dudás sándor : Látsz engem?

    Amikor rám nézel azt gondolhatod:
    legjellemz?bb tulajdonsága, hogy
    sokszor nehezen érti, mit mondok.
    Kérd? tekintetem jelez:
    mondd újra, lassabban,
    akár hang nélkül.
    Tudod már, magamba figyelek ilyenkor,
    dolgozom egy szület? vagy
    meg nem szület? versen.
    Amúgy semmi gond vele
    – gondolhatod tovább -, nem látszik
    elégedetlennek.
    Újságokat, könyveket olvas.
    TV-hírek, sportközvetítések,
    él?meccsek bolondja.
    Keresztrejtvényeket fejt,
    imád sakkozni,
    s annyi minden érdekli még!
    Az állatokat nagyon szereti!
    Néha leül az íróasztalához,
    papírt f?z az írógépbe,
    veri a billenty?ket. Máskor üres
    papír mellett néz maga elé. Csak tudnám,
    minek ezek a felesleges önkínzások!
    Ha neheztelve rászólok
    – javát akarva – indulattal visszaszól:
    ne kiabáljak, úgyse hallja! –
    Ilyennek látsz?
    Elmesélem ki vagyok.
    Gyermek vagyok, akit a szülei
    úgy szeretnek! Szegényen, csendben is
    szépnek látom az életet.
    Tudod, mi felfoghatatlan neked,
    más anyanyelven beszélek.
    Ha úgy tetszik, idegen nyelvre
    fordítva írom verseim,
    idegen nyelven beszélek hozzád.
    Nekem nem csak a szó,
    a hangzó nyelv – a dallam,
    a ritmus és minden hangzás, amit
    nem hallok, csak véremben ?rzött,
    távoli lüktetés.
    E lüktetésben küldetés lángol:
    egy szétszórtan él?,
    nyelvi kisebbség
    ráütött pecsétje!
    Szóval a gyermekkor…
    Nehéz és sötét id?k jönnek.
    A szül?i szeretet – páncél.
    Apám meghal. Emlékek, álmok,
    képzelgések töltik ki hiányát.
    Barátaim a könyvek:
    írók, költ?k gondolatai.
    Arról álmodok: orvos vagy költ? leszek!
    Meg kell hajoljak a társadalmi
    feltételek szigora el?tt,
    szakmát tanulok, néha írok.
    Kisf?nök vagyok munkahelyemen.
    Országos lapokban jelennek meg verseim.
    Szerelmek, csalódások érnek, mint bárkit.
    Rádöbbenek: nagyon egyedül vagyok,
    nincs szeretet a földön.
    A szépnek tartott utat járom mégis,
    a jót próbálva, mert Istent
    nem a papoktól tudom.
    Kétségbeejt? jöv?képek közt,
    kimondhatatlan csöndben
    vigaszom a költészet.
    Kihuny a Nap: meghal Anyám.
    Nem akad, aki tányér levest,
    pohár vizet adjon. Azt mondják:
    mégis mit képzelek? – ez van,
    ilyen a világ.
    Én azt mondom: az ember
    rosszabb néha, mint kellene.
    Belépünk egymás életébe.
    Gyere közelebb, és ne csak
    a törpének érkez? hétköznapok
    történéseiben! Ne félj, megtanítalak
    a jelnyelvre!
    Sok szép és jó várhat ránk,
    hiszen gyönyör? csúcsokra,
    délibábos örömökre emlékszem.
    Fiatalos vagyok, amíg
    érzem: szeretsz.

Legutóbbi módosítás: 2009.08.28. @ 19:31 :: dudás sándor
Szerző dudás sándor 772 Írás
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.