvenig léleképítő éveid hibátlan íve. Mégsem tenger rejti: ember- mélyben ring a máig épülő katedrális — omlásokból emel minket újra önmagunkig. Zárókőbe kódolt üzenet helyett diákjaidba falazta magát [… Tovább]

    Amikor rám nézel azt gondolhatod:    legjellemz?bb tulajdonsága, hogy    sokszor nehezen érti, mit mondok.    Kérd? tekintetem jelez:    mondd újra, lassabban,    akár hang nélkül.    Tudod már, magamba figyelek ilyenkor,    dolgozom egy szület? vagy    meg nem szület? versen.    Amúgy semmi gond vele    [… Tovább]

  Takaróm alá bújt fényed, elűzte a nyers homályt, puhán, bontatlan lelkemhez simult,  ott még semmi sem fájt.    Magadévá tettél, egybefolyt bennünk az álom, az éjjel oda, testem remél  …kezed nem találom!     Gyönyört hoztál, maradhattál volna még… [… Tovább]

Most még kuporgok a sarokban, egyedül, nézem a pókhálót, porszem táncra perdül, csend van, nem zavarja semmi sem nyugalmát, tenger zúg fülemben, érzem ?si hangját, gy?jtöm még er?met kirobbanni bátran, vihar el?tti csend simogat még lágyan. Aztán végre koppan az [… Tovább]

                            Mi voltunk?!     Mi voltunk ketten? Azon a napon?   Mikor az éjjel hajnalpírra vált, s megkoronázza a parti ?splatánt, megkérdem t?le, tanúm vallatom: Árnyékunk tényleg sejlett a vízen? S a hullámmosta térben ácsorogva tényleg léptünket [… Tovább]

Sápadt arcok, halvány árnyakmost már örökre velem.Itt van bennem k?be vésvemúltam s jelenem.   A holnap bús fák árnyánkorhadó fakereszt,csapdába ejt arany fénye,megfog, nem ereszt.   Tervek cifra kopjafájapókhálóval besz?ve,álmok ezüst kriptáját mostédes homály lepi be.   Lopott csókok, hamis [… Tovább]

Palikának… Szól a szó, hangot Te adsz neki; én kinyújtom kezem, elérheted. Gyöngyfüzéreim eléd teszem, mint e sorokat, melyek finoman rezdülnek, akár a pókfonat, ha belé búj’ a szellő…

Nem csupán sorok és szavak,rím, ritmus és szótag,Hanem papír és vér és könny… Föld, víz és leveg? tápláltanap égette világ-esszenciaporrá törve, összezúzva…Eléd teszem:rajta minden. Ott benned a vörös tinta:?sszüléd örökül hagyta.Szerz?dés Istennel, a Mindenséggel.Magaddal. Mindennel. És ott a tenger:Öröm és [… Tovább]

Pipacs, te rikító, napimádó mákony,  sötét csókokat hagysz  hozzád nyúlt szoknyákon,  borzas bimbóméhből pattan ki koronád,  napfény fakítja ki  pitypalattyos ruhád.   Pipacs, ki dísze vagy  az útszéli nyárnak, párja s kacérkodó társa szarkalábnak, minden alkonyatkor hold sugarát várod, ki [… Tovább]

  Kihűltél bennem, míg fogad közt égtem, s míg életet lehelni vágytál, jégmandulám nyirokcsomóhoz koccanásába fagyott a csókod. Szilánkok sebezték ajkam nedves bőrköntösét, csonttábláimat pásztázta  fagyos nyelvhegyed, majd napok s hetek lázlátomásainak vacogó világa kiengedte a szívemet. Így jöttek csókra [… Tovább]

Üzenet magamnak, de KMGY-nek is ajánlva.   Az az öröm, amikor széthullika belém préselt vasreszelék halma,s a sziklaes? fényes birodalmaelhamvadva semmi lesz, elmúlik.Nekem ez nem a halál, de a lét,azért lettem, hogy széthintsek fényeket,apró pontba s?rítve lényeget,és megmutassam az öröm [… Tovább]

én is élek, mint a többségmíg rám tekint a kék ég –– s id?nként lázadok, mint páranmert másképp néz mint vártam mint a löszfal – formálódok,de nem nagyon: az nem én vagyokcsak lassanként, ahogy id?m peregszemembe megbújnak évezredek tanulok én [… Tovább]

Huszonegy éve. Vasárnap délután Forma-1 dübörgött . Mogyoród dombjai Senna nevét?l voltak hangosak. Zászlók lobogtak Ferrari színekben. Én szép, barna párom, fenn a hegyben, Kútvölgy fölött vajúdott éppen.   Megértem azt is! Tettem érte, és bizony megérte, mert jólfejlett legényke [… Tovább]