Amikor rám nézel azt gondolhatod: legjellemz?bb tulajdonsága, hogy sokszor nehezen érti, mit mondok. Kérd? tekintetem jelez: mondd újra, lassabban, akár hang nélkül. Tudod már, magamba figyelek ilyenkor, dolgozom egy szület? vagy meg nem szület? versen. Amúgy semmi gond vele – gondolhatod tovább -, nem látszik elégedetlennek. Újságokat, könyveket olvas. TV-hírek, sportközvetítések, él?meccsek bolondja. Keresztrejtvényeket fejt, imád sakkozni, s annyi minden érdekli még! Az állatokat nagyon szereti! Néha leül az íróasztalához, papírt f?z az írógépbe, veri a billenty?ket. Máskor üres papír mellett néz maga elé. Csak tudnám, minek ezek a felesleges önkínzások! Ha neheztelve rászólok – javát akarva – indulattal visszaszól: ne kiabáljak, úgyse hallja! – Ilyennek látsz? Elmesélem ki vagyok. Gyermek vagyok, akit a szülei úgy szeretnek! Szegényen, csendben is szépnek látom az életet. Tudod, mi felfoghatatlan neked, más anyanyelven beszélek. Ha úgy tetszik, idegen nyelvre fordítva írom verseim, idegen nyelven beszélek hozzád. Nekem nem csak a szó, a hangzó nyelv – a dallam, a ritmus és minden hangzás, amit nem hallok, csak véremben ?rzött, távoli lüktetés. E lüktetésben küldetés lángol: egy szétszórtan él?, nyelvi kisebbség ráütött pecsétje! Szóval a gyermekkor… Nehéz és sötét id?k jönnek. A szül?i szeretet – páncél. Apám meghal. Emlékek, álmok, képzelgések töltik ki hiányát. Barátaim a könyvek: írók, költ?k gondolatai. Arról álmodok: orvos vagy költ? leszek! Meg kell hajoljak a társadalmi feltételek szigora el?tt, szakmát tanulok, néha írok. Kisf?nök vagyok munkahelyemen. Országos lapokban jelennek meg verseim. Szerelmek, csalódások érnek, mint bárkit. Rádöbbenek: nagyon egyedül vagyok, nincs szeretet a földön. A szépnek tartott utat járom mégis, a jót próbálva, mert Istent nem a papoktól tudom. Kétségbeejt? jöv?képek közt, kimondhatatlan csöndben vigaszom a költészet. Kihuny a Nap: meghal Anyám. Nem akad, aki tányér levest, pohár vizet adjon. Azt mondják: mégis mit képzelek? – ez van, ilyen a világ. Én azt mondom: az ember rosszabb néha, mint kellene. Belépünk egymás életébe. Gyere közelebb, és ne csak a törpének érkez? hétköznapok történéseiben! Ne félj, megtanítalak a jelnyelvre! Sok szép és jó várhat ránk, hiszen gyönyör? csúcsokra, délibábos örömökre emlékszem. Fiatalos vagyok, amíg érzem: szeretsz.
Legutóbbi módosítás: 2009.08.28. @ 19:31 :: dudás sándor
1949-ben születtem Tápiógyörgyén, a mai Újszilváson. Szakmám könyvkötő. Nyugdíjas vagyok. 13 éves koromtól társam a versírás, az irodalom. Több önálló kötetem, s általam szerkesztett antológiám, s más antológiai szerepléseim vannak.