Vers

A bohóc dala

PORONDSZÉLEN   Megint nem vagy itt. Neked öntöztem táppal korlát muskátliit. Virágban mind. Piros, vérben, rózsaszínben, megannyi hamis labdarózsa.   A porondon gondolkodok. Deszkaszínpad szélére ülve lógázva lábat. Verset mesélek neked. Hiteim, hitetlenségem ismered, Magam neveltem mindet. Neked.   Meg [… Tovább]

Vers

Békétlenség

2005 az ég a tenyerembe esett húzza magával szívem: szürkülten pulzál a remény   kialudt csillagok mentén bágyadt szikracsírákból koromsötéten füstöl a kétség    

Vers

Boldogság

Cinkosan kacsint…*     Szőke hajam szálain Virágok színe tükröződik a nyári napsütésbe’   Áll a levegő, fésül a kék ég, cinkosan kacsint ablakon át.   Most enyém az egész világ.  

Vers

Tükör által homályosan

Hallanod kell az özvegyi jajszót,A gyarlót értsed, a félelmeket.Érezned kell, ma érted üzentek,A szentek fogják a két kezedet.   Megtudod, ásít vagy ordít a néma,S a béna pihen vagy összeesett,Megtudod, ?znek vagy egy fele mentek,A szentek fogják le két szemedet. [… Tovább]

Vers

A csend dala

Meglódult a fantáziám…. Szeretem az éjszaka csendes titkait! Fellegen dalolt a csend –csillagoknak udvaroltSzínezüsttel ünnepeltudvarán a néma Hold.   Táncra kélt egy üstökös –fényruhája lángra gyúlt,ám a múltja már ködös –vágya oly hamar kimúlt.   Várja ?t az éjsötét,hogy csitítsa [… Tovább]

Vers

Vajon hova

*   Vajon hova?   Majdnem elhittem, más vagy, mint a többi, mikor az ösztönös gyanakvás idejében szólt és a villámlás utáni hirtelen csendben csak a csalódás ördöge szónokolt. Elgondolkodva néztem az arcod, és nem tudtam hinni: – … pedig ártatlan [… Tovább]

Vers

kés?n

      egy ünnep kertje elvirágzott szirmait mély tavakba szórta bujdosó emlékek ködén át indulok hívó hajnalodba   Te állsz a sáros út sötétjén egyetlen árva árnyalak szegény Apám – bár elfelednéd hiába kértél – tagadtalak   csak volna [… Tovább]

Vers

Altató

Álmodj, Kedvesem, szépeket, Csillagfényes réteket, Ébredésedet aranyozza be napsugár, Mely a réteken hajnalban harmatot kaszál.  

Vers

Ami marad

Kezdetben a halál mélyül fel.Felmagasul menedék köve, alapja,menekvés ölén a tér, a magvet?,lombos ár fut pallóin az égnek,erd?t nyit a híd, kitárt felejtés… Teremtés tere. Már elfordul, pillérek, láncok,tárul, pörög az itt-be, most-ba mozdulatlanul,búgócsiga intenzív nyugalma. Csend?Hisz ez mind ilyen – [… Tovább]

Egyéb

Gondolatok a reményről

Óvd a gazdám!       Akinek nincsenek álmai és vágyai, ritkábban találkozik a reménnyel, de akkor is ismeri, felismeri őt, jöjjön bármilyen maskarában. Ő inkább a mindennapok reményeivel találkozik, valahányszor későn ébred, abban reménykedik, valószínűleg csak az órája rossz. [… Tovább]